Az anyai szerep isteni vétetésű

Fél nappal a film vetítése után még a hatása alatt vagyok. Töprengve-tűnődve, megkínzottan. Még nem tudok szabadulni Mária utolsó tekintetétől A passió fináléjában – amikor szembe találom magam Maia Morgensternnel, a Szűzanya megtestesítőjével. Csupa temperamentum, csupa vibrálás – amilyennek korábbi színpadi szerepeiből ismertem. Hogyan jutott idáig, milyen is az ő Máriája?

Mel Gibson figyelmét ön iránt épp egy magyar film keltette fel: Mészáros Márta A hetedik szoba című alkotása, amelynek a főszerepét játszotta el. Huszonnyolc film és több rangos díj után nemzetközileg elismert román színésznő kapta meg Mária szerepét; egy európai művésznek hatalmas ugrást jelentett a pályáján, ha eljuthatott Hollywoodba. Hogyan élte át lélekben ezt a pozitív sokkot, ezt a „di-stresszet”?

– Meglehet, kiábrándítom, de őszintén szólva semmi effajta sokkot nem éreztem. Egyrészt mert a filmet Európában forgattuk nemzetközi szereposztással, mindenekelőtt olasz és amerikai színészekkel, de fontos szerepet kaptak francia, bolgár, marokkói, algériai művészek is. Másrészt az öt hónapon át, hajnali 2-3 órától este 11-ig zajló forgatáson észbe sem volt időm kapni, mit is jelent nekem egy hollywoodi filmben való szereplés.
*

Lekötött a sok feladat, a forgatásoknál szokásos várakozás, amikor napsütésre vártunk, beborult, amikor felhős időre lett volna szükségünk, tűzött a nap. Teljes gőzzel a munkában – kellő beleéléssel, lelkesedéssel és inspiráltsággal, a jó és rossz napokkal egyetemben –, minden egyébről megfeledkeztünk. Persze, nem akarom lekicsinyleni a megtiszteltetést, de ez legfeljebb a tudatalattinkban volt meg.

– Gondolom, ez a szerep – már szimbolikus értelemben is – megkoronázása lehetett eddigi pályafutásának. Bármennyi gyönyörű drámai feladatot kapott mind ez idáig.

– Magától értetődően. Szimbolikus értelemben mindenképp így van. Hozzá kell azonban tennem, hogy igen sok olyan szereppel találkoztam eddig is, amelyek nagy elégtétellel töltöttek el, s amelyek szívemhez nőttek, akár itt Magyarországon is. Például Szász János filmjének, A Withman-fiúknak az anyaszerepében, vagy a Bocsárdi László rendezte, mint mondják, teljesen egyedi Bánk bán-vízió Gertrudisában Zsámbékon. Ami nagy kihívás volt,
már csak azért is, mert megkíséreltem magyarul eljátszani.

– Visszatérve A passióhoz, a filmet egyebek közt a vásznon nyomon követhető, folyamatos brutális ábrázolás miatt bírálták, ahogyan a rendező a krisztusi kálvária megannyi mozzanatát megjelenítette. Vélhetőleg Gibson fel akarta rázni a közönséget, amely a lelki élet és az örök morális értékek dolgában olyannyira közönyös, cinikus lett az elmúlt időben? Az univerzális erőszak pokoli zaja közepette, egy „csendesebb” ábrázolással talán el sem juttathatná üzenetét a nézőhöz…

