Imaszonyeg

Öt ember mesél. Eloször sötét van, aztán egy hang elkezd emlékezni. Kivilágosodik. A házmester, Lomeier ül egy székben, és mondja, mondja. Szürke köpeny, szürke haj, szürke élet. Keresi a vizet, amely eltunt valahol a hetedik és nyolcadik emelet között, de ott dalol mindenütt, hallani. (Schubert egy darabja szól halkan, zongorán.) Valahol Afrikában lehetünk? Vagy egy néhai kelet-berlini kerület lepukkant lakótelepén? Inkább mégis egy észak-afrikai város egykor virágzó, ma már kissé megkopott fényu toronyházainál, mert nagy a forróság, azt mondják, és mintha pálmákat is említenének. Aztán sötét, majd ismét fény, és Fatima is ott ül. A történet új szálát kezdi meg. Aztán sorban, a többi szereplo is így jelenik meg, Franziska, Fatima, Kalil, Peter. Mind egy-egy székben ülnek, és mesélnek. A képzeletünkre bízzák a díszletet, jelmezt, fényeket, mozdulatokat. Olyan, mintha egy könyvet olvasnánk. Több szálon fut a cselekmény, amelyek idonként egymásba fonódnak, szétválnak, újra találkoznak. Fatima érkezik a kapuhoz, bemegy, találkozik Lomeier-rel, aki az eltunt vizet keresi. Franziska, a szoke szépség, akivel Fatima egy lakást bérel a hetediken, egy kicsit zizi, nem emlékszik, mi történt vele aznap; most épp nem tudja eldönteni, elmenjen-e zuhanyozni, vagy sem. Mindig ezt csinálja, megorülök tole, mondja Fatima. Végül Franziska mégis úgy dönt (vagy inkább nem úgy dönt, hogy nem fürdik meg), hogy beül a kádba. Nyitva az ablak, Peter, a szomszéd házból, eloször akaratlanul, majd persze, hogy készakarva meglátja. Elvarázsolja a no, pedig csak a fejét és a jobb karját látja. Elindul, hogy átmenjen hozzá, valami varázsero odavonzza. Lassan megy a lift. Hatodik. Ötödik. Negyedik. Kalil a lakásában vár egy telefonhívást. Mindig ilyenkor szokott hívni, mielott a nap lebukik a horizont pengéje alá, mondja. És valóban: a várt hívás megérkezik. Fatima az: mindjárt indulhatsz, mondja, nemsokára lefekszik, már a kádban fürdik. Kalil robogóra pattan, és elhúz Fatimához. A szálak közelítenek, ahogy a sínek is egymáshoz tartanak, s a végtelenben találkoznak.
Nincs esemény, csak ülnek és mesélnek. Ülve játszani nagyon nehéz. Kis mimika, semmi mozgás, csak a hangjával érhet el hatást az ember.
A víz dalol, mindenütt, körbevesz; de akkor hová tunt, a hetedik és a nyolcadik között?
A robogó nagy gázzal áll meg, hogy Fatima hallja. Aztán Kalil bennragad a liftben. Közben Peter megérkezik és elindul gyalog fölfelé . Elso emelet. Második. Fatima nem érti, kedvese hol késik már. Elindul lefelé, az ajtót nyitva felejti. Lomeier pedig elindul fölfelé, hogy Franziskáéknál keresse a vizet. Gyalog, mert a liftben még mindig Kalil ücsörög. Elso emelet. Második. Eszébe jut a volt felesége. Nagyon utálta a szürke köpenyét. Egész életedet ebben az iszonyú szürke köpenyben fogod leélni? – mondta mindig . Peter benyit, az ágyon találja az alvó Franziskát, mellette egy majdnem üres konyakosüveg. Franziska álmodik. Isztambulban, gyerekkorában, mikor a szüleivel nyaralt, a bazárban eloreszaladt, és szem elol tévesztette szüleit. Elrabolták. Egy sejk háremébe került; az elso feleség borzasztóan féltékeny volt rá, és megátkozta: egy férfi se tudjon ellenállni neki, és legyen átkozott mind, aki ajkát ajkával érinti; soha ne emlékezzen arra, mi történt vele aznap; és váljon holddá, legyen ez a büntetése. A sejk