Üres doboz csinos lyukkal

Péterffy András, a vizuális nyelv tanára a fényképezés aktusát tárgyalva azzal a kérdéssel provokálta a hallgatókat, hogy: nesztek, mi a kép, a leképzés? Mikor készül a kép? Kép-e a nyomorult valóság látványa a lencsén keresztül, vagy csak akkor okoskodhatunk leképzésrol, amikor az exponálógombot erosen megnyomtuk; egyáltalán, feltételezi-e a képalkotást a rögzítés, a negatívon lezajló kémiai folyamat vagy a laborban megvásárolt print. A digitális fotókultúra világában nem sok értelme van a kézzelfogható képiség könyörtelen követelésének. A mai tinik már a laptopon pörgetik a hétvégi hányós házibuli képeit egy füstös kocsma asztalán, és azt mondják: kövesd a fehér nyulat, Neo. A vizualitás felköltözött a mátrixra. Az a nagy büdös helyzet, hogy a képalkotás a konkréttól az absztrakt irányába tolódott el. És akkor érdemes hátranézni a felvilágosodás elotti zordabb évszázadokba, amikor a leképzés felé az elso tétova lépéseket tette meg az ember. Az expozíció folyamata hosszú volt, az alkotó részt vett benne mindenestül, sot, az elso próbálkozók gyakran szobaméretu lyukkamerákat gyártottak, azaz: belebújhattak a kamera belsejébe, ott lehettek a kép létrejövetelekor a frontvonalon.
Zagyvaságok kavarognak a fejemben, amikor camera obscura képeket lapozok a neten. Egy magyar lyukkamerás oldalon (http: //www. mozaik. info. hu/mozaweb/Feny/page311. htm#Page31-32) elég csak rádöbbenni, hogy a leképzéshez semmi sem kell, csak egy üres doboz egy csinos lyukkal az oldalán:
ez a legegyszerubb leképzo rendszer. Felfoghatatlan, de ennyi is elég, hogy egy bármirol képet hozzunk létre. Ha ugyanis a lyuk elég kicsi, áthaladásakor a fény a tárgy minden egyes pontjáról a doboz szemközti falán egyetlen pontba érkezik, vagyis egyértelmu leképezés történik a tárgy és a képpontok között. A kicsinyítés mértékét a geometriai méretek, a doboz hosszának és a tárgy lyuktól mért távolságának aránya határozza meg.
Az 1400-as évektol terjedt el a muvészetben a perspektíva ábrázolásának igen eros igénye: felfedezésére remek eszköznek bizonyult a lyukkamera. A fejlettebb változatokban prizmák, lencsék és tükrök segítségével papírlapra vetítették a képet, így rögtön a rajzolás is megkezdodhetett. Több festo lebukott (bár ezt csak romlott lélekkel lehet lebukásnak nevezni): szinte tökéletesen élethu tájképük úgy készült, hogy az ecsetkezelés elott megrendszabályozták magukat a camera obscura által. Bejött a dolog döbbek között a velencei Canalettonak is (1632–75): vázlatait ma is éberen orzik a velencei Accademián. De lyukkamerát használt a németalföldi Vermeer is. A Vermeer muvészetét kutató muvészettörténészek hat kép alapján a lyukkamera alapján igazolták, hogy a festmények nézopontja a szobának ugyanarra a részére esik.
Kisdobos foglalkozások keserédes hangulatát hozza egyébként az említett szájt: gyakorlatilag fél óra alatt mesterei lehetünk a lyukkamera készítésnek, ami egyébként nem árt, ha valaha is fotográfiával akarunk foglalkozni. Téglamératu, de habkönnyu digitális Nikonokkal rohangáló paparazziknak erosen ajánlott az ilyesmi, lyukkamera nélkül ugyanis nincs fotómuvészet, csak ipar. A fotószakköri bevezeto után pedig érdemes bepötyögni, hogy foto. lap. hu, ezen a honlapon ugyanis fotoesztétikai dimenziókba kerülhetünk, a Lyukkamera cím alatt külföldi és magyar muvészek camera obscurával készített fényképeihez juthatunk el rögvest. És akkor, a monitoron vibráló, eredetileg egyszeru ciposdobozban létrehozott képeket lapozgatva elgondolkodhatunk Péterffy tanár úr kérdésére szánt válaszunkon. Tényleg: mi a kép?

Magyar lyukkamerás oldal kezdoknek: http: //www.mozaik.info.hu/mozaweb/Feny/page311.htm#Page31-32
Haladóknak: www.foto.lap.hu – Lyukkamera