Kint mégsötétebb

Este. Hideg van. Cigarettafüst az árkád alatt. Meg parfümillat, kis fekete ruhák, öltönyök. Premier. Mácsai Pál, művészeti vezető. Gálffi László színművész. Liptai Claudia, Crespo Rodrigo, s egyéb promik kisebb-nagyobb közönséggel körülvéve. Jókai Anna szolidan, csupán (valszeg) párja társaságában. Teltház. Oldalamon Pest egyik legszebb lánya, nem híres, mégis bámulnak. Kicsit én is vipnek érezhetem magam. Semmi különös. A színpad hamisítatlan színpadszaga. Mindig elvarázsol. Ülök. Béres Ilona már a színpadon, székében, függöny sehol, ez az új rendezési elv. Gumicukrot eszik, vagy mit. Keze égettre sminkelve, kicsit elborzasztó. Lassan mindenki ül. Homályodik. Enyhe izgalom frekvenciája a levegőben, és megint parfümillat. Béres Ilona békésen rág. Nyolcvanévesnek sminkelve, hófehér hajjal, és Meg-nek hívják. Még mindig szép lehet. Bíró Kriszta perdül, ő Maureen, Meg lánya. Már itt a diszharmónia. Alliteráló anya-lánya név? Anya kiszolgáltatja magát, nyaggatja lányát, ostoba híreket fecseg. (Dublinban egy fickó megölt egy öregasszonyt, aki csak úgy beengedte a lakásába. Maureen: „De szívesen összehoznám veled azt az embert, anya! …”) Hát így állunk. Anyja cukrot kér a kávéba, elengedi füle mellett ezt az ötletet. Csúnya beszéd, ba’z’meg, kurva, minden röpköd. Magyar szöveg: Parti Nagy Lajos. Persze, az eredetiben is ez volt. Lopva hátranézek. Jókai Anna mögöttem ül, ugyanis. Szelíden, szakértőn néz. Füle se rebben. Esik a színpadon. Beázik a lakás. Vajdling fogja föl a vizet. Maureen kiönti a mosogatóba, húgyszagot érez, Meg tagad, és nem érti, a másik két lánya által kért számot miért nem adja le a rádió? Mert leszarnak téged, feleli Maureen. Mer’ csak én gondozlak, baszki! És itt áll Maureen, harmincvalahány évesen, pasi, gyerek, család nélkül, és mi sajnáljuk. Kimegy a csirkékhez. Majd csukd be az ajtót magad után! – kiáltja Meg. A lány ingerülten visszanéz. Ray, alias Máthé Zsolt jön, idegbeteg szélvészgyerek, hozza a hírt: bátyja bulit rendez. Átadom, átadom az üzenetet, mondja Meg. Ray okézik, kimegy. Majd csukd be az ajtót magad után, Ray! – kiáltja Meg, és nem adja át az üzenetet. Direkt. Lebukik, Maureen találkozott Rayjel hazafelé. Bünetésből csomós complant-t etet vele. (Valami ír zacskósleves.) Buliba kis fekete ruha, negyven fontért. Megőrültél, Maureen? – mondja az anyja. Buli után becsípve haza, Patóval (Ray bátyja, Szabó Győző néven), beszéd, nézés, csók, ölelés. Fel a szobába. Reggel anya fölkel, a kis fekete ruha a konyhaasztalról a felmosóvödörbe kerül, az éjjeliedényből a matéria a mosogatóba. Ébredés, kínos jelenet, veszekedés, Maureen idegbajos volt, zártosztályon is volt, ő égette meg anyja kezét, aki hozza a leleteket. A nagy büdös fenéket, rám akarja kenni, sült krumplit akart csinálni, úgy égette meg magát, mondja a lány, s tudjuk, neki van igaza. Pato ígér, csókol, vigasztal, menekül. Függöny, helyette homály, aztán fény, tehát szünet. Claudia beszél. Milyen alacsony. Gálffi rohan, haja libben. Egyéb promik, színházi bundás nők kávéznak, csinosan süteményt esznek. Így illik. Mosdó. Ugyanolyan, mint tíz éve. De tiszta. A víz hideg. Csengetés. Iskolaérzet, lélektan-óra lesz most. Néha ki kell mondani, amit csak átélni lehet. Vagy látni másokon. Lassan mindenki ül. Homály, Szabó Győző harmonikázik, elérném a fejét, olyan közel a színpad széle. Levelet mond hangosan, megjelenik Maureen, Meg, konyhaasztal, keresztrejtvény. Pato mint szellem lépked és mondja. Ha nem válaszolsz, akkor megértem, és nem zaklatlak többé, Maureen. De tudd, hogy szeretném, ha velem jönnél Bostonba, ott kaptam állást, írja Pato. Fény ki. Mindenki kimegy. Ray belép, Meg a székében. Ray idegbeteg szélvész megint. Gyermeteg, ártalmatlan. Csak agyvérzést ne kapjon, úgy feszülnek az erei. Levelet hozott Pato-tól, Maureen-nak. Nem tudni mikor jön haza, mondja Meg. Hagyd csak itt, majd én átadom. Ray meg akarja venni a piszkavasat, hogy rendőrt verjen vele. Nem adom, kell a tűznél, mondja Meg. Hát jó, itthagyom a levelet, de tessék átadni, feleli Ray. A boríték az asztalon, srác elmegy, anya nézi a papírt. Szuggerálja. Kibontja. Olvassa. Gúny, nevetés. Kályha. A piszkavas kell a tűznél. Snitt. Maureen jön, minden titkolva. Pár hét eltelhetett. Depresszió a levegőben, és porszag. Az anyja elkezdi szivatni a lányt, Patóval ugratja, na mi van, nem írt? Aztán valahogy elszólja magát. Iszonyat. Döbbenet. Olaj a serpenyőbe, serpenyő a tűzre. Anya ordít. Maureen kegyetlen. Az olaj már forró. Anya ordít, Maureen húzza a kályhához. Kéz a tűzre. Olaj a kézre. Anya ordít. Lány elrohan, s ígér: ha nem éri el Pato vonatát, Meg megnézheti magát. Snitt. Sötét. Csendes iszonyat. Maureen csomagol, Pato után megy. Közben monológ. Miért csámpáztál a sziklák felé, anya? Kellett neked arra járni, leestél, összeszúztad magad. A szék felénk fordul. Anya vérbe fagyva, piszkavas az ölében. Snitt. Temetés után bejön Ray, és újságolja, hogy Pato feleségül veszi régi iskolatársnőjét. Maureen nem érti, hisz elérte a fiú vonatát, beszélt vele. Vagy mégsem. Valóság és képzelet: nincs éles határuk a lány számára. Döbbenet. Maureen tétova. Leül a székbe. Takaró a lábra. Majd csukd be az ajtót magad után, Ray! – kiáltja, és gumicukrot eszik. Fény ki. Tapsvihar. Úgy negyed óráig.
Kint mégsötétebb, és eleredt a hó. Nagy adag depressziót hoz. Mikor megpendül odabent egy húr, és átveszed a rezgést. És a jelenettel rezegsz, az a jó színház. Snitt. Homály.

(Martin McDonagh: Piszkavas, 2004. február 28., Madách Kamara, rendezte: Guelmino Sándor)