Apró szépséghiba

Hogy az igazi szépség természete miben rejlik, arról évezredek óta folyik a disputa. Az egyszemű Küklopsz vonzó lehetett a hozzá hasonlók számára, miközben a „kétszemű” Odüsszeusz visszatetszőnek, sőt undorítónak találta. Ebből a végletes példából is kitetszik: az esztétikum nemcsak nézeteltérések, de bűnesetek forrása is lehet.
A zöld hátú dombok közt megbúvó H.-ban, egy négyezer lakosú, módos faluban nemrégiben furcsa kisgyerek jött a világra. A jövevény a Bertalan nevet kapta, és arról volt nevezetes, hogy a bal füle majdhogynem derékszöget zárt be a koponyájával, míg a jobb teljesen „normálisan” illeszkedett hozzá. Az édesanyát, B. Otíliát, mélyen érintette a dolog: csaknem belebetegedett fiacskája félig-meddig komikus, félig-meddig tragikus látványába. De mert a saját csemetéjéről volt szó, megdöbbenését legyűrve faggatni kezdte az orvosokat: nem lehetne-e ezt a fogyatékosságot valamiképpen helyrehozni. A doktorok azonban semmi tragikusat nem láttak a csöppség küllemében, s mert rengeteg dolguk volt, elintézték az ügyet azzal, hogy az anyuka ne aggódjon, Bercike „ki fogja nőni” ezt a csekély kis „abnormalitást”.
B. Otília nem értette e kifejezés pontos jelentését, ám fölöttébb rosszul csengett a fülében. Elhatározta, jobb, komolyabb szakembereket keres, s – kerül, amibe kerül – meggyógyíttatja Bercikét. De addig is, amíg ez bekövetkezik – a nyári kánikula dacára – sipkákkal takarta el a világ szeme elől a gyerek őrjítő aszimmetrikusságát.
Elmúlt pár hónap, s bár az édesanya megszállottként harcolt az ügyért, mindenhonnan elutasító választ kapott. A plasztikai sebészcentrumokban udvariasan végighallgatták, de a „probléma” láttán elnéző mosolygással adták tudtára, hogy ez csak egy aprócska szépséghiba, amelyet a gyerek minden valószínűség szerint ki fog nőni, másfelől pedig ki hallott már olyant, hogy egy alig párnapos csecsemőn szépségkorrekciós műtétet végezzenek?
B. Otília tehát ugyanazt a választ kapta, amit legelőször a szülőotthonban. Nem tehetett mást, bele kellett nyugodnia a helyzetébe, s talán várni egy pár évet, amíg a gyermek fölcseperedik, és kiderül, vajon az orvosoknak vagy pedig őneki volt igaza.
A férj, B. Ágoston közömbösen viseltetett az „ügy” iránt, szerinte is semmiség, amiért a neje emészti magát. Ez a tény, mármint hogy az „orvosok pártjára állt” állandó vitákra, sőt veszekedésekre adott okot.
Az édesanya immár magára hagyatva folytatta küzdelmét a makacsul elálló fülecske ellen, éspedig úgy, hogy különféle fejhallgatókkal, pántokkal próbálta leszorítani. A gyermek ezektől úgy festett, mintha mindig sétálómagnót hallgatott volna, ám – ami a cimpája állapotát illeti – a legcsekélyebb hatás nélkül. Egyes, orvosi ügyekben jártasabb szomszédok, rokonok megpróbálták észhez téríteni a mind fanatikusabbá lett édesanyát, mondván: a fülkarima porcból van, alakját úgyis lehetetlen szorítással, préseléssel megváltoztatni. A vége az lett, hogy B. Otília mindenkivel összeveszett, és ami még ennél is rosszabb, valósággal meggyűlölte saját – véleménye szerint korcs – gyerekét. Tetézte a bajt, hogy a csöppség a nyűgösebb fajtából való volt, bömbölt, ha kellett, ha nem, s ilyenkor valósággal lángolt vitorlaként elálló bal füle.
Egy szomorkás hangulatú februári délutánon, amikor az apa munkahelyén tartózkodott, B. Otília még egy utolsó, az előbbieknél elkeseredettebb kísérletet tett a „fülprobléma” megoldására. Arra gondolván, hogy a fejhallgatós, sipkás módszer a leszorítás gyöngesége miatt bukott meg, a kamrában talált – édesapja egykori hegesztőkötényéből vágott – vastag bőrstráffal tekerte körül a gyerek fejét. Úgy tűnt, ez az, amit régóta keresett, de mert a gyerek tovább ordított, megmelegítette a bőrt, s úgy tekerte rá a fejére. Nem kellett szorosra kötnie, a kicsi füle így is lelapult tőle. Ráadásul Bercike – a bőr kellemes melegétől – rögtön elnémult.
B. Otília megnyugodva dőlt le pihenni, s valamicskét aludhatott is. Amikor felébredt, a kicsit ugyanabban a helyzetben találta, ahogy hagyta. Fölébe hajolva vette csak észre, hogy a bőrpánt, míg meleg volt és laza, lecsúszott a gyerek arcára, ahol kihűlve megszorult, és elzárta orrát, száját. Kétségbeesve tépte le a fia arcáról, de már későn: a gyerek halott volt.
Az ügyben nemrégiben született ítélet. Az édesanyát halált okozó gondatlanság miatt három és fél évre ítélték.