Blues, jazz, soul és örökzöldek

Zsédenyi Adrienn - annak ellenére, hogy csak nemrég kezdett szóló énekesi pályafutásba - hosszú évek óta szakmabeli. A Cotton Club Singers egykori énekesnője négy évvel ezelőtt döntött úgy, önállóan folytatja. A jóslatok ellenére Adriennek sikerült betörnie az élvonalba. Az első lemeze aranylemez lett, és neki ítélték az év énekesének járó Emerton-díjat is.

- Hogyan érkezik el az ember életében az a pillanat, amikor úgy dönt, hét év után búcsút int az együttesnek, amellyel sikereket ért el, amely által egy ország megismerte a nevét?

- Mindig tudtam, hogy egyszer önálló énekesnő szeretnék lenni.
Tizennyolc éves voltam, amikor a Cotton Club Singers együttest
megalapítottuk, sok mindenen keresztül mentünk, szinte együtt váltunk felnőtté, ám egy idő után a közös cél már nem volt közös. Az a bizonyos pillanat akkor érkezett el, amikor már minden gondolatom a saját lemezem megvalósítása körül forgott. Voltak álmatlan éjszakáim, mielőtt a végső lépést megtettem, de azon többé nem rágódtam, hogy jól döntöttem-e. Másfél év telt el, míg hozzákezdhettem a szólólemezem felvételéhez. Közben tovább képeztem a hangom, rengeteget gyakoroltam, és nagyon vigyáztam arra, hogy a nagyközönség előtt csak az új produkcióimmal lépjek fel. Minden más visszalépést jelentett volna.

- Sehol nem könnyű önálló énekesnőként sikereket elérni. Zsédenyi
Adriennek is azt tanácsolták, ezzel a habitussal ne is próbáljon a
könnyűzenei élet élvonalába törni.

- Valóban nehéz dolga van manapság egy szólistának, főként, ha
hozzám hasonlóan nem törtető, mindenkin átgázoló típus. Valószínűleg éppen ezért féltettek annyian. Azt elég korán felismertem, hogy csak magamra hallgathatok, ha azt akarom, hogy a zeném valóban a saját elképzeléseimet, ízlésemet tükrözze. Szerencsére aztán rátaláltam azokra az emberekre, akikkel a leghatékonyabban tudunk együtt dolgozni.

- Az első dolga volt, hogy populárisabb műfajra váltott.

- Fontosnak tartom a korszerűséget. Az én példaképeim mind merészek voltak, újat hoztak a zenébe, a daléneklésbe. Nagyon közel áll hozzám a blues, a jazz, a soul zene. A komolyzenét is szeretem, tanultam is sok éven át, mégis a könnyűzenében tudok igazán kibontakozni.

- Kik a nagy kedvencei?

- Hosszú a sor a klasszikus blues és jazz énekesnőktől kezdve egészen a mai előadókig. Hogy csak néhányat említsek: Bessie Smith, Etta James, Ella Fitzgerald, Carmen McRae, Dionne Warwick, Aretha Franklin, Edith Piaf, Celine Dion, Whitney Houston, Alicia Keys.

- Az első lemeze bearanyozódott.

- Ekkora sikerre a legmerészebb álmaimban sem számítottam. Sokat találkozom a közönséggel, engem is meglepett, hogy van, aki naponta meghallgatja a lemezem, mert minden egyes alkalommal felfedez benne valami újat. A dalaimban olyan témákat igyekeztem
megszólaltatni, amelyek egy érzékeny nő lelkivilágát fejezik ki. A
Valahol egy férfi vár című számmal debütáltam. Bár, nem ez az a dal, amelyben a hangom legszélesebb skáláját szólaltatom meg, mégis úgy tűnik, sikerült egy olyan érzést, hangulatot megragadnom, amellyel sokan azonosulni tudtak. A lemez nagy erényének érzem, hogy megtaláltam azt az egyéni hangot, amely – remélem – a továbbiakban a zeném védjegye lesz.

- Általában az énekesnők nem maguk írják a dalaikat. A zeneszerző, a szövegíró hogyan tudja eltalálni azt a hangnemet, mondanivalót, amely a művész lelkivilágát legjobban kifejezi?

- Én egyből azokat a zenészeket kerestem fel, akiknek a muzsikájában megérintett valami. Sokat beszélgettem velük a hangszerelésről, a allamvilágról. Elmondtam, hogy nekem nagyon fontos, hogy mai, modern zenét énekelhessek. Aztán előbb vagy utóbb kikerekedett egy olyan dal, amellyel mindannyian elégedettek voltunk. A szövegírónak lejátszom a zenét, elmondom, hogy szerintem melyik szám miről szól, ő pedig szavakba foglalja a tartalmát.

- Ebben az évben a legjobb énekesnek járó Emerton-díjat kapta.
Zsédenyi Adriennek mennyit számít a hivatalos elismerés?

