Idegen a Pokolban – ezzel a címmel ismerteti Deák István, magyar származású amerikai történész Kertész Imre Sorstalanság című könyvét a The New York Review of Books című amerikai folyóirat 2003. szeptember 25-i számában. Az Interneten is hozzáférhető orgánum (www.nybooks.com) főleg könyvszemléket közöl.
A Sorstalanság amerikai kiadását ismertetve Deák leírja: Kertész Imrét 1944 nyarán hurcolták Auschwitzba. A történelmi hátteret felvázolva többek közt rámutat: Horthy és körei megpróbáltak lépéseket tenni, hogy a fővárosi zsidóságot, tehát az ’’ő’’ zsidóikat ne deportálják. Hosszan ismerteti a Sorstalanság című regényt, sokat idézve annak (fiktív) főszereplője, Köves György szavaiból.
Köves 3 napot tölt el Auschwitzban, majd átviszik Buchenwaldba, aztán Zeitzbe, amelyet proviniciáis taábornak nevez, s innen ismét visszakerül Buchenwaldba. Többször is részletesen elmondja a regénybeli Köves, hogyan különítik el őt és más, ’’asszimilálódott magyar’’ társait az ’’igazi’’ zsidóktól, akik őt ’’gojnak’’ nevezik, hiszen nem beszéli a jiddist – derül ki a cikkből. A történész végigkíséri a regény cselekményét, amely befejeződik a második világháború után. Deák azonban folytatja a történetet.
Először is megemlíti a zsidó származású Dr. Nyiszli Miklóst, aki Dr. Mengele mellett dolgozott. A háború után jelent meg ugyanis Nyiszli memoárja. Deák szerint a háború utáni magyar sajtó nem kezelte súlyának megfelelően a történteket.
Deák kijelenti: a korai, háború utáni években, egyetlen alkalommal Magyarország újkori történetében, pogromokra került sor, amely négy (bizonyított) áldozatot követelt: néhány magyar zsidókra támadt, mert attól féltek, hogy azok visszakövetelik ellopott javaikat. Hozzáteszi: a kommunista párt burzsoá- és kapitalistaellenes propagandája részben felelős ezért.
Kijelenti: a háború után az elhurcolt zsidók közül csak azokat emlegették, akik kommunistaként, a ’’munkásmozgalom mártírjaiként’’ haltak meg, ám azon több százezer nem kommunista zsidót, akiket származásuk miatt hurcoltak el, pusztán a ’’fasizmus egyéb áldozatai’’-ként emlegették. Nem túlzás azt állítani, hogy a kései 1940-es évektől a 60-as évekig alig jelent meg olyan magyar nyelvű iromány, amely őszintén szólt volna Magyarország részvételéről a holokausztban, vagy általában a holokausztról – állítja a történész.
Kertész mindig is idegenként érezhette magát saját országában – emeli ki a könyvet ismertetve. Kertész a háború után visszatért Buchenwaldból és befejezte középiskolai tanulmányait, olyan tanulók társaságában, akiknek a háború egy rövid és izgalmas kaland volt a légitámadások idején, az óvóhelyeken – írja cikkében Deák. A történész ismerteti Kertész háború utáni pályafutását, attól kezdve, hogy Wittgensteint és Nietzschét fordított, odáig, hogy a 60-as években elkezdte megírni a Sorstalanságot. A könyvet csak egy alkalommal, 1975-ben adták ki Magyarországon, mert Kertész másképp írt, mint ahogy azt a Párt akarta – véli Deák.
Példaként említve Kertész állandó kívülállását, Deák az 1956-os forradalmat is elemzi.
’’Az 1956-os forradalmat – amely válságos esemény volt a kommunista mozgalom világában – nagyrészt zsidó származású, volt sztálinista értelmiségiek szervezték meg’’ – írja Deák István. ’’Az olyanoknak, mint Kertész, akik nem tudtak mit kezdeni a kommunistákkal és megvetették a kommunizmust épp úgy, mint más totalitárius diktatúrát, nem volt tennivalójuk ezzel a történelmi eseménnyel’’ – fűzi hozzá.
