Húsvét előtti húsvét

Szombat este a Mátyás-templomban. (Leánykori nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom.) Mögöttem két japán lány sminkben, EU-konform öltözetben figyelmez, az elmaradhatatlan fo-to-ma-si-ná-jukkal (biztos japán eredetű ez a szavunk is, ahogy a to-to-jáz-ni és a ma-sza-tos is), ami mini és digit és nem EU, de azért tutira tetszik nekik az eu-kult.
Sok-sok elegáns magyar és kevésbé elegáns külföldi vendég. Templomban mindegy, a kabát alatt nem látszik a nem koncertkonform öltözék. Csak az a bibi, hogy meleg van bent, le kell venni a kabátot. Vagy izzadsz a farmerban. Bejön a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar. Jé, ott van N, látom Zs-t és D-t is, és L-t, meg asszem R a másik bőgős, ő is ott ül. Hajszálpontos a kezdés, telt ház előtt, noná, eu-kult, hogy’ nézne ki ha késnénk… És a zenekar hangol. A 440 Hertz-es á-hang és variációi. Kellemes kakofónia. Aztán bevonul Héja Domos, aki mindig dörmög valamit az orra alá, és mindig zöng vezénylés közben, mint a színpad sarkába állított, éppen nem használt zongora. Bár mostanában halkabban, biztos szóltak neki, hogy az első sorban kicsit zavaró a zizegése. Én szerettem a döngicsélését és zümmögését, bár az nem jelentett mézet, mint a Micimackóban. Nekilendülnek, Rimszkij-Korszakov Nagy Orosz Húsvét-nyitányával kezdenek, opus 36, aki nem tudná. Gyönyörű kezdés, Nyikolaj a szokásos lendülettel kezelte a pennáját. De néhány motívumban érződik a pravoszláv ortodoxia szele…

Gyermekkoromban, mikor elmentünk a szentendrei ortodox templom előtt, ott, a Szamár-hegyen, időnként kihallatszott a kórus érdekes-éles többszólamú dallama; a tömjénnel kevert ízek mindig elvarázsolnak.

Aztán a mostanában nagyon felkapott Janáèek-től a Glagolita mise (más néven: Ószláv mise). Hát itt is hiányzott a tömjénfüst. Ószláv liturgikus szövegekre írta a szerző, olyan a felépítése, mint minden normális misének, bevonulás, kyrie, gloria, credo stb. Mintha a Benedictus hiányozna, de ez már modern mise, na, mégiscsak 1926-os keltezésű. A Cseh Filharmonikus Kórus énekel, Brno-ból (leánykori nevén Brünn), továbbá négy elég jó hangú cseh énekes, mindenki nagyon szépen műveli azt, amit rendeltek neki. Somogyi-Tóth Dániel orgonán játszik. Sosem értettem, hogyan lehet táv-orgonálni, bent ül a gyerek a zenekarban egy harmóniumszerűség előtt, és egy vezeték megy föl a nagy templomi orgonához… Valaki magyarázza már el! Szóval a M¹a Glagolskaja alatt lehunyt szemmel alfában vagyok, így a legélvezetesebb egy elgondolkodtató zene. Nehéz, mégsem súlyos: mélyebbre hatol, a tudat tengelye felé. Nehéz, mégsem súlyos, mintha Proust eltűnt idejét keresném. (Csak azt már megtalálta a szerző maga, ezzel a misével meg kell küzdenem egyedül.) Az előbbi a fülnek, az utóbbi a szemnek fárasztó. Mégis egy helyen jelentkezik a kellemes fáradtság. Mindkét szerv az agyban végződik tehát! Heuréka, felfedeztem! Pedig bioszból kegyelemhármast kaptam…