Juj, az EU!

Jelenleg mindössze két EU-s műsor fut a magyar nyelvű televíziók műsorán, az egyik az amerikaiak által fenntartott ismeretterjesztő adónak, a Spektrumnak a műsorán látható, este tíz felé, a másik a Magyar Televízióban, délután. Hasznos ismereteket a Spektrum sorozatától várhat az ember, az MTV-n ismétlésként vetített sorozat, a Határtalan inkább a hangulatát igyekszik érzékeltetni e háromszor huszonöt perc címében is szerepeltetett határtalanságunknak.

Cambridge-i politológus professzor nyilatkozik a Magyar Rádiónak arról, hogy milyen tájékozatlanok hazájuk belpolitikai eseményeivel kapcsolatban az irakiak. Nem tudom, hogy az iraki rádióban ki nyilatkozik a magyarok alulinformáltságáról, de, valakinek valahol végre erről is kellene beszélni. Most, hogy az Európai Unió (szinte) rendes tagja lett Magyarország, illendő volna tisztán látnia mindenegyes polgártársunknak, miként működik ez a kontinensnyi szövetkezet. Miből lett, milyen a felépítése, mik az alapszabályai, fejlődésének és változásának lehetséges irányai, hol és hogyan dolgoznak a hivatalai… Amikor még az álmok – vagy az idegenkedések – világában létezett csupán hazánk társulása, főleg a közhelyszintű félelmeit és reményeit ismételgette idehaza mindenki. Hogy mi lesz a mákos gubával meg az abált szalonnával (milyen érdekes, hogy kedvenc étkeinkre vonatkoztak az aggodalmaink), meg, hogy miként nyílnak meg a lehetőségek az arra érdemesek előtt. A félelmeket – a csatlakozás előtti utolsó pillanatokban – úgy-ahogy eloszlatta a média, a reményeket – egyelőre – hol meghiúsítja, hol pedig tompítja a mindennap gyakorlat. Elvétve, talán, valóra is váltja… De, hogy az átlagember tisztában volna vele, hogy Magyarország mibe keveredett, az el nem mondható. A pusztán a napi politika szintjén (többnyire rosszul) tálalt uniós információk nem egy honfitársunkból szinte ugyanolyan reflexeket hívnak elő, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt a szocialista táborról, a Varsói Szerződésről és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsáról, a híres, nevezetes KGST-ről szóló tájékoztatások. Juj, már megint az EU-ról lesz szó, sikolt az amúgy roppant értelmes és érdeklődő gyermek, és hanyatt-homlok menekül a tévékészülék elől. Ahogyan a szülei, a nagyszülei cselekedték, pár évtizeddel ezelőtt. Hogy kinek jó ez, nem tudom, és azt sem, ki vagy mi tehető felelőssé érte.

Azaz, a felelősöket, intézményi szinten meg lehet nevezni, azt hiszem. Az elektronikus média a ludas ebben (is), annak is a legnépszerűbb fórumai, a televíziók. Amelyek a napi politika-, és nem az ismeretterjesztés szintjén foglalkoznak az Európai Unióval. Ki hová utazott, kivel tárgyalt, mit vitt ajándékba (Brüsszelbe herendi porcelánt, gyönyörűt), de, hogy mi van e hírek mögött, melyiktől lesz tartalmasabb, európaibb az életünk, arról rendszerint hallgatnak a a tudósítások. Így aztán érthető, hogy menekül előlük a nép, nem is csak az apraja, a nagyja is, ki, merre lát.

Jelenleg mindössze két EU-s műsor fut a magyar nyelvű televíziók műsorán, az egyik az amerikaiak által fenntartott ismeretterjesztő adónak, a Spektrumnak a műsorán látható, este tíz felé, a másik a Magyar Televízióban, délután. Hasznos ismereteket a Spektrum sorozatától várhat az ember, az MTV-n ismétlésként vetített sorozat, a Határtalan inkább a hangulatát igyekszik érzékeltetni e háromszor huszonöt perc címében is szerepeltetett határtalanságunknak. Magyarországért lelkesedő, ide is telepedő olaszok, Európa különböző tájain szerencsét próbáló, de szülőföldjüktől el nem szakadó fiatalok, és a magyar talajba minden módon belegyökerező, őseik tudását, tapasztalását továbbörökítő „őslakosok” mesélnek Zoltán János és Tóth Zsolt Marcell kamerája előtt – ez a Határtalan. A vallomások előtt és után poétikus felvételeket láthatunk a hazánkat a világ más tájaival összekötő közlekedési eszközökről, hajókról, repülőkről, vonatokról. Meg a magyar horizontról: apró falusi házakról, erdőkről, mezőkről, utakról. A legszebbekről. Ha a riportalanyoknak érdekesek a mondataik, a képernyő előtt marad a néző. Ha a szép képsorokat nyögvenyelős, semmitmondó szövegek követik, oda a Határtalan varázsa, érdekesebb információk után kezd el kutakodni az ember. Zavaró a fiatalos lendülettel, mondhatni, ihlettel összehozott sorozatnak az „alcímezése” is. Olyan szavakat illesztettek az alkotók zárójelben a főcím mögé – jelek, dallamok, rímek – amelyeknek voltaképpen nem sok közük van a címet követő képekhez, szövegekhez. Talán a rímeknek, úgy, ahogy… Adott pillanatban ugyanis Karafiáth Orsolya írásaiból kapunk szemelvényeket. Nem leszünk tőlük boldogok. Nehéz megérteni, hogy a végtelenül gazdag magyar költészetből miért éppen ezt az ifjú poétát választotta a rendező? Mert bizonyos, szűk körök számára ma ő a „nagymenő”? A tévénézők nagyobb része a befogadás szintjén alighanem képtelen megbirkózni a modern költészetnek azokkal a kifejezési formáival, amelyeket ez a divatba jött, mutatós ifjú nő, Karafiáth Orsolya verseiben alkalmazni szokott. Róluk, akiket esetleg nem bilincselnek le a költőnő sorai, a határtalanság dimenziói közt eleve le kell mondanunk?

Az Európai Unió törvényhozó testületéről, az Európa Parlamentről szóló tizenöt részes sorozatban, a Spektrum műsorában is sok a „mellébeszélés”, de megvan benne az a tájékoztatási alap (hol az európai „tisztelt ház” székhelye, kikből áll össze a képviselőtestülete, mi a feladatuk az ötévente választott parlamentereknek…) amelyről bármilyen irányban képes elindulni az értelmes ismeretszerzés felé a műsor nézője. Feltéve természetesen, hogy venni tudja a Spektrum Televízió adásait, hogy este tízkor még nem túl fáradt az EU-s információk befogadásához, és, ha csakugyan kíváncsi rá, magyar állampolgárként, ténylegesen, mit várhat e titokzatos (vagy csak túlmisztifikált?) nemzetközi testülettől. Legelőször ugyanis ezt kellene (kellett volna, jóval a csatlakozási ceremónia, a népszavazás és megannyi sajtópolémia előtt) tudatosítani hazánk valamennyi szavazati joggal rendelkező polgárában, iskolai végzettségükre való tekintet nélkül, okosan.