Éppen az erdőterületeket ellenőrizték a rendőrök január 14-én egy Pest vármegyei településen, és közben egy gépkocsit próbáltak megállítani, ám a sofőr a rendőri jelzésre nem állt meg – részletezi az ügyészség.
Autóval ment neki a lovas rendőröknek egy férfi, aztán felgyújtotta a járművet
Rendőri felszólításra nem állt meg, meneküléskor a lovas rendőrök felé hajtott, majd egy tanyán felgyújtotta a kocsiját egy férfi. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség sikeresen indítványozta a bűnügyi felügyelet elrendelését.

A megalapozott gyanú szerint a kocsit vezető férfi ezután egy dűlőúton közlekedett nagyobb sebességgel, itt találkozott össze a lovas rendőrökkel. A sofőr a rendőr felszólítására nem állt meg, és a havas úton továbbra is nagy sebességgel vezetett. Az egyik lovas járőrnek az ütközés elkerülése érdekében a lovával félre kellett ugratnia az autó elől, a másik rendőr azonban már nem tudta elkerülni, és az elkövető a lova hátsó lábainak ütközött autójával.
Az ütközés kisebb sérülést okozott a lónak.
További Belföld híreink
A férfi még ezután sem állt meg, a helyszínt elhagyta, és egy tanyán felgyújtotta a kocsiját, majd hazament.
A nyomozó ügyészek az elkövetőt őrizetbe vették, majd hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a kihallgatásakor elismerte a bűncselekmények elkövetését.
Az ügyészség a gyanúsított lakásának engedély nélküli elhagyását tiltó bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozta, melyet a bíróság az indítvánnyal egyezően elrendelt.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hankó Balázs: Győr tovább erősödik!
A Győri Nemzeti Színház és a Széchényi István Egyetem is támogatást kap a kormánytól.

A Tisza kutatást, a Fidesz választást nyer + videó
A XXI. Század Intézet vezető elemzője rávilágított, mi áll valójában a Medián legfrissebb kutatásának hátterében.

Meglepő, amit most közölt a Fővárosi Vízművek a budapesti ivóvízről
És egyben megnyugtató is.

Lázár János: Vissza kell foglalnunk a magyar élelmiszerpiacot!
Az építési és közlekedési miniszter arról is beszélt, hogy kinek fognak politikát csinálni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hankó Balázs: Győr tovább erősödik!
A Győri Nemzeti Színház és a Széchényi István Egyetem is támogatást kap a kormánytól.

A Tisza kutatást, a Fidesz választást nyer + videó
A XXI. Század Intézet vezető elemzője rávilágított, mi áll valójában a Medián legfrissebb kutatásának hátterében.

Meglepő, amit most közölt a Fővárosi Vízművek a budapesti ivóvízről
És egyben megnyugtató is.

Lázár János: Vissza kell foglalnunk a magyar élelmiszerpiacot!
Az építési és közlekedési miniszter arról is beszélt, hogy kinek fognak politikát csinálni.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!