Amikor Károlyi Mihály 1919. március 20-án tanácskozást tartott a Berinkey-kormány tagjaival a Kommunisták Magyarországi Pártja bevonásáról a kabinet munkájába, még ő sem sejtette, hogy Kun Béla és Landler Jenő aznap este megegyezik a proletárdiktatúra bevezetéséről. Mégsem tiltakozott, amikor a rádióban elhangzott, hogy átadja a hatalmat. Másnap, március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Megkezdődött az ország bolsevizálása.
A Tanácsköztársaság gyakorlatilag teljhatalmú irányító szerve – kormánya – a Forradalmi Kormányzótanács (FK) lett. Az FK miniszteri feladatokat ellátó tagjai a népbiztosok voltak: kezdetben 19, később 34 tagot számlált az irányító testület. A népbiztosok – az egy kommunista Kun Béla kivételével, aki a külügyi népbiztosi pozíciót töltötte be – valamennyien szociáldemokrata politikusok voltak, a kommunistáknak a népbiztosok helyettesi státusza jutott. Az FK névleges vezetője Garbai Sándor volt, ténylegesen azonban Kun Bélának volt a legnagyobb befolyása a Tanácsköztársaság szinte valamennyi, lényegesebb kérdésében.
Az FK feloszlatta a korábbi közigazgatási testületeket és önkormányzatokat, helyüket tanácsok, direktóriumok, intézőbizottságok vették át, melyek egy része spontán alakult, más részüket az áprilisi választásokat követően hivatalosan alakították meg. Április 7-én tanácsválasztásokat tartottak az országban. A korábbi rend megfordult, a választójog valamennyi 18. évét betöltő férfira és nőre egyaránt vonatkozott, nem választhattak ugyanakkor a korábbi hatalom képviselői és a papság. A választásokon csak a szociáldemokrata és kommunista pártok egyesülése után létrejött Magyarországi Szocialista Párt indíthatott jelölteket.
A Tanácsköztársaság kikiáltása mind a környező országokat, mint a párizsi békekonferencián ülésezőket egyaránt meglepte. Féltek, hogy a bolsevik eszmék továbbterjednek nyugatra, ezért egyfelől Budapestre küldték a brit Smuts tábornokot, hogy próbálja rávenni az új kormányt a Vix-jegyzék elfogadására, másfelől elkezdték szervezni a katonai beavatkozást is. Smuts végül dolgavégezetlenül távozott Budapestről: ajánlatát az FK elutasította.
A Tanácsköztársaság társadalmi reformjai egy ideig bizonyos népszerűséget jelenthettek az alacsonyabb néprétegek körében: ekkor szavazhatott először az a társadalmi réteg, mely korábban többször – hiába – követelte magának ezt a jogot. Szintén a munkásmozgalom régi követelése teljesült azzal, hogy bevezették a 8 órás munkaidőt. Szocializálták a pénzintézeteket és a lakóházakat, továbbá a húsz főnél többet foglalkoztató ipari- bánya- és közlekedési üzemeket. Kisajátították a közép- és nagybirtokokat (ugyanakkor a földeket nem adták a parasztoknak: szövetkezetesítést terveztek), június végétől a szegényparasztoknak veteményeseket osztottak. Húsz százalékkal csökkentették a lakbéreket. Új tankönyveket adtak ki.
A Lenin-fiúk kísérlete a középosztály kiirtására
Kísértetiesen megegyezett az 1919-es bolsevik kormány szinte minden törekvése az 1945 után az országba visszatért, s a teljes hatalmat 1948 után puccsszerűen megragadó kommunistákéval. Fanatikus dühvel támadtak az egyházra és az egyházi oktatásra: megszüntették az iskolában a napi kétszeri imádkozás kötelezettségét, eltiltották az egyházi tanárokat a tanítástól, a nevelési és oktatási intézményeket állami tulajdonba vették.
A legnagyobb ínség ellenére a kommunista kormány legfőbb feladatának – csakúgy, mint 1948 után – a polgári társadalom rendfenntartó, igazságügyi szerveinél tevékenykedő és a keresztény középosztály teljes fizikai megsemmisítését tűzte ki.
A rendőrséget és a csendőrséget a Rákosi Mátyás által vezetett Vörös Őrség váltotta fel, mely részben felfegyverzett munkásokból, részben a korábbi hivatásos állomány – utóbb a proletárdiktatúra szempontjából megbízhatatlannak minősült – tagjaiból állt. Szamuely Tibor – egyébként közoktatási népbiztos – volt a vörös terror legfőbb támogatója. Cserny József vezetésével 200 fős terrorkommandót állítottak fel, akiket csak „Lenin-fiúkként” emlegettek.