– Megítélésem szerint a film célja a lelkiismeret felébresztése volt. A lelkiismeret felkavarása, mert sajnálatos módon Gibson alkotásának rengeteg párhuzama lelhető fel napjainkban. Mindnyájan felismerhetjük életünkben, környezetünkben a hasonlóságokat a benne foglaltakkal. Nem a Holdról jöttünk le, hogy ezt ne vegyük észre, igenis felismerhetjük magunkat a filmbéli cselekményben és a hozzánk intézett üzenetében. Gondoljuk csak meg, mennyire közelében vagyunk, ki itt, ki ott a háborús gócoknak, jobb esetben konfliktusoknak, szerte a világon. A filmnek kifejezett politikai és társadalmi üzenete van, méghozzá, felkavaróan intenzív: hány és hány elnyomott, leigázott nép szenved ma is zsarnoki uralom alatt a golyóbison, ahogyan Jézus korában a zsidók a római császárság nyűgében. És mennyire ki vannak téve a manipulációnak felelőtlen és korrupt vezetőik miatt, akik tragédiába sodorják őket, akárcsak annak idején. Azok, akik végigszenvedték Ceausescu zsarnoki rendszerének (vagy a magyarországi diktatúra) lélekdeformáló manipulációit, nagyon is pontosan tudhatják, hogy miről is beszélek. Mintha a történelemből, a múltbéli keserves tapasztalatokból sohasem tanultak volna. Egyébként, a film semmivel sem brutálisabb, erőszakosabb, mint amit percenként ont ránk a tévéhíradó, bármikor is kapcsoljuk be, hátborzongató, amit a valóságban látunk. Az atrocitások a szemünk láttára zajlanak, és mindnyájan felelősek vagyunk érte, nem hunyhatjuk be a szemünket, nem vonhatjuk ki magunkat alóla puszta kényelemből. Ugyanakkor ez a film párbeszédet is kezdeményez, beszéljünk minderről, a lelkiismeretünkre apellál, gondolkodjunk közösen minderről. És épp ideje ennek. Megvallom, volt részem provokatív interjúkban is, amelyekben olyasmiket kérdeztek, ismerem-e a középkori darabokat és a többi… De nem vagyunk már a középkorban. Isten őrizz, nem szeretnék visszatérni oda. Esetenként, amikor A passió bemutatása előtt olyannyira ellenséges légkört, publicitást teremtettek az Egyesült Államokban, egyenesen úgy éreztem magam, mintha a spanyol inkvizíció törvényszéke előtt állnék, támadóink úgy viselkedtek velünk, mint a vallatók (vizsgálóbírók) a középkori perekben.

– Mit gondol, milyen okból indult ez a támadássorozat?

– Puszta előítéletek alapján.

– Politikai-ideológiai alapon…

– Úgy ám. Minden kétséget kizárva. Ami annyira ártalmas és veszélyes. Bárhol és bármikor.

– Egyesek amiatt kritizálták a filmet, hogy Gibson pusztán a krisztusi szenvedéstörténetet ragadta ki Jézus életéből. Szerintük a cselekmény így nem egyéb látványos atrocitások láncolatánál, s ezáltal elvész prófétai nagysága, a korlátlan szeretet hirdetése. Hogyan vélekedik erről?

– Miért? Nem volna tán joga arról készíteni filmet, amiről akart? Ez nem egy dokumentumfilm, nem vallási szeminárium, hanem művészi alkotás, ami bevallottan egy meghatározott témát taglal. Gibsont az áldozathozatal érdekelte. Alkotóművészként jogában állt.

– Mielőtt a filmet megnéztem volna, újraolvastam Máté evangéliumának néhány idevonatkozó paszszusát. Kifejezetten figyeltem a főpapok szavaira, de egyetlen pluszszó sem hangzott el a forgatókönyvben, ami ne szerepelne a Bibliában. Az atrocitásokat pedig a római katonák követik el végig a film folyamán. Nem tudom hát, honnan táplálkozik az antiszemitizmus vádja? Érezte-e valahol is, hogy ebbe az irányba terelte volna Gibson a történetet?

– Egyáltalán nem. Nem vagyok Biblia-szakértő, színésznőnek hívtak ehhez a filmhez, márpedig ennek a témája egyetemes, szerepem pedig kifejezetten az, hiszen az anyai szeretet univerzális. Itt nincs különbség etnikumok, fehér és színes bőrűek között. Az anyai szerep pedig isteni vétetésű. És hál’ Istennek, hogy van valami szent, amit az emberiség érintetlenül megőrzött. Mert különben elveszítettünk minden természetes fogódzót, ami az örök, szilárd értékeket illeti. Egyébként, hadd mondjam itt el, hogy jelenleg rendkívüli élményben van részem: Kertész Imre Sorstalanságát olvasom. Magamra leltem, örökérvényű értékeket ismertem fel benne.

– A Turandot virtuóz, a Gertrudis dinamikus alakításával szemben Mária végletesen letisztult, a mimikán, s a tekintetén kívül minimálisra csökkentette a színészi kifejező eszközöket, mégis hallatlanul szuggesztív a jelenléte. S mintha a film paroxizmusig vitt atrocitássorozatának is az ellenpólusa lenne. Jelenléte csaknem néma, de izzó, méltóságos…

– Gibson kezdettől ezt kérte tőlem: nyugodt, méltóságteljes anyát, amelyben a fájdalom valójában isteni katarzisban oldódik fel.

***

Felállva ünnepelték.
Maia Morgenstern vasárnap a kora esti órákban részt vett – első ízben a nyilvánosság előtt – Mel Gibson filmjének egyik vetítésén a Corvin moziban, ahol a közönség állva, percekig tartó tapssal ünnepelte. A magyarországi bemutató óta eltelt tizenegy nap alatt kétszázezren látták A passiót. (N. M.)