Kínai külön adó az exportruhákra

A Kínai Népköztársaság kereskedelmi minisztériuma bejelentette, hogy 2005 január elsejétől kezdődően külön adót vetnek ki a külföldi piacra szánt textilipari termékek után. A kínaiak részéről ilyen önkéntes alapon történt szankcióvállalásra eddig még nem került sor. A bejelentéssel nagy kő gördült le az amerikai kormány szívéről és a lapok az újraválasztott Bush elnök második terminusának első nagy győzelméről írnak.

Az olcsónál is olcsóbb kínai gyártmányú Armani nyakkendők, alsóneműk, zoknik, ingek és gatyák úgy elárasztották az amerikai piacot, hogy a főleg a déli államokban levő textilipari termékeket előállító hazai vállalatok és a helyi szakszervezetek a munkanélküliek számának ugrásszerű növekedésével járó gyár bezárások és tömeges csődeljárások elkerülése végett sürgős és határozott fellépést követeltek a kormánytól.

A kínai ruhák amerikai piacra nyomulását már évtizedek óta különböző kétoldalú egyezményekkel igyekezett az amerikai kormány szabályozni. Az 1993-ban a WTO (World Trade Organization) bevonásával kötött utolsó egyezmény most december végén jár le. A kínai tartományokban már több éve készültek a jövő év január elsején az Egyesült Államok ellen indítandó rohamra, aminek már a gondolatára is sűrű ráncok keletkeztek a Csendes óceán másik partján az észak-amerikai könnyűipari felelősök homlokán.

Az amerikai üzletekbe amúgy is soha nem látott mennyiségben kerültek kínai gyártmányú termékek: például a női bugyitól kezdve a műanyag karácsonyfáig mindent áruló és diszkont árakkal dolgozó Wal-Mart hálózat több ezer áruházában az október végi gyorsleltár 18 milliárd (!) dollárnyi Kínából importált árukészletet tartott nyilván.

A kínaiak bejelentését követő napon a washingtoni kereskedelmi minisztérium szóvivője szemmel látható megkönnyebbüléssel beszélt arról, hogy kormánya fenntartja a jogot arra, hogy szükség esetén a jövőben egyoldalúan szabályozza az egyes katagóriákban behozható termékek mennyiségét. Ezzel szemben a kínai kormány kereskedelmi minisztériumának web-oldalán olvasható szöveg azt emelte ki, hogy a rendelet célja, hogy „jobb minőségű termék előállítására ösztönözze hazánk dolgozóit”.

A New York-i tőzsdeszakemberek véleménye szerint az ázsiai országokban tárolt több millió tonnára becsült kínai eredetű áru csak ideiglenesen marad a kereskedők nyakán, mert a kínaiak a világban szétszalasztott honfitársaik segítségével az eddigieknél is kedvezőbb áron el fel fogják árasztani az EU-n kívüli kelet-európai és harmadik világbeli országok piacait.

A kapitalizmus egyik alapjának számító „szabad kereskedelmi forgalom” elvét büszkén hirdető Egyesült Államok nem először kényszerült belső piacát drasztikus módon megvédeni: az 1980-as évek elején a Michigan állambeli nagy autógyártó cégek követelésére előbb az újonnan hivatalba lépő Reagan adminisztráció egyszerűen felfüggesztette, majd később kvótarendszer felállításával védte az USA-t a Japánból importált olcsó árú és kiváló minőségű gépkocsik behozatala ellen. Válaszul a japán kormány, a mostani kínai lépéshez hasonlóan, az állami bevételeket megnövelő extra adókkal kényszerítette a hazai autógyárakat új piacok keresésére.

A japán autógyártók az amerikai döntés hatására nyitottak a világ többi országa felé. Az amerikai piac megtartása érdekében a Toyota Lexus, a Honda Acura, a Nissan pedig Infiniti márkanéven új luxusautókat fejlesztett ki és dobott a piacra és ma már ezeket a gépjárműveket nem csak Japánban, hanem az USA államaiban is több ezer dolgozót foglalkoztató üzemekben szerelik össze. A kilencvenes évek elejére az Egyesült Államok felső kategóriás gépkocsi eladásainak több mint a felét már ezek a japán márkák tették ki, háttérbe szorítva az addig uralkodó jónevű német és angol cégeket.

Forrás: The New York Times, Associated Press