Tűzvirágok

Legutóbbi shoppingolási akciómon ismét nagy fegyvertényt hajtottam végre. Az eset a dunakeszi Auchan videó- és DVD-osztályán történt. Van itt egy nagy konténer, amelybe minden héten hanyag eleganciával beöntenek két-három mázsa akciós filmet.

(Gyengébbek kedvéért: az „akciós film” terminus annak a közös lavórnak eufemisztikus megnevezése, amelyben rosszabb sorsa érdemes nyugdíjas akcióhősök és hétvégi filmrendezők áztatják lelki bütykeiket.) Nos, ebben a tárolóban pillangózva sikeresen kitúrtam Takeshi Kitano gyönyörű filmjét, a Tűzvirágokat, mintegy 990 forintért. A DVD-n magyar hang nincs, extrák sincsenek. Csak a lényeg.
Emlékszem, Kitanót emiatt a filmje miatt szerettem meg. (Legutóbbi műve, az ugyancsak zseniális Bábok szintén kapható már DVD-n, egy korábbi, a Szamuráj pedig időnként látható némely művészmozikban.) A film hőse Nishi, a volt nyomozó. Mély arca van. Sorstragédiáktól mély. Kislánya meghalt, felesége gyógyíthatatlan beteg, leukémiás. Kollégái halottak, egy kivételével. Ő egy akcióban gerinclövést kapott, nyomorék. Hogy mégis elviselje valahogy az életet, festegetni kezd. Állatokat, embereket fest, de mindegyiknek virágarca van. Az arc az élőlény centrális pontja. Az a lény, amelynek nincs arca, idegen tőlünk. A virág a mozdulatlan nyílás és hervadás élőlénye.
A halálraítélt búcsúztatása, ahogy fogy az idő, egyre mélyebb, egyre szomorúbb. Kirándulások a tengerparton, viccelődések, magán-tűzijáték. Kinyílik a tűzvirág az éjszakai égen, elhervad. Odakint, a világban persze zajlik tovább minden. Nishit üldözik maffiózó hitelezői. Ő bankot rabol, hogy tartozását kifizethesse. Azok tovább üldözik. Nem nagyon érdekli. A ráküldött gyilkosokat ő könyörtelenül, ám bizonyos meditatív melankóliával intézi el. Szinte oda se figyel. Már csak befelé él. Minden, ami kint van, mellékes. Egy dolog számít: az utolsó napokat igazán átélni, kettesben.
Hogy nem egy, hanem két halálraítéltről van szó, az egy pillanatig sem lehet kétséges. Nézzük a zárójelenetet. Nishi a tengerparton sétál az asszonnyal. Zsebében töltött pisztoly. Egyszer csak megjelennek az új kollégák. Jöttek, hogy letartóztassák. Nishi egy percet kér csak, hogy elbúcsúzzon. Visszamegy, leül a felesége mellé. Hosszan nézik a tengert. A parton egy idegen kislány futkos egy papírsárkánnyal. Aztán a nő Nishi felé fordul, és azt mondja: köszönöm. Köszönök mindent. A kamera a tengerre úszik, a zene elhallgat. Két dörrenést hallunk. A természet egy percre elnémul. Aztán megint a tengerhullámok zaja.