Főszerkesztő úr, felocsúdott már a jóléti rendszerváltásból?
– Fel. Olyan volt, mint amikor kiütnek egy bokszolót. Csak most kezdem felfogni, hogy mi történt. Ha nem tudok ebből a csávából kikeveredni, egy életre tönkre vagyok téve. Ha nem tudok védekezni, ha jogerősen elítélnek, és be kell vonulnom egy fogházba, akkor büntetett előéletű emberré válok ötvenhárom éves koromra.
– Mire emlékszik a pillanatból, amikor az ítélet elhangzott?
– Azt hittem, hogy rosszul hallok.
– Nem számított rá?
– Úgy véltem, az én esetemben felmentő ítélet születik, illetve Bertók László Attila esetében valamiféle enyhe elmarasztalás. Esetleg, mivel én mint főszerkesztő felelek a lapban megjelent írásokért, elképzelhetőnek tartottam egy Bertókéhoz mérhetően kisebb elmarasztalást a másik cikkért. Erre egyszerűen nem számíthattam. Mécs Imre ugyanis ugyanebben az ügyben, ugyanezért a cikkért polgári pert is indított ellenem. Ott a bíróság másodfokon, jogerősen kimondta, hogy semmiféle jogsértést nem követtem el.
– Azóta egy év telt el.
– Éppen ez az, amitől a hideg futkos a hátamon.
– Ki volt a bíró?
– Cserni Jánosnak hívják a fiatalembert.
– Két szó miatt kapott tíz hónapot. Betűnként csaknem egy hónap jutott.
– Igen.
– Nem szeretnék most Mécs Imre múltjában turkálni, mert nincs nálam gumikesztyű. A polgári perben született ítélet tükrében azonban a „társaira valló” szószerkezet pontos fogalmazásnak nevezhető.
– Így van. Akkor a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete így kezdődött: „a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és megállapítja, hogy az I. és II. rendű alperesek a Magyar Demokrata című hetilap 2001. november 15-i számának Egy kihallgatás jegyzőkönyve című cikkében azt a valós tényt, hogy Mécs Imre a társaira vallott…” Jogerősen kimondták, hogy ez valós tény. Eltűnődtem tegnap, hogy akkor három bíró szignálta az ítéletet… Mécs Imre most ellenük is feljelentést ír, és ők is jönnek velem a fogházba? A bírók is? Hiszen ugyanazt mondták, amit én.
– Mi a véleménye, a szerdai döntés a személyének szól, vagy mostanában ez lesz a trend?
– Ebbe nem merek belegondolni. Hogy ez egy koncepciós per volt-e, valamifajta stratégia fogalmazódott-e meg, és ahhoz igazították az ítéletet, politikai indíttatása van-e a dolognak, vagy esetleg csak egy személyes elfogultság miatt torzult el az ítélet ennyire, ebbe jobb is nem belegondolni. Valamilyen aggasztó tendenciát azonban mindenképpen érzek.
– Mire gondol?
– Itt van mindjárt a Tilos Rádió esete. Egy jelentéktelen médiumban, amit azonban ne becsüljünk le, hiszen ifjabb Hegedűs Lorántnak is egy jelentéktelen médiumban jelent meg az a szövege, amiből hatalmas politikai ügy kerekedett, tehát egy kis rádióban elhangzott néhány minősíthetetlen, uszító kijelentés. A két szöveg összemérhető. Hegedűs miatt sokan felháborodtak, de nem generálódott egy jobboldalellenes tömeghisztéria. Most a Tilos Rádió esete után a zászlóégetés, illetve egyes politikusoknak írott „fenyegető” levelek hatására az történt, hogy már nem is a rádióval, hanem a jobboldallal foglalkozunk. Vagy mondok mást: a Magyar Nemzetben megjelennek Medgyessy Péter D–209-es adatai. Két hét múlva egy hídon pár száz ember blokádot állít, némi rendőri közreműködéssel. Mindjárt elterelődik a figyelem Medgyessy Péterről, és az úgymond szélsőjobboldali csőcselék lesz a közbeszéd témája. Folytathatnám a sort. Az a technika, az a gyűlöletgépezet, ami csak a választások után másfél évvel lepleződött le Demecseren, folyamatosan működik. Ha akarom, a magam esetét is beleilleszthetem ebbe a sorba.
– Tehát ez egy koncepciós eljárás lenne, amelynek az a rendeltetése, hogy ön, a Demokrata, vagy a jobboldal egy része az áldozatává váljon?
– Ez a gonosz gondolat újra és újra felmerül bennem. Hiszen oly mértékben aránytalan az ítélet, hogy jogi aktusként értelmezhetetlen. Hogy okozhattunk volna ilyen súlyos kárt Mécs Imrének, amikor a cikket követően kinevezték a Mécs-bizottság elnökévé, egyfajta politikai becsületbíróság és politikai vésztörvényszék elnökévé, ahol éppen az ő feddhetetlensége lett volna a tisztességes eljárás garanciája? Ezzel is érveltem a bíróságon. A bíró azonban nem így látta.