- Nagy megtiszteltetésnek érzem, bár nem ez motivál a továbbiakban. Az Emerton-díj különösen nagy elismerés, hiszen szakmai grémium: a rádiós szerkesztők ítélik oda. Ráadásul idén nem külön énekes és énekesnő, hanem csak az év énekesének járó kategóriában adták ki a díjat.

- Egy televíziós sorozat címadó dalának eléneklésére is felkérték.

- A Szeress most! producere keresett meg azzal, hogy az én
tolmácsolásomban tudná elképzelni a sorozat címadó dalát. Arra külön megkért, hogy olyan nótát énekeljek, amelyet magam is szívből szeretek. A zeneszerzővel hónapokon át dolgoztunk, míg mindketten úgy éreztük, elégedettek vagyunk a végeredménnyel. Úgy tűnik, a dalt nem csak én, a közönség is nagyon megkedvelte. Sokan kifejezetten emiatt figyeltek fel rám.

- Vidéki származású. Milyen útravalót hozott magával szülővárosából, Pápáról?

- Vidámságot, optimizmust és egyfajta belső mosolyt.

- Nem volt mindig egyértelmű, hogy énekesnő lesz.

- Amikor tizennégy évesen a szentesi művészeti középiskolába
jelentkeztem, még nem tudtam, színésznő, énekesnő, vagy esetleg
musical színész szeretnék-e lenni. Nem sokkal később Sík Olga
tanítványa lettem, aki úgy gondolta, alkatomnál fogva jól állnának
nekem a klasszikus musical szerepek, például a My Fair Lady-ben, vagy a West Side Story-ban. Amikor a Színművészeti Főiskolára
jelentkeztem, a musical szakon azt mondták, legyek prózai színésznő, a próza szakon, pedig musical szakra küldtek. Végül a harmadik rostán kiestem, és többet nem is felvételiztem. Később stúdiós lettem profi és alternatív színházakban: az Arany János és az Új Színházban, a Független Színpadon, ott voltam a Krétakör Színház megalapításánál is. Sokat tanultam a színpadi létről, a mai napig hasznát veszem ezeknek a tapasztalatoknak. Színésznő ugyan nem leszek, de rengeteg tervem van a színpadot illetően.

- Tavasszal a Thália Színházban adott koncertet.

- Nagy álmom vált valóra ezzel a fellépéssel. Az új lemezem anyagát a Kongresszusi Központban mutatjuk be novemberben. Remélem, egyszer majd stadionokban is koncertezhetek.

- Mióta nevezik Zsédának?

- Régebben gyakran előfordult, hogy hibásan ejtették a nevem, ezért szerettem volna egy szép hangzású, egyszerűbb megszólítást. A Zsédát egy barátnőm találta ki – egy nappal azelőtt,
hogy az első lemezem borítóját a nyomdába küldtük volna.

- El tudja képzelni, hogy eljön az idő, amikor már nem fog énekelni?

- Nehezen. Mindenesetre addig szeretnék énekelni, amíg ezzel örömöt okozok magamnak és másoknak. Remélem, észreveszem majd, ha be kell fejeznem. Nem akarok úgy járni, mint egyes szakmát abbahagyni nem tudó kollégák.

- Azért a biztonság kedvéért néhány éve diplomát szerzett
szociálpedagógiából.

- Akkoriban sok kétség volt bennem az énekesi pályát illetően. Úgy
éreztem, nagyobb biztonságban leszek, ha kitanulok egy „polgári„
szakmát. Később rájöttem, hogy az egyetlen ”gyógyír„ a kételyeimre, ha egyedül állhatok a színpadra. Ám így is rengeteget jelent, hogy főiskolára járhattam, rengeteg hasznos és érdekes dolgot tanulhattam meg.

- Hogy viseli az ismertséget?

- Számomra ez a természetes állapot. Nem jött gyorsan, az utóbbi tíz-tizenöt év alatt fokozatosan ismerték meg a nevem az emberek. Nem szívesen cserélnék azokkal, akik különböző tévéműsorok által egyik pillanatról a másikra lettek híresek. Azt a fajta ismertséget biztosan nagyon nehéz feldolgozni.

- Októberben készül el a második lemeze. Mennyiben lesz más, mint az első?

- A boksz óriása, Muhammad Ali hatvanévesen azt válaszolta az egyik rajongója kérdésére, – miszerint, változott-e a húszéves kori énjéhez képest – ha egy ember negyven év alatt semmit nem változik, akkor azt a negyven évet elfecsérelte. Igaz, hogy az én két lemezem között csak két év telt el, de ezalatt én is rengeteget változtam. Magabiztosabb lettem, úgy érzem, szakmailag is fejlődtem. Remélem, mindez érződni fog az új dalaimon is.

- Mi a következő célkitűzése?

- Egy örökzöld slágereket tartalmazó lemez, amelyen a nagy
kedvenceim dalait énekelem el a saját megfogalmazásomban. Ezen
kívül tökéletesíteni szeretném a koncertjeim színpadi show-műsorát. Valamint nagy álmom, hogy egyszer egy igazi big banddel léphessek fel.