Csontos János Fiala Jánosról és Sicratmanről

Csontos János: Fiala nem értette, mi ez a hallgatás a jobboldalon. Hetek teltek el, miután Paizs elküldte manipulált lemezét Lovas Istvánnak (a lemezre felmásolva a „magyar ugaros” nótát, ami a műsoros CD-n nem szerepelt); s újabb hetek, amíg a Budapest Rádióban elhangzott provokációra megérkezett a hatósági és médiaössztűz. Paizs átverte és eszközként használta Fialát, de fennakadt Lovas rutinján és gyanakvásán. Úgy is fogalmazhatnék: elvakultságában alábecsülte Lovast. A kibelezendő és kiherélendő újságíró többet látott és megélt már annál, hogy ilyesfajta ócska próbálkozásokat bevegyen. S az idő őt igazolta. Paizs nem is leplezi hátsó szándékát: „Szerettem volna egy felháborodott cikket a lemezem ellen Lovas Istvántól, ez volt a motiváció, semmi más.” Ingyenreklámot akart a lemezének, mellékesen pedig nevetségessé tenni Lovast („de hát ez a szám nincs is a lemezen…”), s vele együtt mindazokat, akiket együtt szerepeltet vele. Nem csodálom, ha Sickratman dühöngött, hogy nem működik a kitervelt bábjáték. Kapóra jött neki a naiv Fiala, akit megetetett a művészi szólásszabadság paradox szószával, miszerint az uszításnak épp az ellenkezője értendő a művelt elme szerint. „Az uszítás imitálását érzem megfelelő válasznak az uszításra” – nyilatkozza a művész, és nem szakad le a röhögéstől az ég. Hogy mást ne mondjunk: az állítólag e markáns művészi eszközökkel kritizált mérvadó jobboldal soha nem engedett meg hasonló szövegeket magának – se komolyan, se ironikusan, se szarkasztikusan. Hipotetikusan, jóleső gondolatkísérlet gyanánt likvidálni, bérgyilkost fogadni valahogy mindig a balliberális oldal akart…

(Magyar Nemzet, 2004. november 17.)