Az utolsó 12 óra

„Sajnálom, hogy nem voltam eddig ateista, most megtérhettem volna” – írja Hegyi Zoltán, aki megnézte Mel Gibson filmjét, mégsem lett antiszemita. Nem muszáj a film betiltását követelni, és normális, ha valami furcsa fájdalomfélét érzünk a tenyerünkben a vetítés után: ez nem az öncenzúra ideje.

Kezdjük a végén. Villámok cikáztak, kő nem maradt kövön, feltámadott. A nevemet is nehezen mondanám meg, ha egyáltalán látnék valakit, aki megkérdezhetné. Már egy ideje lepergett a vége főcím, és nem tudom, hogyan kerültem a Margit hídhoz. Lassan eszembe jut, hogy filmet láttam, de még mindig nem veszem igazán, hogy ez egy kulturális iparcikk. Így történt, mondta a pápa, tehát dokumentumfilm. Némi blaszfémia, de ez nem az öncenzúra ideje, tehát ideírom: még mindig fáj a tenyerem. Nem emlékszem rá, hogy film valaha akár hasonló hatást is gyakorolt volna rám, ilyen lehetett, amikor a Lumiere fivérek mozdonya berobogott a moziba, ott lenni a történetben, mint egy gyerek, hipnózisban ülni két órán át, összerándulni minden egyes korbácsütéstől, na ez a varázslat. Beszarni a Sátántól, aki nő és férfihangon szólal meg és ott nyomul, valahol a kollektív tudattalan legalján. Sajnálom, hogy nem voltam eddig ateista, most megtérhettem volna. Az egész úgy kezdődött, hogy Mad Max szétesett és éppen az öngyilkosság gondolatával foglalkozott, amikor Isten hangját hallotta, hogy ne dobja el az életét, elég ha csavar egyet rajta. Az utolsó tizenkét óra első perceiben Jézus az Utolsó Vacsora után a Gecsemáné kert olajfái között imádkozik és visszautasítja a visszautasíthatatlan ajánlatot, holott tudja, mi vár rá. A küldetést be kell teljesíteni, mint ahogy az Iskárióti is beteljesítette a sajátját, Júdásnak el kell árulnia Isten fiát, hogy jöhessenek a katonák és a farizeus főpap halálra ítélhesse. Poncius Pilátus még tesz egy kísérletet, és átpasszolja az ügyet Heródeshez, a zsidó királyhoz, aki vissza, a tömeg meg halmazállapotának megfelelően Barabást kiált. Na, erre szól hátra a kormányzó a feleségének: Látod, Claudia, ez a baj. Ez a porfészek és benne ez a söpredék. Ennek ellenére nem adja fel a Jézus megmentésére tett erőfeszítéseit, iszonyatosan megkorbácsoltatja és kilöketi a vérre szomjazók elé, mondván, Ecce homo. Ám ez sem elég, így hát mossa kezeit és következnek a szenvedés újabb stációi. Aztán a szeretet utolsó olyan megnyilvánulása, ami még az ezerszer meggyötört és megalázott testből tör elő: Uram, bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekszenek. Ámen. Ez a világ legfelemelőbb storyboardja, Mel Gibson pedig rendkívül szerencsés ember, elfelejtheti a kínzó kérdést, hogy mivégre? Most már akár haza is mehet.