A Maestro ugrál

Csajkovszkij-est volt múlt kedden a Zeneakadémián. Először a Vonósszerenád (C-dúr, op. 48), majd a 3. (D-dúr) „Lengyel” szimfónia hangzott fel a nagyteremben, a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar előadásában, Rico Saccani vezényletével. A Maestro elég érdekesen vezényel, a zenekar tagjainak véleménye szerint is egyéni stílussal diktálja az ütemet, mi, a közönség csak annyit láttunk, hogy Signor Saccani ugrál, hadonászik, ruganyozik, megint ugrál, és így tovább. (Egyik sem tartozik az autentikus vezénylési elvek közé.) Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy Tapsi Hapsi-filmet néztem volna. Csak itt a karmester sokkal hozzáértőbb volt. Bár állítólag egyes zenészek késve léptek be, a mezei koncertlátogató ezt csak akkor venné észre, ha még egyszer meghallgathatná a műsort. Az általános vélemény az, hogy nagyon jól összefogja a zenekart, érdekes és sok szünettel teletűzdelt próbákat tart, ráadásul még sztorizik is.
A Vonósszerenád valóban szép, valóban romantikus darab, négy tétellel, melyből a keringő gyakran önállóan hangzik föl, koncerteken, rádiókban. A népszerű művet 1880-81 telén írta a szerző, és ifjúkori barátjának, a moszkvai konzervatórium felügyelőjének ajánlotta. Néhol kicsit filmzenés, de ez sok romantikus szerzőnél előfordul. Az a jó benne, hogy nincsenek fúvósok (hiszen ezért vonósszerenád), ezért egységes, jó értelemben véve egyszínű a zene, bár természetesen vannak variációk, főtéma-melléktéma megosztások hegedűk-brácsák-csellók között, de amolyan kellemesen harmonikus muzsika, nem tülköl bele holmi rezesbanda. Egy szerenádba nem is illik belezajongani ilyesmivel.
A Lengyel szimfónia egy ritkán játszott mű, 1875-ös keltezésű, a bemutatót maga a nagy Rubinstein vezényelte Moszkvában. Új formát hozott az öttételes szerkezet, Csajkovszkij így nyilatkozott annak idején: „Nem hiszem, hogy különösebben eredeti ötletek lennének benne, de a formálás szempontjából egy lépés előre.” Ez teljesen igaz, semmi különös sajátosság, szép romantikus szimfónia, hallgatni jó, és mint oly gyakran, most is alfában szenderegve figyeltem. Hiszen ha becsukod a szemed, a hallásod élesebbé válik; és csakugyan, így sokkal jobban meghallod, mit suttogott az író, mikor lekottázta a megsárgult papírlapokra a sok kis hangjegyet, egy sötét manzárdszoba íróasztalánál, egy mindjárt meghaló gyertya ugráló, ruganyos léptű olasz maestro-t idéző lángjának fényénél…

(A Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar koncertje a Zeneakadémián, 2004. április 13-án)