Pozsony, 2004. december 7. kedd
Mit szól a népszavazás eredménytelenségéhez?
Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke:
– A népszavazás eredendően sikertelen volt, ugyanis nem írt elő törvényalkotási kötelezettséget a magyar parlamentnek a kedvezményes honosítással kapcsolatban. Politikailag mégis sikeresnek mondható, mert több az igen szavazat, mint a nem. Ez erkölcsi kötelezettséget ró a magyar politikára a feltett kérdéssel kapcsolatban, melyet rendezniük kell. Annak a politikusnak, aki nem veti alá magát a népfelségnek, csökken a legitimitása.
– Lemondott rólunk az „anyaország”?
– Semmiképpen sem állíthatjuk, hogy a magyar kormány rokonszenvvel viseltetett a határon túli magyarok iránt. Sőt inkább ellenségesen, mikor velünk riogatta a magyarországi választókat. Ez semmiképp sem pozitív gesztus.
Az üresség törte meg ezt az elhibázott, de nemes szándékkal indult kezdeményezést
Az érdektelenség győzelme
A magyarországi magyarokat jobban érdekli az egészségügy privatizációja, mint az, hogy „valamilyen” távol élő, általuk nem ismert, állítólag hozzájuk tartozó embertömegnek milyen a sorsa, illetve hogy szeretne hozzájuk tartozni. Bár, mint az a referendumon való részvételből kiderül, ez a kérdés sem hozza igazán lázba őket. Szomorú, hogy magyarázatot kell keresni arra, miért nem mentek el az emberek szavazni, kinyilvánítani a véleményüket. Nemtörődömségükkel, érdektelenségükkel a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Tudjuk, hogy húsz–húsz százalék mellettünk, illetve ellenünk szavazott, a valós többség véleményét pedig megpróbálhatjuk kitalálni.
Nem feltételezem, hogy az MSZP és az SZDSZ olyan meggyőző erővel rendelkezne, amellyel el lehet tántorítani a határozott és érdeklődő állampolgárokat a szavazástól, véleményük kinyilvánításától. Szomorú, hogy végül beteljesült az, amitől mindannyian tartottunk, és ami politikusaink megnyilatkozásaiban is szerepelt: elhibázott volt kiírni a népszavazást. Végül nem Románia, Szlovákia vagy Ukrajna ellenkezése, hanem a bizonytalanság és üresség törte meg ezt az elhibázott, de feltétlenül nemes szándékkal indult kezdeményezést.
Neszméri Tamás
A szerző politológia szakos hallgató
Egy fórumtag írja:
„Mindegy srácok!
Ezzel a szavazással azt bizonyította be a magyar nemzet, hogy megérdemli a sorsát! Nem kell sírni,ríni! Sajnálom, hogy nem lett belőle semmi, sok pénzbe került, amit a magyar állam adófizető polgárai fizetnek! De azt nem sajnálom, mert nem mentek el nagyon sokan szavazni! Őszintén megmondom....ha el lett volna fogadva az IGEN válasz, akkor azt úgy éreztem volna, mint valami szánalmas adományt, abból pedig nem kérek! Engem ne szánjon senki sem!!!! Nagyobb magyar vagyok, mint nagyon sokan Magyarországon!!!I nkább hadd jöjjenek az arabok, kínaiak....ők biztosan tisztességes állampolgárai lesznek Magyarországnak!!!
Jó éjt!!!!
Bakogabor
A Fórum Réme
Beküldve: 04/12/5 21:30
Ungvár, 2004 december 7., kedd
A népszavazás utáni hangulatjelentés itthonról
Az összetartozást erősítette volna
Megoszlanak a vélemények a vasárnapi, a kettős állampolgárságról is kiírt magyarországi népszavazás kimeneteléről. Vannak, akik egyértelműen a határon túli magyarság arculcsapásaként értékelik az eseményeket, míg mások bíznak benne, hogy a népszavazás végeredményétől függetlenül a magyar kormány és az országgyűlés rendezni fogja a kérdést.
„Meg kell emészteni a döntést”
– Mint magánember mondom, teljesen függetlenül a beosztásomtól, hogy meg kell emészteni a döntést – válaszolta megkeresésünkre Bihari András, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás elnöke. – Úgy vélem, nem lett volna szabad a kettős állampolgárság ügyét népszavazásra bocsátani. El volt hamarkodva...
Ezen a véleményen van Ambrus Pál, a Técsői Járási Állami Közigazgatás elnökhelyettese is.
– Az alacsony részvételi arány miatt nem volt érvényes a népszavazás, de legalább az anyaországi választópolgárok meghagyták annak a lehetőségét, hogy magyarnak érezhessük magunkat, ugyanis az urnákhoz járulók többsége azért igennel szavazott. Bár így is rossz szájízünk van a voksolás után. Hogy is mondta Orbán Viktor: bár sokan vagyunk, de nem elegen. Nos, vasárnap ez volt a helyzet. Azt is kifogásolni lehet, hogy a kérdőíven úgy volt megfogalmazva a kérdés, hogy sokan azt sem tudták, mit jelent az igen, és mit a nem...
