Remények és esélyek Athénban

Rekord létszámú versenyző indul a görögországi ötkarikás játékokon. Sokak szerint az óriási konkurencia mellett jócskán megcsappan az esélyünk az éremszerzésre. Hajdu B. István, a Viasat 3 sportriportere, aki a Magyar Televízió meghívott szakembereként közvetít Athénból, állítja, a XXVIII. Nyári Olimpiáról büszkén térnek majd haza sportolóink.

– Még soha ennyi magyar riporter – a harminchárom főből álló televíziós csapatnak csaknem a fele – nem tudósított olimpiáról.

– Már csak azért sem, mert a Magyar Televízió soha ennyit – napi tizenöt-tizennyolc órát – nem közvetített még az ötkarikás játékokról. Ráadásul Athénban elég nagyok
a távolságok: egyik helyszínről a másikra átérni, naponta több versenyszámot, mérkőzést közvetíteni, gyakorlatilag lehetetlen. Ugyanakkor 1996 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a magyarokat kéri fel a vívás közvetítésére, ebben mi vagyunk a legjobbak. Idén nem csak a személyi állományt, a technikai felszerelést is a Magyar Televíziótól kérték.

– Hajdu B. István a labdajátékokat közvetíti Athénból.

– A Magyar Televízió koncepciója szerint egy csapat minden mérkőzését ugyanaz a sportriporter kell, hogy közvetítse. Az én feladatom a férfi kézilabda és vízilabda meccseket kommentálni a selejtezőktől a befejező mérkőzésekig. Ezen kívül tollaslabda, futball és két kosárlabda mérkőzésen is hallatom a hangom.

– Mennyit közvetítenek azokból a mérkőzésekből, versenyszámokból, amelyeken nem indul magyar résztvevő?

– Ezt nehéz előre megmondani. Nem lehet tudni például, hogy a délelőtti vívó selejtezők után jut-e magyar versenyző a délután kezdődő döntőbe. Ha igen, magától értetődik, hogy azt közvetítjük. Ha nem, akkor – talán nem sértődnek meg a vívók – mivel kevésbé látványos az, amikor mondjuk egy olasz és egy francia „szurkálja” egymást, mint egy kosárlabda selejtező, vagy egy atlétika döntő, valószínűleg ezek valamelyike kerül adásba.

– A sportriporter számára mennyiben más az olimpiáról közvetíteni, mint bármely más sportrendezvényről?

– Még egy világversenyen is csak egy sportágat és napi egy mérkőzést lehet kommentálni, míg az olimpián három hét alatt négy-öt sportág is „repertoárra kerül”. Olimpiai címet nyerni egy sportoló számára a legynagyobb rang. Egy sportriporternek is az a legnagyobb öröm, ha olimpiai versenyszámokat közvetíthet a nézőknek.

– Melyik mérkőzést várja a legjobban?

– Nagyon szeretném, ha a csapataink a döntőbe jutnának, és az utolsó napon az okozna fejtörést, hogy a vízilabdázók vagy a kézilabdázók aranyéremért folyó viadalát közvetítsem. (Erre, persze, elég kicsi az esély.)

– Mi lesz, ha mindkét csapat kiesik még a kezdetek kezdetén?

– Gondolni sem merek rá. Szerintem a vízilabdázóink és a kézilabdázóink is bejutnak a legjobb nyolc közé.

– Sok pesszimista vélemény látott napvilágot, miszerint nem a mi olimpiánk lesz az idei.

– Rekord létszámú – kétszázkét – ország sportolói teszik próbára képességüket az ötkarikás játékokon, hatalmas a konkurencia. Ráadásul – a szakemberek szerint – most nincs olyan esélyesünk, mint például 1992-ben és 1996-ban Egerszegi Krisztina, akire azt mondták, ha három másodperccel a rajt után ugrana vízbe, akkor is ő nyerne... Ennek ellenére, mivel a hazai csapat rengeteg munkát fordított a felkészülésre, és jónéhány nagyformátumú versenyzőnk is van, legjobb esetben huszonöt-harminc aranyat is nyerhetünk. Az ilyen feltételezéseknek – természetesen – általában csak a harmada-negyede teljesül. Azt azonban semiképpen nem gondolom, hogy az athéni a magyarok számára kudarccal teli olimpia lesz.

