Hangemberek

Jegyzet Kovács Ádámról, a nagy ígérgetőről, a csatárokról, akik „ha ló, nincs szamár is jó” alapon választanak csapatot maguknak, és arról, hogy a magyar futballban mindenki mellébeszél, mellé lő, és a szerződéseket általában nem tartják be. – Malonyai Péter írása

Nem vagyok mániákus, de bevallom, leragadtam a Fradi kontra Kovács Ádám ügynél. Köszönhetően annak, hogy hiába telt el egy hét azóta, hogy a vállalkozó holtbiztosra ígérte, hogy megy a háromszázmillió – mindeddig nem ment. Ha a kérdésre, hogy mikor érkezik meg a pénz Kovács úr azt felelné, hogy „Majd ha fagy…” még lenne némi hitele nálam, de így… Főként, hogy most már némi üldözési mánia is keveredett az ügybe, a nagy ígérgető határozottan állítja, hogy akadnak, akik megpróbálnak keresztbe tenni neki, ezért késik a teljesítés.

Kész vagyok együttérezni Kovács Ádámmal, de nem a fizetési kötelezettség dolgában. Nekem már az is furcsa volt, hogy eleve haladékot kért az első részletre. A szerződést ugyanis novemberben kötötték meg a felek, a nyitó lépést pedig csak márciusra tervezték.
Anélkül lett főszponzor Kovács, hogy egy árva fillért le kellett volna tennie.

A hétköznapokban – meglehet már túllépett rajtuk az Üllői úti Ígér herceg – az úgy van, hogy az ember csak akkor vállal kötelezetséget, ha biztos benne, hogy képes állni a szavát. Így kívánja az illem, így korrekt. De, ha már hozomra hitegette a klubot Kovács, miért nem februárban kapkodott fűhöz-fához, miért csak most teszi, amikor ég a ház?

Mentsége persze van, a magyar futball ezer és egy példával szolgál arra, hogy a szó elszáll (az írás meg nem kötelez, de ez egy másik mese). Ott van például Czvitkovics Péter esete. Január elején közölte, hogy elege van az MTK-ból, otthagyja a klubot, sőt fel is jelenti, mert megszegte a szerződést. Karakán lépés ez egy huszonegy esztendős ifjútól. Az már kevésbé, hogy miután nem talált csapatot sem itthon, sem külföldön, mi több a klubbal szembeni követelését sem ítélték jogosnak, újra az MTK-nál készül, ha ló nincs, a szamár is jó – gondolom. Nagyobb baj, hogy visszafogadták, igaz, a tartalékokhoz száműzték, de adtak neki esélyt, ami nem vall túl nagy tartásra. Még akkor sem, ha a módi nem egyedi mifelénk, hiszen Tököli Attila a Fradi futballistája, noha a nyáron – az őt ért atrocitás után joggal – kijelentette, hogy soha többé az Üllői úton… Aztán ő se talált új klubot, s esetében is hiányzott a tulajdonosi önérzet.

Kovács, Czvitkovics és Tököli története azt sejteti, hogy mindent szabad a magyar futballban, beszélhet a játékos, a tulajdonos, a támogató amit csak akar, nem kell komolyan venni. Ez pedig sokkal nagyobb gond, mint az, hogy a labda csak zavarja a pályára poroszkáló honi kenyérkeresőket.

Hogy kicsit kiemelkedjünk a mocsárból, emlékezzünk arra, hogy a vasárnap este Rómában, az egy rémhír miatt félbeszakított Lazio–AS Roma meccs kapcsán az álljt parancsoló Galliani ligaelnök azzal kezdte nyilatkozatát, hogy vállalja a felelősséget a döntésért. Vagy figyeljünk az elmulasztott doppingvizsgálat miatt eltiltott Rio Ferdinandra, aki arról beszél, hogy ugyan túlzottnak tartja nyolc hónapos büntetését, de elfogadja. Rómában a lelátói (tíz) ezreknek engedett Galliani, noha tudta, hogy az örökös időzavarban szenvedő profikluboknak nehéz alkalmat találniuk az újrajátszásra, Londonban pedig senkit sem érdekelt, hogy Ferdinand alapembere a nyári Európa-bajnokságra készülő válogatottnak.

Ha nyitva a száj, nem mindegy, hogy ásítunk vagy beszélünk – ha szólunk, mindig akadhat, aki komolyan veszi.

Nálunk kivételes szerencse, ha megteheti.