„Nem kellünk az anyaországnak”
Megdöbbentette a népszavazás végeredménye Szilvási Zoltánt, Nagydobrony polgármesterét is.
– Sajnos, várható volt, hogy nem kellünk az anyaországnak, s úgy néz ki, hogy minket kirekesztenek a nemzettestből. S kétséges, hogyan is fogjuk majd átlépni az ukrán–magyar határt a schengeni vízum 2007-es bevezetése után. De hát ez van, ezt kell szeretni...
- Enyhén el vagyok keseredve – válaszolta lapunknak a népszavazás után Ember Balázs, Kisdobrony polgármestere. – Szerintem ez egy nagyon elhamarkodott döntés volt, amely nem volt kellően előkészítve. Nem hiszem, hogy az egyszerű magyarországi választópolgár tudta, hogy mire is szavaz. A népszavazás számomra azt igazolja, hogy igenis kellünk az anyaországiaknak, hiszen az urnákhoz járulók többsége igennel szavazott. S ezzel azt nyilvánította ki, hogy egy nemzetnek ismer el minket. Az volt a probléma, hogy kevesen mentek el szavazni.
„Ez fáj!”
Ahogyan sok politikus, úgy a magyarországi lakosság sem tartotta szívügyének ezt a kérdést – mondta Ljáh Erzsébet, az Ungvári Gyermekpoliklinika vezetője, majd hozzátette: ez fáj. Nemzetiségemet, magyarságomat féltve őrzött kincsként vigyáztam, s erre neveltem gyermekeimet és most unokáimat is. Ez nem könnyű feladat egy olyan közegben, ahol más nyelven folyik a világ.
Mintha leprásak lennénk
Hidi Endre nagydobronyi keramikus, Ukrajna érdemes népművészeti mestere, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának tagja.
– Már tisztesség ne essék szólván, de az anyaországiak úgy tesznek, mintha a határon túli nemzettársaik leprásak lennének. Pedig igencsak tévednek: még az adományt sem szívesen fogadják el, szeretnének megélni a saját lábukon. A kettős állampolgárság bevezetése inkább csak egy jelképes gesztus lett volna, amely erősíti a magyarság összetartozását.
Sepsiszentgyörgy, 2004. december 7., kedd
Máról holnapra: Világnak nem úrnője, csak rimája…
Sylvester Lajos publicisztikája
Vasárnap este próbáltam elképzelni, mit érezhet az a lelenc, aki a törvényszéki tárgyaláson döbben rá, hogy anyja, akit csak a fizikai-szellemi leépülés korában ismert meg, közönséges lotyó, utca rongya volt.
Próbáltam elhessegetni magamtól ezt a rémképet, több ízben is átváltottam a Magyar (?) ATV műsoráról más csatornára — a Kárpátok Géniuszának uralgása idején nyolc évig nem néztünk tévét —, de a magam megalázásának kényszere újra visszavitt a nemzeti harakiri színhelyére, ahol egyesek akkor éppen undorító sunyisággal lapátolták szembe velünk a szennyet.
Kikapcsolom a tévékészüléket, bekapcsolom a számítógépet, rákattintok az internetre. Bár ne tettem volna!
Félszáz üzenet. Düh, elkeseredettség, siralomházi hangulat, muszáj-herkuleskedés. A minap az átkosban Nyugatra szökött barátom írt levelet. Ment volna ő az ,,anyaországba” is, de most hálás a sorsnak, hogy Kádár, majd az ő regnálását kiteljesítő belügyminiszterek — közülük az egyik ma is parlamenti képviselő — visszazsuppolták a határon a romániai illegális határátlépőket.
Szedjük össze magunkat, űzzük el, amint lehet, a céda anya képzetét. Magyarország nem anyánk ugyan, de másfél milliónyi testvérünk és testvérnél is ragaszkodóbb barátunk van ott, akik az emberiség modern történetének legaljasabb kormány- és pártkampánya közepette is velünk vannak. Bennük bízzunk, mert ezt a gyalázatot, amit ránk kentek, csak ők tudják lekaparni.
Gyerekeink, unokáink tanuljanak nyugati nyelveket. Szülőföldünk sorsa a kezükben. Magyarországnak Európában sincs szüksége ránk, ellökött magától bennünket, de a szakadékba nem esünk bele. (…)Évszázados históriai példáink vannak arra, hogy azok a felmenőink és kortársaink, akik ma nem kapnának a Gyurcsány—Hiller-féle vállalkozásba belépést, az európai kultúra és civilizáció számára hagytak azért magyar ujjlenyomatot. Vegyék úgy, hogy Trianonban ezt is, őket is elcsatolták tőlük. Merjenek kicsik lenni.