ezért lefejeztette az elso feleséget, nemcsak a nyakától választva el a fejét, hanem a fejét hosszában ketté is vágatta, mert még halálában is szórta az átkokat. Peter-t vonzza az ismeretlen, alvó, csodaszép Franziska, és míg álmodik, megcsókolja. Belép Lomeier, a még mindig nyitott ajtón. Nem felel senki a hahózásra. Üres a lakás, csak a szoke alszik a kanapén, mellette egy majdnem üres konyakosüveg. Elvarázsolja a lány szépsége, nézi, nézi, lehajol hozzá, és megcsókolja. Peter látja mindezt. Térdig áll a konyakban. Belekerült valahogy az üvegbe. Lomeier egy sivatagban tapossa a homokot, beduinsátort lát, odamegy. Egy no várja, nyakán keresztben és az arcán hosszában, a homlokától az állán át a nyakáig két forradás. Már vártalak, mondja síri hangon. Kalil is belép a nyitott ajtón, közben kiszabadult a liftbol. Franziska felébred, teljes transzban. Rácsimpaszkodik Kalilra, és ajkuk egybeforr. Belép Fatima. Számítottunk erre a jelenetre, valahogy mégis olyan banális. Féltékenység. És lépcsoházi road-movie indul, elöl Kalil, mögötte nagykéssel Fatima, utána meztelenül Franziska . „Legyen átkozott minden férfi, ki ajkadat ajkával érinti…” Az alattuk lévo emeleten kinyílik egy ajtó, és valami ero odavonzza Kalil-t, be kell mennie, és az alant lakó novel szeretkeznie. De pár pillanat múlva felocsúdik, kirohan a lakásból, mire a no farkasordításba kezd. A fiú lerohan a lépcson, újabb emelet, ott is nyílik az ajtó, megint odavonzza a felfoghatatlan ero . És így tovább, emeletrol emeletre, szeretkezés, vonyítás. Lomeier a sivatagban. Hallja a vizet. Erosödo morajlás. Egyszer csak feltör egy vízoszlop, a sivatagot elönti a víz, folyó, majd tenger lesz belole, és a férfi egy hajón találja magát, a Boszporuszon. Mellette felesége, két, egymásra meroleges forradással a fején. Elveszett gyermekükre emlékeznek, akit itt, Isztambulban, a Nagy Bazárban raboltak el…
A víz dalol, mindenhol ott van, hallani. Fatima három emelettel lejjebb rányit Kalil-ra, aki épp egy hutogép tetején ügyködik a szomszédasszonnyal, és hátba szúrja kedvesét. Lomeier újra a lakásban, Franziska már felöltözött. A házmester érdeklodik a víznyomás felol. Kimennek az erkélyre, Lomeier fogja a konyakosüveget és kiviszi, meghúzza, majd leteszi a korlátra. Peter-nek vége, ha véletlenül leverik a könyökükkel. Peter még mindig az üvegben ül. A Hold már magasan jár, Franziska észreveszi, milyen vonzó is a házmester. Megkéri, vegye le a szürke köpenyt, hisz olyan mulatságos azzal. Ajkuk egymásba forr. Könyökkel leverik a konyakosüveget. Peter zuhan. Hatodik. Ötödik. Miért ordítja a Holdat minden emeleten egy-egy no? Negyedik. A Hold magasan jár. A víz ott dalol mindenütt, hallani. Második. Nekem végem, gondolja Peter. A Hold soha sem volt még ilyen fényes. Elso emelet. Franziska és Lomeier az erkélyen csókolóznak.
„Legyen átkozott minden férfi, ki ajkadat ajkával érinti…” Sötét borul a színpadra. Egy utolsó üvegcsattanás a betonon.
Nem mindennapi élmény a mozdulatlan színház. Közösen álmodjuk a darabot. A víz ott dalol mindenütt, hallani. Valahol eltunt a hetedik és a nyolcadik között.

(Az arab éjszaka. Bemutató a Madách Kamarában, 2004. április 23-án. Rendezte: Bagossy László. Lomeier: Csuja Imre. Franziska: Für Anikó. Fatima: Járó Zsuzsa. Kalil: Debreczeny Csaba. Peter: Mácsai Pál. Jelmez: Földi Andrea. Díszlet: Antal Csaba.)