– Nem gondolja, hogy az ön személyén keresztül az egész médiát, az egész nyilvánosságot figyelmeztették? Hiszen ennek a kardnak két éle van.
– Ha be kell vonulnom a fogházba, a médiában mindenki nagyon ideges lesz, baloldalon és jobboldalon egyaránt. Senki nem tudhatja, ki lesz a következő, aki ellen büntetőeljárást indítanak a közzétett véleménye miatt.
– Már az elsőfokú ítélet is ijesztő az újságírók számára. Ha ez precedens, akkor a természetes emberi félelemre alapozva gyakorlatilag megakadályozza a sajtó működését, a véleményszabadság érvényesülését. Szerdától még jobban meg kell gondolni, hogy ki mit ír le.
– Az biztos. És valamit érzékelnek a baloldalon is. Igazából ellenséges tálalású tudósítás nem volt az ügyemről a sajtóban, igyekeztek mindenhol tárgyszerűek lenni. Ez talán jó jel, mert azt mutathatja, hogy valamennyire mindenki megrendült, és sok kollégának átfutott a fején, hogy miket is írt mostanában. Tovább megyek: nem lehet félelemben élni. Ez az a momentum, ahol valóban lépéskényszerbe került a sajtó, mert az nem lehetséges, hogy emberek ne írhassanak többé vezércikket, hogy ne ironizáljanak, parodizáljanak vagy kritizáljanak, akár kemény hangnemben is közéleti szereplőket, mert fogházzal fenyegetik őket. A sajtónak erre válaszolnia kell. Nekem is.
– A magyar sajtó ugyan rendkívüli módon megosztott, de ha egy ilyen ügyben nem tud egységesen megnyilvánulni, akkor menthetetlen is.
– Így van. Akkor vége a szólásszabadságnak, mert bármikor jöhet egy bíró, aki talál egy mondatot, és kész. Néha az az érzésem, hogy Magyarországon van egy erő, és ezt nem azonosítanám a baloldallal vagy a balliberális táborral, de mögöttük álló erő, ami tudatosan egy politikai vagy morális káosz kirobbantásával kísérletezik.
– Ez talán kissé messzire vezető elmélet…
– Nagyon messzire. Egy példát mondok: itt a K&H Bank ügye, a Kulcsár-ügy, ahol azt látjuk, hogy van egy 20 milliárd forint nagyságrendű sikkasztás, pénzmosás, és azt látjuk, hogy lassan mindenki kijön a slamasztikából, sőt ott tartunk, hogy most már a nyomozó rendőrök buknak le.
– Mindenesetre tíz hónap letöltendőt alighanem kevesen kapnak majd a K&H-botrány gyanúsítottjai közül.
– Valószínűleg így lesz. Úgy tűnik, a tíz hónap kifejezetten nekem jár.
– Érdekes véletlen, hogy az ön ítélete egy napon született a Tilos Rádiót elmarasztaló ORTT-döntéssel. Az igaz, hogy egyiket a bíróság hozta, a másikat pedig a médiahatóság, a különbség, a kettős mérce azonban így is szembeötlő.
– Nem lenne szerencsés, ha divatba jönne, hogy ezentúl mindkét oldal az általa sérelmezett esetek miatt magánvádat is indít. Ez sehová nem vezet. Most abban bízom, hogy a másodfokú tárgyalás az uniós csatlakozást követően lesz, és addigra talán valami fény már idevetődik Európából. Kezdek uniópárti lenni, egyszerűen azért, mert féltem a szabadságomat. Ötvenhárom évesen a fogházzal szembenézni: nem kellemes érzés.
– Ezentúl jobban meggondolja, hogy miket ír le?
– Igen.
– Akkor ez az akció elérte a célját?
– Nem. Olyannyira nem érte el a célját, hogy megfogadtam: minden eszközzel harcolni fogok a bezáratásom ellen. Van egy határ, amin túl a polgárnak szembe kell szegülnie a brutális hatalommal. Szerintem most átlépték ezt a határt. A szavaimat meg fogom válogatni, hogy indulatból vagy pongyolaságból ne adjak támadási felületet, de a szándékaim sokkal elszántabbak lettek.
– Az ön munkásságát a jobboldalon sem övezi osztatlan elismerés. Nem érzi úgy, hogy ez az ítélet egy… Hogy is fogalmazzak? Életműdíj?