Deák rátér a Frankfurti Könyvvásár leírására is. Felidézi: ’’1999 fordulatot jelentett Magyarországnak, különösen négy író: Nádas Péter, Konrád György, Esterházy Péter és Kertész Imre számára’’. Hogy e Nyugat-Európában 1999-re már több évtizedes, kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező íróknak miért jelentett fordulatot a frankfurti könyvvásár, azt Deák nem részletezi. A német szervezők által kiválasztott négy íróból hárman ’’zsidó hátterűek’’, a negyedik, Esterházy Péter pedig Közép-Európa legnagyobb arisztokrata családjából származik – világosítja fel az itthoni dolgokban és a magyar írók származásában esetleg járatlan New York-i olvasót a szerző, aki szerint ’’Ez megerősíti azt a széleskörűen elterjedt benyomást, hogy Magyarországon semmi fontos nem történhet hercegek, bárók, grófok és zsidók nélkül. A két háború közötti és a háború alatti szélsőjobboldali mozgalmak Magyarországon így abban a színben tűnnek fel, mint a középosztály lázadása a zsidó pénzemberek és értelmiségiek illetve az arisztokrata földesurak és politikusok rendkívül erős befolyása ellen – véleményezi Deák a könyvvásár (szerinte levonható) tanulságait.
Kertész Imre Nobel-díja vegyes fogadtatásra lelt Magyarországon, az antiszemita elemzők a szélsőjobboldalon kijelentették, hogy Kertész igazában nem is magyar, s egyes nacionalisták azt írták: ez egy Nobel-díj Auschwitzért. Valami új jelenség ez a magyar történelemben, a múltban ugyanis a kegyetlen antiszemiták is büszkék voltak a magyar zsidó sportolókra vagy más zsidó hírességekre – figyelmezteti olvasóit Deák.
A németek – hivatkozik Kertészre a történész – szerencsésen megalkudtak múltjukkal, míg a magyarok nem. Deák hosszan sorolja azokat a korábban élt magyar költőket és írókat, köztük Kosztolányit és Márait, akik szintén figyelmet érdemelnének.
(Deák István Amerikában élő magyar származású történész. 1926-ban született, Magyarországon. 1951 és 1956 között Münchenben, a Szabad Európa Rádió kutatási osztályán dolgozott, majd 1959-ig a sajtóosztályon. Jelenleg a Columbia Egyetem Európa-történeti tanszékén modernkori kelet-közép-európai történelemmel foglalkozik. Számos publikációja közül kiemelkednek az 1848-as magyar forradalomról és a weimari Németországról írt munkái.)
’’Deák István dicséri és értékeli Kertész Sorstalanság című munkáját az önök szemléjében. Olvastam a könyvet és más a véleményem róla, Köves ugyanis inkább tűnik beavatott embernek, mint sorstalannak’’
’’Biztos vagyok benne, hogy Deák tudja, hány embert öltek meg a légitámadások, hány ház lett lerombolva, hány asszonyt erőszakoltak meg, hány gyermek lett árva, éhezve a romok között. Én e gyermekek egyike vagyok, s biztosíthatom a szerzőt, inkább lidércnyomás volt ez, nem kaland.’’
’’Igen, voltak zsidó diákok, akik részt vettek, életüket adták a szabadságért, de azt állítani, hogy a forradalmat főleg zsidó származású volt sztálinista értelmiségiek szervezték, arcátlan hazugság, amely elrabolná tőlem és sok más embertől hitünket, hogy Magyarország népe valami óriási t tett, valamit, amiért megérte elveszíteni az egyiküknek a családját, hazáját, a másiknak akár az életét is. Ott volt Deák úr? Úgy tudom, nem’’
’’Nehéz szívvel írtam e sorokat’’’’megzavart engem Deák kommentárja, és attól tartok, hogy még inkább meg fogja zavarni a magyarokat abban, hogy békében éljenek együtt, és hogy békét teremtsenek saját maguk számára a 21. században.’’
