Fegyverkezési versenyt „provokál” az Egyesült Államok?

Az iráni urándúsítás már jó ideje központi probléma, az elmúlt hetekben pedig Oroszország és India is bejelentette: fejleszteni fogja nukleáris erőit. Ismét fegyverkezési verseny indult? Erre próbáltunk választ keresni Tálas Péter (Stratégia és Védelmi Kutatóközpont) biztonságpolitikai szakértővel.

Észak-Korea atomfegyver megszerzésére, illetve az ilyen erők fejlesztésére irányuló törekvése már hosszabb múltra tekint vissza. Irán nemrég élesztette újra hasonló programját, Oroszország és India pedig az utóbbi hetekben közölte: fejleszteni fogja atomarzenálját. Mit lehet a bejelentések hátterében?

Először is azt kell látni, hogy a hidegháború végével jelentős mértékben csökkentették a nukleáris erőket, de ez nem jelenti, hogy az ilyen fegyverek birtoklása ne adna továbbra is nagyobb nemzetközi súlyt egy országnak. Ezt jól mutatja, hogy a nukleáris hatalmak mindent elkövetnek, hogy más országok ne jussanak ilyen eszközökhöz, jónéhány ország mégis biztonságát ilyen fegyverekre alapítja, vagy legalábbis ezek megszerzésére törekszik. Az atomfegyverek ugyanis regionális hatalmi főszerep vitelére teszik képessé birtokosukat.
Sőt! Észak-Korea annak példája, hogy az Egyesült Államok még sosem fenyegetett és sosem támadott meg olyan országot, amelyik ilyen fegyverrel rendelkezik – pedig a kommunista Korea sok szempontból veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb, mint mondjuk amilyen az iraki rezsim volt.
Irán ennek a tanulságnak és az atomfegyver elrettentő erejének tudatában olyan időszakban újította fel atomprogramját, amikor a szomszédos országban a világ legerősebb hatalma katonai erővel megdöntötte a fennálló politikai rendszert és elűzte vezetését, százezres nagyságrendű erőket – amik várhatóan hosszú távon is maradnak – hagyva Irakban és a térségben. Ennek ismeretében – akárhogy is ítéljük meg az iráni törekvéseket – érthetőbbé válnak Teherán szempontjai.

Ennek a gondolatmenetnek a nyomán akkor elképzelhető, hogy Irán – függetlenül a bevallott szándékoktól – fegyver célú urándúsítást végez?

Nem feltétlenül fegyver célú ez az urándúsítás, de nyilvánvaló, hogy Teherán biztonságpolitikai megfontolásai amellett szólnak, hogy olyan uránt kell dúsítani, ami a békés felhasználás mellett nukleáris töltet előállítására is alkalmas lehet.
A kérdést természetesen olyan szemszögből is meg lehet közelíteni, hogy ha békén hagyjuk Iránt, nem fenyegetjük, akkor valószínűleg Irán is könnyebben rávehető arra, hogy ne ezt a megoldást válassza.

India november 29-én jelentette be, hogy fejleszteni fogja nukleáris erőit. Történt ez azután, hogy júniusban Pakisztánnal együtt kölcsönösen megerősítették az atomfegyverek tesztelésére vállalt önkéntes moratóriumot, illetve szintén novemberben – ugyan csak szimbolikus mértékű, de mindenképp – gesztus értékű csapatkivonást hajtottak végre a vitatott hovatartozású Kasmirban.

India lépése egyrészt, mint regionális hatalom lépése, szól riválisának, Pakisztánnak – utóbbi súlya ugyanis a terrorizmus elleni harc és az Afganisztán elleni műveletek hatására Amerika egyik legfontosabb térségbeli szövetségeseként jelentősen megnőtt. A bejelentés ugyanakkor szól az Egyesült Államok térségbeli előretörésének is, még akkor is, ha ennek első számú stratégiai célpontja nem is India, hanem Kína.

Az orosz bejelentésre áttérve: ez november 17-én volt, tehát nem sokkal az Egyesült Államok elnökválasztása után. Putyin elnök azt hozta nyilvánosságra, hogy Oroszországban olyan nukleáris fegyverek fejlesztése folyik (és nemsokára rendszerbe állításukra is sor kerül), amilyenekkel egyetlen másik atomhatalom sem rendelkezik, és még évekig nem is fog. Tekinthető ez valamilyenfajta üzenetnek?

Előre kell bocsátani, hogy az új fajta nukleáris fegyverről rendkívül keveset tudunk és Oroszország nincs ma abban a helyzetben, hogy igazán nagy fegyverfejlesztéseket folytasson. Szerintem inkább lehetséges, hogy ezt egyfajta belpolitikai üzenetnek kell felfogni. Ebben az értelmezésben a belső közvélemény megnyugtatására szolgál. Arra, hogy bizonyítsa: a hadsereg jó állapotban van. Másrészt az kétségtelen tény, hogy az utóbbi időben Putyin elnök és Moszkva egyre több megnyilvánulása jelzi azt, mintha valami nosztalgiát éreznének a volt Szovjetunió nagyhatalmiságával kapcsolatban – és ez lehet ennek az egyik szimbóluma.

Putyin elnök nemrégen Indiában járt és biztosította vendéglátóját: Moszkva támogatja az ENSZ BT vétójoggal rendelkező állandó tagjává válásra irányuló indiai törekvést. Sőt egy orosz-indiai-kínai együttműködés beindítását kezdeményezte. Elképzelhető, hogy Újdelhi és Moszkva összehangolta bejelentéseit?

Erre nehéz lenne válaszolni. Az viszont kétségtelen: a nemzetközi rendszer mai viszonyai közepette, amikor az Egyesült Államok az egyetlen szuperhatalom, a többi nagyhatalom összefogása, szorosabb kapcsolatokra törekvése természetes jelenség.

Az Irak – háborúra ítélve című könyvükben szerzőtársaival annak a meggyőződésének ad hangot, hogy amennyiben újabb négy évre Bush elnök marad az Egyesült Államok első embere, akkor előtérben marad az amerikai külpolitika egyeduralomra törekvő, a konfliktusok fegyveres (akár az ENSZ felhatalmazása nélküli) megoldását előnyben részesítő irányvonala. Tekinthetjük a bejelentéseket – vagy azok egy részét – a Bush-hoz és csapatához kötődő amerikai külpolitika okozta változások következményének?

Bizonyára van ilyen indíttatása is a dolognak, ami gyakorlatilag annak a tudomásul vétele, hogy az Egyesült Államok az elmúlt néhány évben több olyan lépést is tett, ami azt mutatja, hogy nem kizárólag gazdasági és nem politikai eszközökkel kívánja érvényesíteni érdekeit. Nyilvánvaló, hogy a nukleáris fegyverre, annak megszerzésére való hivatkozás egyfajta kritika az amerikai törekvésekkel szemben India vagy Irán részéről. Oroszország esetében nem erre gondolok, mert Amerikának nem hiszem, hogy érdeke lenne Moszkva sakkban tartása, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a Bush adminisztráció mindig is pontosan érzékeltette Moszkvával annak csökkentett helyiértékét, azaz hogy nem lehet szó egyenjogú stratégiai partnerségről.

Az orosz bejelentés egyébként igazán Európa számára volt sokkoló. Németországban megdöbbentek rajta, de nem hiszem, hogy ez Európának vagy Németországnak szólt volna. Lehetett jelzés értékű, de ebben az esetben nem túloznám el a nukleáris erőre való hivatkozás jelentősségét. Sokkal inkább azt jelentheti, hogy Moszkva is komolyan veszi a technológiai fejlődést.