– Életműdíj? Ez jó. Bizonyos értelemben lehet, hogy az. Itt azonban nincsenek mérlegelési lehetőségek. Ha valaki újságíró lesz, ha szerkesztő lesz, akkor el kell döntenie, hogy milyen értékeket képvisel. Én igyekszem egy olyan ügyet képviselni, amelyben hiszek, amit jónak, szépnek, igazságosnak tartok. Tudom, hogy ez sokaknak nem szimpatikus, de azt is tudom, hogy sokaknak viszont szimpatikus. Nem meggyőző érv, hogy a Demokrata a hetilapok között az élvonalba tört, de mégiscsak egy szempont. Fontosabb jelzés, hogy ha bármilyen jótékonysági akciót kezdeményezünk, hihetetlen tömeg mozdul meg, és óriási pénzeket mozgósítanak. Tehát van egy erős erkölcsi tőkéje a Demokratának. És ez az, amit nem lehet kockára tenni hanyag és felelőtlen mondatokkal. Ezért mondom azt, hogy mivel tudom, hogy nem követtem el bűnt, és mégis ilyen mértékű büntetést kaptam, egyet tehetek: ellene szegülök ennek a büntetésnek, hogy az emberek, akik hisznek bennem, tudják, hogy nem gyávultam el, nem tagadtam meg az elveimet.
– Az ön esetének van egy mozzanata, amit nem lehet mellőzni. Amellett, hogy főszerkesztő, tagja a Fidesz kulturális tagozatának is. Nem kellemetlen érzés, hogy a pártjára rossz fényt vethet egy ilyen ügy?
– Dehogynem. És bizony eszembe jut néhány általam nagyra becsült ember. Pokorni Zoltán, akit az édesapján keresztül próbáltak meg kompromittálni, és aki erre úgy reagált, hogy lemondott. Kövér László, akit egy élesen önironikus mondata brutális kiforgatásával kényszerítettek visszavonulásra. Várhegyi Attila, aki az ügyének egy jelentéktelen részlete miatt kapott ítélet nyomán azonnal lemondott államtitkári tisztségéről. Selmeczi Gabriella, akit egy el nem küldött levél piszkozatával hoztak hírbe. A Fideszben, ha valakire csak a gyanú árnyéka vetül, még ha nyilvánvaló is, hogy ártatlan, az illető a többiek védelmében azonnal hátrébb húzódik. Ezzel nekem is szembe kell néznem, bár tisztségem nincs a Fideszben, csak tag vagyok.
– De van hetilapja, tehát önt nem lehet az egyszerű tagok közé sorolni.
– Elképzelhető, hogy vissza kell lépnem. De hogy tudok visszalépni? Lemondok a főszerkesztésről? Kilépek a Fideszből? Miközben ártatlan vagyok. És van egy másik probléma is: ha éppen ez volt a cél? Hogy engem ki kell söpörni? Egyelőre azon az állásponton vagyok, hogy nem óhajtok visszavonulni. Eszem ágában sincs feladni a küzdelmet.
– Mindenesetre utalt arra, hogy ez a tapasztalat kissé le fogja lassítani. Átgondolja újra a közéleti szerepét?
– Igen. Teljes mértékben. Ez jelzés volt, és szamár lennék, ha nem venném komolyan. Nem mehetek fejjel a falnak, tudomásul kell vennem, hogy most nagyon kemény ütés ért. De a program, amit célul tűztem ki magam elé, változatlan marad, és ezt a programot töretlenül és keményen képviselni fogom a jövőben is. Nem lehet félelemben élni. Egyet tehetek, hogy harcolok és védekezek. Ha a félelmet bekalkulálom az életembe, akkor végem van, mert a félelem rabszolgákat nevel, és úgy nem lehet, és nem is érdemes élni.
SZOKATLAN ÍTÉLET.
A bírósági vezetők a rendszerváltozás óta nem emlékeznek olyan rágalmazási ügyre, ahol a bíróság letöltendő szabadságvesztést szabott volna ki – mondta a Bencsik András ügyében szerdán kihirdetett ítélettel kapcsolatban Albert Viktor, a Fővárosi Bíróság sajtótitkára az MTI érdeklődésére.
– Szokatlannak tartom az ítéletet, (…) a bírói gyakorlatban nem szokás rágalmazás miatt végrehajtandó szabadságvesztést, sőt felfüggesztett szabadságvesztést sem kiszabni – nyilatkozta Nehéz-Posony István ügyvéd, aki gazdag tapasztalatokkal rendelkezik médiával kapcsolatos ügyekben.
Bócz Endre, az igazságügy-miniszter főtanácsadója, volt fővárosi főügyész is szokatlannak nevezte az ítéletet. Elmondta: rágalmazás esetében szokatlanul súlyos büntetés a letöltendő szabadságvesztés. Hangsúlyozta: az sem megszokott, hogy valakit más emberek kötélre juttatásával vádoljanak.
Csermely Péter