A különítmény hírhedt páncélvonatán járta az országot és mindenütt fellépett, ahol a „forradalmat” veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. Ezen kívül, főleg Budapesten több kommandót állítottak fel, melyek eszközeikben nem sokat válogattak. Preventív célból túszokat szedtek a polgári lakosság köréből. A különítményesek nemegyszer a támadó alakulatok hátában helyezkedtek el, és géppuskával kényszerítették a visszavonuló katonákat az ellenséggel való újabb szembefordulásra. A vidéki lakosságot különösen érzékenyen érintette a proletárdiktatúra harcos egyházellenessége. A Budapestről érkező agitátorok nemegyszer provokatívan léptek fel, kilátásba helyezték, hogy a templomokból mozikat csinálnak, valamint hogy a nőket „kollektivizálják”.
A „Lenin-fiúk” a Teréz körúti Batthyány-palotában rendezkedtek be. A házat megerősítették, lőszereket és dinamitot hordtak össze. Innen jártak – házkutatás ürügyén – kirabolni a kiszemelt lakásokat. A parlament funkcióját is a saját szájízük szerint alakították át: a földszinti helyiségek egy részét börtönnek és vésztörvényszéknek használták. Itt volt a terrorista vezér Cserny főhadiszállása is. Abban az épületben, ahol nemrég a tekintélyes európai középhatalom részét képező Magyarország vármegyéinek képviselői tanyáztak, most középkori módszerekkel kínoztak halálra embereket, hogy értelmetlen, előre megírt „vallomásokat” csikarjanak ki belőlük.
Dicstelen bukás
A Károlyi-kormány – a világháború okozta szenvedésektől épphogy megszabadult lakosság szempontjából lélektanilag talán indokolható – egyik döntése a katonaság szervezett leszerelése volt, így a Tanácsköztársaság, a határokat egyre inkább fenyegető cseh, román, szerb és francia katonai alakulatokkal szemben egy mindössze 40 ezer fős hadsereggel rendelkezett. Miután Smuts tábornok nem tudta elfogadtatni a Vix-jegyzéket, és dolgavégezetlenül távozott Budapestről, a franciák koncentrált támadás megindítását tervezték. Ebből azonban csak a román hadsereg április 16-i megindulása valósult meg, a cseh és a szerb csapatok nem mozdultak. Az FK intézkedései nyomán a 40 ezres Vörös Hadsereg 60 ezresre duzzadt, ám a román offenzívát megállítani nem tudta: május 1-re a Tiszántúl elveszett.
A mozgósítások hatására május végére a Vörös Hadsereg létszáma elérte a 200 ezer főt. Főparancsnoka Bőhm Vilmos, vezérkari főnöke – tényleges vezetője – pedig Stromfeld Aurél vezérkari ezredes volt. Május 20-án általános ellentámadásba lendült a Vörös Hadsereg. A cél a román és cseh erők közötti ék kialakítása, a két ellenséges hadsereg szétválasztása, Miskolc és Kassa felszabadítása, továbbá a Kárpátok megközelítésével a szovjet Vörös Hadsereggel való későbbi együttműködés lehetőségének megteremtése volt. Az északi hadjárat sikeres volt: három hét alatt felszabadult a Felvidék a Nyitra-Zólyom-Kassa vonalig, továbbá elérték a lengyel határt Bártfánál. A békekonferencia megállapította a Romániával és Csehszlovákiával szemben betartandó határokat, ígéretet tett a román hadsereg kivonására a Tiszántúlról, és követelte a felszabadított területek kiürítését. Június 30-án megkezdődött a Felvidékről való visszavonulás, ugyanakkor a román csapatok nem mozdultak a Tisza mellől.
Június 24-én katonai zendülés tört ki Budapesten: a flottilla hajói a Dunáról lőtték a népbiztosok szálláshelyéül szolgáló Hungária Szállót, s a ludovikás tisztnövendékek is fellázadtak. Stromfeld lemondott, a július 20-án indult offenzíva a Tiszántúl felszabadítására kudarcba fulladt. A román hadsereg túlerőben volt, a Vörös Hadsereg pedig rosszul szervezett volt és morálisan is megbomlott. A románok július 30-án átlépték a Tiszát és megindultak Budapest felé.
Nyár közepére – a sikeres északi hadjárat ellenére – a Tanácsköztársaság támogatottsága fokozatosan elolvadt. Kalocsa környékén parasztfelkelés tört ki, amit a Vörös Hadsereg és a Lenin-fiúk véresen megtoroltak, Szamuely maga félszáz résztvevőt akasztatott fel. A morálisan meggyengült katonaság megbízhatatlanná vált, lázongott, a külpolitikai helyzet rendkívül rossz volt. A román csapatok megindulása a főváros felé előrevetítette a Tanácsköztársaság bukását. Augusztus 1-jén az FK lemondott, a mérsékelt szociáldemokrata politikusokból álló Peidl-kormány vette át a vezetést. Az FK népbiztosai – tartva a bosszútól – különvonattal Bécsbe menekültek.
Az 1lexikon.com adatai alapján
origo.hu
Irak, Afganisztán, Koszovó – három poklot járt meg, most új kihívás várja a magyar alezredest
