Bushok és Bin Ladenek: két család viszálya?

Megosztja a közvéleményt az idei cannes-i filmfesztivál győztes filmje. A Fahrenhet 9/11 felveti a Bush és a Bin Laden család közötti kapcsolatot, és nem kevesebbet állít, mint hogy az amerikai politikai elit előre lezsírozta a 2000-es választásokat. Ugyanakkor egyes kritikusok szerint a film egyoldalú és manipulatív.

Megnyerte az Arany Pálma-díjat Cannes-ban Michael Moore háború- és Bush-ellenes filmje, a Fahrenheit 9/11, amely az AP kritikusa szerint egy kemény, szenvedélyes, ugyanakkor manipulatív és egyoldalú alkotás, amely gyújtóbombaként robbant a fesztiválon. A film leleplezi a Bush és a Bin Laden család közötti összefonódást, azt az olajkereskedelemre alapuló kapcsolatrendszert, melynek révén a Bin Laden család tagjai háborítatlanul távozott a szeptember 11-i támadások után az USA-ból Szaúd-Arábiába, és amelyet végül is az Irak ellen indított háborúval próbáltak elleplezni.

Moore bemutat a háborúban nemrég készített botrányos felvételeket, amelyekben amerikai katonák bántalmaznak iraki foglyokat, miközben a többiek fényképezik őket. Azonban a film középpontjában nem a kínzások állnak, a rendező eredeti szándéka a politikusok felelősségének kihangsúlyozása.

A Fahrenheit 9/11 klippek és karcolatok sorozata, amelyet Moore ironikus narrációja kísér. A rendező kérdésekkel bombázza az USA elnökét, akit gúnyosan csak Bush kormányzó úrként emleget. A kérdésekre ingerülten válaszoló elnök azt tanácsolja Moore-nak, hogy keressen valami rendes állást.

Az első kockákon a főbb szereplők, Bush, Dick Cheney, Condoleezza Rice és Paul Wolfowitz a színfalak mögött önelégülten tollászkodva egy tévéfellépésre készülnek. Wolfowitz a felvételek tanúsága szerint rendszeresen megnyalja a fésűjét használat előtt, ami a fesztivál közönségéből fülsiketítő fújjolást váltott ki. A film azt állítja, hogy a hatalmon lévő korrupt társaság lezsírozta a 2000-es választásokat, ami azzal kezdődött, hogy John Ellis, Bush unokatestvére közbenjárt a televízió-adónál, hogy idő előtt győztesnek kiáltsák ki a jelenlegi amerikai elnököt – írja az AP. Ezek után Moore a texasi-szaudi kapcsolatot boncolgatja, amely nagymértékben érinti idősebb G. Bush-t, aki még most is az üzleti és politikai élet közszereplője, és kihasználva az ex-elnöknek járó kiváltságokat, továbbra is információkat kap a hírszerzéstől.

Egy másik felvétel azt mutatja be, amikor az elnök értesül a tornyokba csapodó második repülőgépről gyermekeknek tartott felolvasása közben, amire ijedt arcot vág. A kép sarkában egy stopper jelenik meg, és peregnek a másodpercek, ahogy az elnök jobb híján tovább olvassa az „Én kiskecském” című mesét a gyermekeknek, mert tanácsadói nélkül képtelen bármilyen döntésre.

A rendező szerint a Bush adminisztrációnak igen kínos lett volna, ha foglyul ejtik Oszama bin Ladent. A terrorizmus segítségével végül a nagy háború helyszínét Irakba helyezik, az ország újjáépítésében pedig az amerikai cégek busás hasznot húznak. Moore narrációja ezután a nemzetbiztonsági kérdéseket veszi sorra, majd bemutatja a hadsereg utánpótlását biztosító kétkezi munkások Amerikáját, ahol a szegénysorban élő fehérek és feketék egymás mellett harcolnak Bush ügyéért, miközben a halottak száma egyre magasabb.

A film egy régi western sorozat, a Bonanza átkopírozott képsoraival nyit, ahol Bush és Blair mint cowboyok tűnnek fel. A koalíció bemutatásakor viszont Nagy-Britannia szerepét a rendező meg sem említi. Ennek csak az lehet az oka, hogy Moore szilárdan hisz Amerika nemzetközi elszigeteltségében, amely egyoldalú perspektívát eredményez – írja az AP.

A francia lapok viszont azt emelik ki, hogy a legfrissebb Arany Pálma-díjas film heves reakciókat váltott ki. Azzal, hogy Michael Moore amerikai rendező Bush-ellenes dokumentumfilmjét tartotta a legjobbnak a zsűri, Cannes először ítélt oda díjat politikai szempontból – véli a Le Figaro tudósítója. Az 57. Cannes-i Filmfesztivál egyébként is inkább politikai fórumhoz hasonlított, mint művészeti eseményhez: a kormány kultúrpolitikája ellen tiltakozó szabadfoglalkozású művészek vetítést megzavaró tüntetései után a közönség a Szarajevótól Afganisztánig, a Fehér Háztól a Közel-Keletig ívelő filmekben művészi problémák helyett sorra súlyos morális kérdésekkel találta szemben magát.

A zsűri idei elnöke, Quentin Tarantino szerint ugyan a döntésben a film sajátos szatirikus humora, a jól eltalált hangnem volt mérvadó, és a Bush elnök lejáratását célzó Fahrenheit 9/11 igenis „nagy film”; a kritikák azonban erősen bírálják az alkotás művészi kvalitásait. A Le Figaro tudósítója egyenesen a képekkel való durva manipulációnak tartja a tévériportokból összevágott anyagot, példaként pedig felidézi a film egy jelenetét, amelyben a rendező Britney Spears háborúpárti klipjét állította szembe egy könnyező iraki asszony arcával. A film gyengeségeit ostorozó amerikai sajtó viszont minden bírálata mellett felteszi a kérdést: vajon Moore propagandafilmje Bush fejébe fog kerülni?

Michael Moore filmje „nem Amerika-ellenes, hanem az eddigiektől eltérő módon beszél Amerikáról, egy igazi jó film”, véli Émanuelle Béart, Kathleen Turner szerint pedig a Fahrenheit 9/11 „több mint egyszerű dokumentumfilm” – írja a Le Monde.

Michael Moore alkotását egyébként az eredetileg tervezett október helyett már júliusban bemutatják Franciaországban és az európai országok többségében. Ami az amerikai vetítést illeti, július 2-a a tervezett dátum – két nappal a nemzeti ünnep előtt –, azonban egyelőre nem találtak forgalmazót; a már megkeresett Disney cég ugyanis korábban már visszautasította a felkérést. A hab a tortán, hogy Michael Moore filmjét ugyanaz a Miramax gyártotta, mint Tarantino Kill Bill-jét – jegyzi meg a Le Figaro.