Szembeköpött szolidaritás

Holtbiztos lett volna a címe a meg nem írt jegyzetnek, ami arról akart szólni, hogy bizonyos Kovács László nevű gonosz öregember szégyenteljes európai vesszőfutása személy szerint gyönyörteljes érzésekkel tölt el.

Meg arról is szólt volna, hogy ez tulajdonképpen csúnya dolog, mármint mások kínlódásán örömködni, ám az időnként föltámadó lelkiismeret-furdalás alól az egykori külügyminiszter múltja (a rendszerváltás előtti és a rendszerváltás utáni egyaránt) föloldozást ad. Az el nem készült jegyzet aztán valami olyasféle megállapítással zárult volna, hogy a sors részéről az lenne a legigazságosabb happy end, ha a bukott szocialista pártelnököt előbb az összes biztosi posztra jelölik, az EU parlamentje azonban minden egyes alkalommal leszavazza, míg végül az Európai Unió tagállamaiban élő különféle kisebbségek ügyes-bajos dolgainak képviseletével bízzák meg, amely felkérést Kovács László elvből visszautasítja.

Az élet azonban fölülírta a programot. Pontosabban a halál írta fölül, még pontosabban a Magyar Hírlap megszűnése, amely szomorú sajtótörténeti fejezet rég nem látott egységbe kovácsolta a honi médiát. A Magyar Hírlap munkatársai ugyanis még a búcsú lehetőségét sem kapták meg a kiadójuktól, nehogy utolsó cikkeikben leírják, mennyire nem értenek egyet a lélektelen piacoptimalizáló intézkedéssel. (A cenzor is ember, ugyebár, elég, ha egy pillanatra nem néz oda a nyomdagépre, aztán már érvényesül is a sajtószabadság.) Így aztán a megszüntetett újság meg nem szűnő lelkesedésű újságírói a Népszavában, az Indexen valamint a Magyar Nemzetben jelenthették be, hogy eszük ágában sincs búcsúzni, és folyt. köv.

De nem Gyárfás Tamás, és nem a Nap-kelte lett volna, ha Verebes István vezérletével mindjárt másnap nem rondítanak bele közszolgálatilag a médiaegység frontjába. Mert a Magyar Televízió reggeli műsorának még egy ilyen egészen egyértelmű szituációt sem sikerül objektívan tálalnia. Persze nincs ebben semmi meglepő.
Szóval a Nap-kelte egy ilyen jó kis zaftos, biztonsági emberes, motozós, be nem engedős, túlfűtött érzelmekkel átitatott jelenetekkel tarkított eseményből nem maradhat ki, főként, hogy hétvégén még Gyurcsány Ferenc is pihen, így általában nincs kit körbelihegni. Vagyis mindenféle sztori jól jön, mert addig sem kell a nézőknek a Miss Dél-Alföld elődöntőjének húsz bikinis résztvevője között szörcsögő műsorvezetőket bámulnia.

Verebes István azzal kezdte a tényfeltárást, hogy elfelejtette megemlíteni az Indexet – amely egyébként a Magyar Hírlap „Ahogy tetszik” címmel megjelenő teljes hétvégi mellékletének átmeneti otthont biztosított -, meg a hírlapos vezércikkel jelentkező Magyar Nemzetet is, csupán a Népszaváról beszélt, mint a szolidaritás egyetlen honi megtestesüléséről. És mindjárt készített is egy amolyan vállveregetősen kemény interjút a legkormánypártibb lap főszerkesztőjével. Közben persze a televízió nézői jó öt percig a Népszava címoldalával ismerkedhettek, és még az akciós előfizetésre buzdító reklámsarok is kapott vagy tíz másodpercnyi premierplánt.

No de spongyát rá, hiszen a Népszava továbbra sem az olvasóiból fog megélni, és még az is lehet, hogy az egész szerencsétlenkedésért a Nap-kelte stábjának reggeli bénultsága a felelős. Azt viszont már nagyon nehezen lehet megmagyarázni, hogy ha kimaradt az Index és kimaradt a Magyar Nemzet, akkor a Magyar Hírlap halotti beszéde közben miért a Népszabadságot kell mutogatni? Mert a Ringier volt olyan kegyes, és megengedte, hogy a Magyar Hírlap előfizetőire éhes nagytestvér beszámoljon a kistesó bedarálásáról?

Persze igazság szerint ez a momentum volt a nap-keltés produkció legőszintébb pillanata. Hiszen így legalább mindenki megérthette, hogy ezen a szombaton nem csupán a Magyar Hírlapot, hanem az egész baloldali-liberális médiát is eltemettük.