Magyarországon Erdély nevének elhangzása romantikus képzeteket kelt, hasonlóakat mint amit a számunkra jelentett Észak-Írország a zavargások kezdete előtt – írta a The Irish Times keddi számában Bridget Hourican, aki helyszíni riportot készített Kolozsváron.
Az összes terület közül, amelyet Magyarország elveszített az I. világháború után (és ők nemzeti területük kétharmadát veszítették el, aminek következtében a trianoni szerződés épp olyan szitokszó Magyarországon, mint Versailles volt a weimari Németországban) Erdély elvesztése fájt nekik a legjobban, annak különleges szépsége miatt – olvasható 'A vér nem válik vízzé Erdélyben' című cikkben.
Az erdélyi Kolozsvárra érkezve az első dolog, amit észlelek, a nemzeti zászló. Ezt minden lámpavasra felakasztják, zászló leng az utcák fölött kifeszítve; minden kétséget kizáróan Romániába érkeztem. Betérek egy magyar bárba, ahol senki nem beszél románul, aztán egy magyar étterembe megyek gulyást enni. Az ott ebédelő diákok, meglepődve kérdésemen, azt válaszolják, hogy természetesen a magyar válogatottnak szurkolnak minden futballmérkőzésen – rögzíti benyomásait a szerző, hozzátéve: a magyarok hangulata igen nyomottnak tűnik. Elmondják az ír lap munkatársának: a munkabérek Magyarországon a romániai szint négyszeresén vannak, és ez a rés még jobban kitágul, amikor Magyarország május elsején csatlakozik az Európai Unióhoz, amelyre Románia egyelőre csak várakozik.
A lap idézi Angela Filote-ot a bukaresti EU-delegációtól, aki elmondja: Románia 2007-ben szándékozik belépni az Európai Unióba, ám elképzelhető, hogy 2010-re módosul ez a dátum.
A zászlók mögött Kolozsvár markánsan őrzi az Osztrák–Magyar Monarchia Habsburg stílusát – jegyzi meg az újságíró, aki úgy látja, a meghatározó építészeti jegyeket csak a szovjet stílusú lakótelepek és a kortárs, „szánalmasan komikus” szobrok szakítják meg, „amelyek a román nacionalistáknak állítanak emléket”.
A Piata Uniriin, (Egyesülés tér), Kolozsvár központi terén áll egy impozáns XIX. századi szobor, amelyet „a reneszánsz magyar királynak, Corvin Mátyásnak” emeltek – folytatja városi sétáját a szerző, hozzátéve: a szobor hatását rombolja, hogy ásatások címén feltúrták a nagyszerű teret. Ez Gheorghe Funar polgármester parancsára történt. Hourican megjegyzi: beszélt románokkal, magyarokkal, ám senki nem mondta, hogy különösebben érdekelné, sikerül-e előásni római kori romokat a város főterén. Funar ugyanis „azt akarja bizonyítani az ásatásokkal, hogy a románok már a hunok előtt Erdélyben voltak'', ezúttal is kedvezve pártjának, a Nagy-Románia Pártnak. Funar felelős a zászlókért, a szobrokért és egy igen hosszú utca elnevezéséért, amelyet Ion Antonescuról neveztek el, aki a II. világháború idején fasiszta vezér volt Romániában – írja a The Irish Times.
A cikk íróját Funar megnyugtatta: amikor Románia csatlakozik az EU-hoz, az unió zászlaját minden lámpavasra felteszik. Sok zászló lesz – jegyzi meg a cikk szerzője, hozzáfűzve, hogy Funar nem hajlandó kitenni magyar zászlókat is, viszont fogadkozott, hogy piros-fehér-zöldre festi a kóbor kutyákat. Az ír újság munkatársa kijelenti: bár Funar tíz éve a város polgármestere, ottjártában egyetlen embert sem talált, aki valaha Funarra szavazott volna. Hozzáteszi: Funar Ceausescu egyfajta szalonképtelen visszatérése; azé a Ceausescué, aki bezáratta a magyar nyelvű iskolákat, megszüntette a magyar nyelvű lapokat, betiltotta nyelvhasználatukat és ezerszámra telepített kelet-romániai lakosokat Erdélybe, hogy megpróbálja felhígítani jelenlétüket a régióban.
Sabin Gherman úgy látja: Funar lerombolja Erdély örökségét. Gherman román újságíró, aki 1998-ban vihart kavart Erdély függetlenségét szorgalmazó, Elegem van Romániából című röpiratával – mutatja be új interjúalanyát Hourican. Gherman és a cikk szerzője a kolozsvári Continental Szállóban találkoztak; a riportból kiderül, hogy Gherman rögtön a belső szobába invitálja a riportert, a Ceausescu-rendszerben rögződött reflexből, amikor a Continental a román titkosügynökök megfigyelése alatt állt. Gherman tiltakozik, amikor őt az újságíró külső jegyei alapján egy „ottomán diplomatához” hasonlítja. A román ellenzéki szerint országának problémái éppen az Ottomán Birodalom örökségéből adódnak. Ghermán élénken megkülönbözteti a gazdaságilag is jobban fejlett erdélyi területeket, amelyek aránytalanul nagy adókat fizetnek Bukarestnek.
Még inkább borúlátó Juhász Péter, akit a szerző „magyar aktivistaként” szerepeltet. Szerinte is legfeljebb az erdélyi országrész lehet EU-konform, ám mivel lehetetlen Erdélyt Magyarországhoz csatolni, nem sok jövőt lát Románia uniós esélyeit illetően. A már idézett bukaresti EU-diplomata, Angela Filote sem túl optimista, szerinte Romániának jelentős lépéseket kell tennie a korrupció elleni harcban és a működő piacgazdaság bevezetésében.
A kétmilliós erdélyi lakosság száma egyre csökken, Kolozsváron a magyarok 1992-ben a város lakosságának 23 százalékát tették ki, 2002-ben 18 százalékra csökkent arányuk. Az ott élő magyarok körében borús találgatások terjednek arról, hogy éppúgy el akarják tüntetni őket Erdélyből, mint ahogy a szászokat, akiket a nyolcvanas években menekített ki Németország Helmut Kohl támogatásával.
Az ír újságírónak Juhász elmondta: a magyarok soha nem nyúlnak fegyverhez, hogy így rendezzék problémáikat. „Nem robbantunk bombákat, de nem is asszimilálódunk. És nem adjuk fel” – fogalmazott. A magyarok követeléseit a cikk szerzője nem teljesen érti. Nagyobb kulturális autonómiát akarnak, holott a magyaroknak vannak saját iskoláik, színházuk, újságaik és diákszervezeteik – írja Hourican. A magyarok – teszi hozzá – területi autonómiát is szeretnének „Kelet-Erdélyben”, ahol arányuk meghaladja a 85 százalékot. Ők az autonómiától azt várják, hogy elismeri az etnikai sokszínűséget, Gherman regionális autonómiát, Funar pedig a szerinte anarchista törekvések negligását várná elé az EU-tól.
A cikkhez mellékelt, nyomort és elmaradottságot tükröző fotókból kiderül: az unió szellemét egyelőre nemcsak a fogalmak zűrzavara miatt nehéz összeegyeztetni Romániával.
origo.hu
Nincs második esély: életbe lépett Európa legszigorúbb drogtörvénye
