Hellász fénykora

Most már kétség sem férhet hozzá: Görögország megérdemelten Európa-bajnok. Az a csapat, amely kiejti a címvédő Franciaországot, a tornán legjobb formát mutató Csehországot, majd a nyitányon és a döntőben is legyőzi a házigazda Portugáliát, jogosan mondhatja magát aranyérmesnek.

Azért szép játék a futball, mert néha az esélytelen is nyerhet – mondogatják idehaza önmagukat futballszakértőnek valló megélhetési futballedzők egy-egy mérkőzés előtt, amelyen magyar csapat játszik egy nála esélyesebbel.

Nos, ez az a mondás, amit ideje elfelejteni.

Az Európa-bajnokság tanulsága ugyanis ez lehet: azért szép játék a futball, mert következetes munkával és fegyelemmel a papíron esélytelenebb csapat is méltó ellenfele az úgynevezett sztárgárdáknak.

A hangsúly a „következetes”, a „munka” és a „fegyelem” szavakon van…

Nos ez az, amit a görögök is átérezhettek, illetve kénytelenek voltak átérezni.

Mert amióta a német Otto Rehhagel a szövetségi kapitány, a görög válogatott fejlődése töretlen. Emlékezzünk csak: a selejtezők során csoportgyőztesként az Eb egyik nagy esélyesének tartott Spanyolországot kényszerítette pótselejtezőre.

Ehhez képest mindenki meglepetésként értékelte, hogy a nyitómérkőzésen Görögország 2-1-re legyőzte a házigazdát. Azóta viszont rengeteget változott a hellén válogatott megítélése, ami nem csoda, hiszen több nagyágyút is búcsúztatva fináléba jutottak Szeitaridiszék. Abban viszont mindenki egyetértett: ha megnyeri az Eb-t Otto Rehhagel csapata, az az utóbbi évtizedek legnagyobb futballcsodája lenne. 1992-ben sokan felkapták a fejüket, amikor a dánok „beugróként” elhódították a trófeát, ám abban a csapatban azért akadt néhány világsztár, elég, ha csak a kapus Peter Schmeichel vagy a technikás Brian Laudrup nevét említjük.

Most azonban csak a csapategységben bízhattak a görögök, miközben csapatukat mindenki a futottak még kategóriába sorolta. Az angol William Hill fogadóiroda például a 14. helyre rangsorolta a görögöket (Svájc és Lettország jósoltatott csak esélytelenebbnek), 80-szoros pénzt fizetve a kék-fehérek győzelmére.

De nem csak a William Hill munkatársai iratkozhatnának be valamely UEFA-licencet adó edzőképző kurzusra, hanem a mindenkinek át kell értékelnie a futballról alkotott nézeteit.

Mert amíg 1992-ben a dánok a „strandról” betoppanva nyertek Eb-t, addig a görögöknek ez rengeteg tudatos munkájukba került. Persze, nem csak a válogatott szintjén.

Ugyanis arról sokan elfeledkeznek, hogy 2003 őszén három (!) görög csapat szerepelt a Bajnokok Ligája 32-es főtábláján, míg például német csak kettő. S ha figyelembe vesszük, hogy a hellének futballja nem áll rosszul anyagilag – az Olympiakosz, a Panathinaikosz, az AEK Athén és a PAOK Szaloniki költségvetése vetekszik a Benficáéval, a Portóéval és a Sportingéval –, akkor a siker nem is akkora meglepetés és nem is annyira megalapozatlan.

Luis Felipe Scolari, a portugálok brazil kapitánya hibájának leginkább azt lehet felróni, hogy talán túlságosan is megbízott Pauletában, aki pedig egyetlen gól sem szerzett az Eb-n. Noha a portugál szurkolók és az újságírók szinte egy emberként követelték a csapatba Nuno Gomest, ő nem változtatott a 4-2-3-1-es hadrenden, amelybe ugyebár csak egyetlen csatárnak van helye.

Arra persze nem gondolhatott, hogy a fináléban nemcsak kedvence, hanem Figo és Deco sem mutatott semmit klasszisából.

Figo: A görög volt a legegységesebb csapat

Nyilatkozatok a nagy görög győzelem után:

Otto Rehhagel, a görögök német szövetségi kapitánya: „Ez egy teljesen kivételes teljesítmény a görög futball számára, a csapat ma történelmet írt, a sikerünk átlépi a sport határait. Ma ismét kihasználtuk a lehetőségeinket, s ez döntött. Ellenfelünk ugyan technikásabb volt, de a gólt mi szereztük. Remélem, hogy hétfőn korán elrepülhetünk Athénba, biztosan hihetetlen jeleneteket élünk majd át. Ha nekem valaki 12 évvel ezelőtt, amikor a Werder Bremennel KEK-et nyertem, azt mondja, hogy most a görögökkel Európa-bajnok leszek, nem hiszem el. Amikor három éve átvettem az irányítást, a játékosok azt csináltak, amit akartak, most viszont azt csinálják, amit tudnak. Ez három évi munka gyümölcse.”

Arra az újságírói kérdésre, hogy kitölti-e 2006-ig tartó szerződését a görög válogatottnál, vagy esetleg tárgyal a kapitányt kereső német szövetséggel, Rehhagel így válaszolt: „Most a görög játékosokról kell beszélnünk, hiszen csodálatos tettet vittek véghez. Fatális hiba lenne a részemről, ha csak egyetlen szót is másra vesztegetnék”.

Luiz Felipe Scolari, a portugálok brazil mestere: „Minden portugál bocsánatáért esedezünk, hiszen nem voltunk képesek gólt szerezni. Nagyon nehéz így veszíteni. A görögök a védekezésüknek köszönhetően nyertek, azt magas fokon adták elő.”

Teodorosz Zagorakisz, a görög válogatott csapatkapitánya: „Ez a győzelem az összes görög győzelme szerte a világon. Reméljük, adtunk nekik is valamit az örömünkből, amire a jövőben örökké emlékeznek majd”.

Kosztasz Karamanlisz, Görögország minisztrelnöke: „Ezek a fiúk megmutatták, hogy hittel, kellő önbizalommal, egységesesen, dinamikusan és egyértelmű célkitűzéssel hová lehet eljutni. Azt hiszem, ennél jobb felvezetést nem csinálhattunk volna az athéni olimpiának.”

Luis Figo: A görög volt a legegységesebb csapat, még akkor is, ha nem játszott látványosan. Megnyerték a tornát, ezt már nem lehet elvenni a görögöktől. Ha megkérdeznek, hogy látni akarom jövőben is ezt a fajta futballt, akkor a válaszom: természetesen nem. És biztos vagyok benne, hogy nagyon sok futballszurkoló ezt mondaná. Hogy leszek-e még válogatott? Nem ez a legjobb időpont, hogy a visszavonulásomról beszéljek. Az biztos, hogy tiszta a lelkiismeretem, mert mindent megtettem, hogy Portugália megnyerje az Európa-bajnokságot. Csakúgy mint az összes csapattársam. Nem sikerült, de büszkék lehetünk teljesítményünkre, mint ahogy az ország büszke lehet a rendezésre.”