– A közszolálati televízió munkatársaként ismerhettük meg az arcát. Akkor szinte minden nap láttuk a képernyőn.

– Nagy könnyebbséget jelent, hogy ma már nem kell napi tíz-tizenkét órát dolgoznom, mint annak idején a Magyar Televízióban. A sporthírek összeállítása egész napos figyelmet, azonnali reagálást igényelt. Egy ötperces sportösszefoglaló elkészítését tizenkét-tizenhárom órás munka előzte meg. Ez a fajta stressz már nem hiányzik. Most sokkal tervezhetőbb az életem.

– Nemrég igazolt át a Sport 1-től a Viasat 3 adójához, az olimpiai labdajátékokat pedig a Magyar Televízió nézői számára közvetíti.

– A Viasat 3-mal kötött szerződésem szerint a Bajnokok Ligája mérkőzéseit – évi huszonöt meccset – kell tudósítanom, egyébként pedig ott vállalok munkát, ahol akarok.

– Ennek a viszonylagos szabadságnak az ígérete miatt vált meg korábbi munkahelyétől?

– Ez is belejátszott, de nem ez volt a fő ok, én ugyanis követem a Bajnokok Ligáját. Annak idején a Magyar Televíziótól is azzal csalogatták át a Sport 1-hez, hogy ott heti három BL mérkőzést is sugároznak. Most azonban a közvetítési jogot három évre a Viasat 3 szerezte meg. Így aztán én is váltottam. Felajánlottam ugyan korábbi alkalmazóimnak, hogy visszadolgozom nekik, – az NBA meccseket, például nagyon szívesen vállaltam volna továbbra is – ám ők erre nem tartottak igényt.

– Sokak szerint Hajdu B. István poénjaival, humoros „beszólásaival” műfajt teremtett a sportmérkőzések közvetítése terén.

– Az irónia már az idősebb generációba tartozó sportriporterekből sem hiányzott. Gondoljunk csak Vitray Tamásra, vagy Gyulai Istvánra. Egy futballmérkőzés majdnem két óra, ezalatt az idő alatt a riporter jelleme így-vagy úgy megmutatkozik. Kiderül például, hogy béketűrő, vagy hamar kijön a sodrából, van-e humora, és így tovább. Rám az életben is jellemző az irónia és az önirónia... Természetesen a szójáték, a vicc csak színesíti a kommentárt. Soha nem lehet fontosabb, mint maga a sportesemény.

– Állítólag vannak olyan sportriporterek, akik előre felírják a poénokat.

– Élő közvetítés esetén senki nem tudhatja előre, mi fog történni, ezért nehéz hinni ezeknek a feltételezéseknek. Ha egy riporter mégis így tesz, hamar lelepleződik. A kamera és a mikrofon árulkodó, azonnal kiderül, ha valaki hamisan szól.

– Mit tesz a sportriporter, ha az általa közvetített mérkőzésen az egyik csapat jóval közelebb áll a szívéhez, mint a másik?

– Egy országos csatornán a sportiporter nem drukkolhat egyik csapatnak serm. Más kérdés, hogy Magyarországon képtelenség úgy közvetíteni egy futball mérkőzést, hogy az egyik szurkolótábor ne állítaná, a kommentátor a másik csapatnak drukkol.

– Mindig fejtörést okozott, hogyan lehet felismerni a pályán „rohangáló” kis pontokat, ha még a szám sem látszik a hátukon, mert mondjuk, éppen szembe futnak?

– Jellemző vonásokat kell keresni: hosszú haj, letűrt sportszár stb. Vannak azonban olyan sportágak, ahol kifejezetten nehéz a riporter helyzete. Például egy országúti kerékpár közvetítésen, ahol nyolcvan ember biciklizik lehajtott fejjel...

– Mi a legnagyobb hiba, amit sportriporter elkövethet?

– A felkészületlenség. Ha például nem ismeri az adott sport szabályait, vagy egy tenisz mérkőzésen összekeveri a versenyzőket...

– Szerződése értelmében majdhogynem szabadúszó. Mi dolga lesz az olimpia után?

– Augusztus 31-én jövünk haza Athénból, két héttel később kezdőik a Bajnokok Ligája. Utána is lesz teendőm bőven, újságokban cikkezem, rendezvényeken konferálok, vagyis nem félek attól, hogy unalmasan telnek majd a napjaim.