Több mint kétszázan hajtottak fejet ma délelőtt gróf Esterházy Jánosra emlékezve Budapesten, a Szép utcában. A Rákóczi Szövetség által rendezett ünnepségen a százhárom éve Nyitraújlakon született, és 1957-ben egy morvaországi börtönben mártírhalált halt felvidéki politikus emléktábláját huszonöt, zömében szlovákiai magyar társadalmi szervezet koszorúzta meg.
Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja beszédében rámutatott: a felvidéki magyarság két világháború közötti zaklatott életéhez képest nem sok változott a Kárpát-medencében azóta sem, hiszen Pozsonyban letörték a végre helyreállított Petőfi-szobor kezét, Aradon nem emlékezetünk meg méltóképpen a tizenháromról, végül pedig kitiltottak Romániából egy magyar újságírót.
A Rákóczi Szövetségen belül működő Esterházy János Emlékbizottság a Magyarok Házában emlékérmet adott át Frideczky Jánosnak, aki dédapja nyomdokába lépve újraalapította a Pozsonyi Magyar Kaszinót a koronázóvárosban. Emlékérmet kapott a Selye János Kollégium is, amely szakkollégiumi rendszerben képzi az egyetemista generációt, és egyben magját jelenti a tavaly megalakult önálló magyar egyetemnek Révkomáromban.
Gróf Esterházy János 1938-ban Dél-Felvidék visszacsatolása után is a Szlovákiában rekedt sorstársaival maradt, miközben Magyarország tagságot ajánlott neki a törvényhozás felsőházában. A Szovjetunióban töltött kényszermunka évei alatt a Szlovák Nemzeti Bíróság halálra ítélte, majd ítéletét életfogytiglanra változtatta. A morvaországi Mirov börtönében halt meg, hamvait ma sem adja ki Csehország. Az érvényben lévő Benes-derétumok értelmében a gróf háborús bűnös.
Esterházy 1942-ben a szlovák parlamentben egyedüliként nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvénytervezetet. A déletőtti eseményen az emlékezés koszorúját a Magyarországi Zsidó Hitközség részéről Lazarovits Ernő helyezte el.
Esterházy János gróf 1901-ben született a felvidéki Nyitraújlakon, az Esterházy család galántai ágából. Korán bekapcsolódott a kisebbségi sorsba kényszerített, kereken egymilliós létszámú csehszlovákiai magyarság politikai életébe. Már 31 évesen az Országos Keresztényszocialista Párt elnökévé választják. Az 1935. évi választásokon képviselôi mandátumot szerzett és bekerült a prágai parlamentbe. Itt elmondott beszédei közül elsősorban a nyelvtörvénnyel és a kisebbségi iskolaüggyel foglalkozók emlékezetesek. Alig egy év múlva a keresztényszocialisták fúzióra lépnek a másik magyar tömörüléssel, a Magyar Nemzeti Párttal. 1936 júniusában így alakul meg az Egyesült Magyar Párt, amelynek ügyvezető elnöke Esterházy János lett. Ebben a minőségében ő terjesztette a prágai kormány elé a felvidéki magyar autnómiajavaslatokat.
Az 1938. november 2-i bécsi döntés után Esterházy az első ízben önállóvá vált Szlovákiában maradt. A politikus továbbra is a kisebbségi sorsú 67 ezer magyar élére állt a Josef Tiso vezette országban. A diszkriminált Egyesült Magyar Párt egyetlen képviselőjeként és elnökeként nagy érdeme volt abban, hogy a magyar lakosság nem hódolt be a nemzetiszocialista eszméknek, és sajtóját keresztény szellemű antifasizmus jellemezte.
A fasiszta szlovák bábállam nemzetgyűlése 1942. május 15-én kézfelemeléssel szavazta meg a 68. számú alkotmánytörvényt, amely elrendelte a zsidó származású állampolgárok – számuk mintegy 90 ezer volt – haláltáborokba való deportálását. A parlament 80 törvényhozója közül csupán egyvalaki, Esterházy János mondott nemet az említett törvényre.
Esterházyt a háború után, 1945 nyarán Pozsonyban a városi rendőrkapitányság letartóztatta, innen az NKVD Kempelen Farkas utcai pincebörtönébe vitték, ahol kegyetlenül összeverték. A titkosszolgálat később átadta egy szlovák népbíróságnak, amely halálra ítélte. Ezután évekre szovjet gulágra hurcolják, ahonnan 1949 tavaszán élőhalottként hozták Csehszlovákiába. Nem kapta vissza szabadságát. 1957-ig tartották fogva. 56 évesen hunyt el a mirovi börtönben. (Balassa Zoltán: A felvidéki magyarság mártírja)
