Valamit visz a víz

Az otthoni videózás elterjedése után jó pár évet kellett várniuk a komoly embereknek, hogy a pornó- és akciófilmek dömpingje után végre a művészfilmek is megjelenjenek ezen a hordozón. A DVD-vel ugyanez a helyzet. Kivártuk az időt, és most – ha kissé lassan, döcögősen is – indulhat a művészfilm-DVD gyűjtés.

A Mokép DVD-sorozata a szomorú sorsú, zseniális orosz rendező, Andrej Tarkovszkij filmjeit tűzi műsorra. A sorozat első darabja, az Andrej Rubljov a napokban jelent meg.
Az ikonfestőket nem érdekelte az individuum. Képeiket nem írták alá, mert a lényeg nem a személyes látásmód volt, hanem a krisztusi fény megpillantása. Az ikonok nem az eredetiség múló bizonyítékai, hanem az eredet örök tanújelei. Ez a film a föld és ég találkozásában élő emberről szól. Az első jelenetben valaki léghajót készít. Amikor a bőrökből tákolt szerkezet a levegőbe emelkedik, utasa euforikusan kiáltozza: „Repülök, repülök!”. Aztán szakad a bőr, és Ikarosz utódja bevégzi utazását.
Tarkovszkij filmje a négy őselem táncát veszi szemügyre: föld, víz, tűz, levegő. (Az elemek mágikus értelmezési tartományának tarkovszkiji felfogásáról külön tanulmányt lehetne írni.) Ám a legfontosabb a víz. Ahelyett azonban, hogy most szájba rágnám, amit Tarkovszkij vízkezelési attitűdjéről gondolok, inkább megemlítem a film két jelenetét. Mindkettő főszereplője a víz, és mindkettő kulcsfontosságú.
Az ünnep című epizódban Rubljov pogány szertartásba csöppen. Meztelen emberek dionüszikus ünnepe ez. Csakhogy a pogány közösségen rajtaütnek a keresztény államvallás katonái, és szétkergetik őket. Az üldözés a következő képbe torkollik. Rubljov, aki az ünnepen nem vett részt, csak érdeklődéssel nézte, társaival egy csónakba ül, és továbbindul. A csónak úszik lefelé a folyón. Az egyik megkergetett pogány, egy meztelen lány a folyót átúszva menekül. Átúszik a csónak mögött. A két irány: kereszt a vízen.
A másik vizes jelenet a következő. Rubljov segédje a film elején a fehér festékes ecsetet belemossa a patakba. Fehér felhő terjeng a vízben. Majd eltelik vagy két óra, és sok-sok jelenettel később, amikor a tatárok rajtaütnek a városon, az egyik harcos a fiút egy ligetben lenyilazza. A festősegéd tántorog egy darabig, majd egy patakba zuhan. Látjuk, ahogy testét elsodorja a víz. Fehér festékfelhő úszik utána. Most ért oda.
Miről van itt szó? A víz a természet, a ciklikus idő, az örök körforgás metaforája. Az emberi történések időbelisége, linearitása ebből a körből fakad, és ebben tűnik el. Csak mellékág, zsákutca a természeti időhőz képest. Az örök körforgás dobta ki, és az nyeli majd el az embert. E két semmi közt mi történik vele? Az ember fölnéz a földből, és fölegyenesedik. Eredendően függőleges lény, arra hivatott, hogy a transzcendens felé éljen. Hamvas Béla ezt úgy mondja: az ember élete mindig a lét ítélőszéke előtt áll. Az ember története, életének vízszintese csak akkor lesz értelmes, élete csak akkor lesz lét, ha megtalálja azt a pontját, ahol a földi linearitást átfúrja az ég függőlegese. (Ehhez nem kell vallásosnak lenni.) Andrej Rubljov Jézusát erre a pontra szögezték föl.