A Gyurcsány–Orbán vita teljes szövege

Gyurcsány Ferenc: – Azért jöttünk ma össze, hogy beszéljünk Magyarország dolgairól, hogy hol tart az ország és hogy hova tart. Kollegáink az elmúlt napokban arról állapodtak meg, hogy a mai vita, vagy beszélgetés, hát egy másfél órát fog tartani, nem kértünk közvetítőt, nem kértünk moderátort, ehhez a vitához. Megpróbálunk magunk elboldogulni ezzel a nehéz feladattal. Jó napot kívánok elnök úr! Köszönöm szépen, hogy eljött és köszönöm szépen, hogy ha viták után is de meg tudtunk állapodni arról, hogy hol tart az ország és merre menjen tovább az ország. Amikor számpárbajra hívtam önt, akkor nem a párbajon volt a hangsúly, már csak azért sem, mert a párbaj az ellenzék és a kormány között a természetes lételem, a verseny, a rivalizálás, hogy kinek van jobb programja. A számokon volt a hangsúly, azért, mert Magyarországon a politikában az elmúlt időszakban számok helyett sok lett a jelző, közmondások, dakota közmondások, székely viccek, anekdoták, metaforák uralkodják a magyar politikát, én meg azt mondom, hogy ne jelző, hanem szám legyen. Ráadásul ezek a számok, ezek nagyon sok esetben, hogyha elő is jöttek, akkor nem voltak igazak. Akkor ezek hamisak voltak, de legalábbis pontatlanok voltak. Én meg azt mondom, hogy merjünk pontosak lenni, mert az országról van szó. a számoknak nincsen pártállása, a számoknak nincsen lelke, hát a jelzőt is viszonylag ritkán lehet hozzájuk biggyeszteni. Leértékelődő, eltorzult, szorongó, romló, szenvedő, gyászos, zsugorodó, töpörödő. Ezek azok a jelzők, amelyeket az ön beszédéből az elmúlt időszakban kigyűjtöttem. Pártelnök úr! Melyik az az ország, amelyiket ön ilyen jelzővel illet?

Orbán Viktor: – Először is szeretném megköszönni a meghívást, másfelől köszönöm a kitüntető figyelmet, amellyel a miniszterelnök úr követi, ezek szerint, legalábbis a beszédeket. Sajnálom, hogy nem mindig fog a tolla és a negatívnak mondható jelzőket hallja, az országról nagyon sok biztató dolgot is igyekszem mondani, hiszen Magyarország egy erős ország. Magyarország jó okkal lehet büszke számos teljesítményére, a magyar emberek versenyképesek az Európai Unió bármely más nemzetével, nemcsak, hogy nem vagyunk alábbvalóak, hanem látható, hogy tőlünk félnek, nem azért, mintha óriási hadseregünk lenne, hanem azért, mert a magyarok szívesen dolgoznak és tudnak is dolgozni, és hogyha lehetőséget kapnak arra, hogy külföldön is megmutassák a tudásukat, akkor helyt fognak állni, ezért nem engedik be például Németországba, vagy Franciaországba szabadon a magyar munkavállalókat. Tehát nem hinném, hogy a magyar emberek önbizalmával, felkészültségével, munkaszeretetével meg szorgalmával bármilyen baj lenne, és az országnak is vannak bizonyos fajta sikerei, legyen szó kultúráról, sportról, politikáról, még ott is előfordul ez. Tehát kérem önt, hogy kicsit lássa vidámabban az ország helyzetét, mint ahogy abból a néhány jelzőből talán kitűnt.

Gyurcsány Ferenc: – Jól kezdődik a mai beszélgetés, mert a legalapvetőbb törekvésem az, hogy útját álljam annak a törekvésnek, amely Magyarország teljesítményét ilyen jelzőkkel illeti. útját álljam annak a törekvésnek, hogy az országnak elvegyék a büszkeségét, egyetértek önnel, ez egy talpraesett nép. De tudja, nekünk, akik az ország vezetésében részt vesznek – önnek is és nekem is – az a felelősségem és az a felelőssége, hogy ezt a hitét megtartsuk. Az ország sorsa erejében rejlik. Hogy mennyi ereje van az országnak, az benne van tudásában meg a karjában, de benne van a hitében is. Én nem gondolom elnök úr, hogy ezek a jelzők, amelyek magyar gazdaság teljesítményéről szólnak, azok helytállóak. Én úgy látom, hogy a magyar gazdaság az elmúlt tíz évben folyamatosan növekszik. Az igaz, hogy ezt a növekedést, ezt időnként nem tudjuk kellő igazságossággal szétosztani az emberek között. Azt láttam, hogy kormányok jöttek meg mentek, de egy dolog mindig megmaradt, hogy Magyarország '95 óta mindig 2–2,5 százalékkal nagyobb tempót diktál önmagának, mint az Európai Unió legtöbb országa. És hát anélkül, hogy mindig számokba és számokból mennénk, nem kell azt mondani az embereknek, hogy ebből csak 57–60 év múlva lesz európai uniós átlagos életszínvonal, mert hát nagyon egyszerű számítással kiderül, hogy bizony–bizony ezzel a növekedési többlettel, ami az embereké, hát ezzel a következő évtized végére utol fogjuk érni azt, ahol ma az átlag tart. Ez végre elérhető közelségbe hozza a legfontosabb, igazi nemzeti programnak teljesítését, hogy Magyarország a hétköznapokban, az életszínvonalban európai legyen. Azt szeretném, hogyha ön nem azt mondaná, hogy hatvan év, 57–et mondott egészen pontosan, mert nem ennyit mutatnak a számok. Merjünk pontosak lenni. Ne mondjunk az embereknek olyat, hogy nem teljesíthető ez a vágy, hogy úgy fogsz élni mint Párizsban, mint Londonban, mint Bretagne-ban, mert nem így van. Ha az embereknek nincsenek reális céljai, nincsenek megteljesíthető álmaik, akkor minek csináljam? Hát hatvan év múlva, te jó ég? Én sem fogok addig élni – ön is így reagált erre, hogyha ez hatvan év, akkor nem fogok addig élni. De van egy másik veszély is, ha azt mondjuk az embereknek, hogy – Tudjátok mit? Majd hét százalék lesz, hogyha én fogok jönni, a növekedés. – Mondtuk már ezt egyszer, ön is mondta. Aztán kiderül, dehogy hét százalék, örülünk, hogyha egy negyedévben megközelíti a hatot, aztán lesz belőle 2,7–2,9. Két nagy bajt lehet elkövetni, hogyha olyan célokat fogalmaz meg valami, ami teljesíthetetlen, ez nem jó, ez egy országnak nem használ, ambiciózus célok kellenek, nem pedig teljesíthetetlenek. Nem szabad ebből kampányt csinálni és a másik sem jó, hogyha valaki azt mondja, hogy: Kérem szépen, nemzeti céljaink elérhetetlen távolságba kerültek. Ezt szeretném elérni.

Orbán Viktor: – Mit vár tőlem miniszterelnök úr?

Gyurcsány Ferenc: – Azt, hogy megerősítse, hogy Magyarország egy olyan ország, amely nem töpörödik, amely nem zsugorodik, amely nem gyászos, amely nem szenvedő, nem romló, nem szorongó, nem eltorzult és nem leértékelődő. Én az elmúlt hetekben és hónapokban azt hiszem, hogy hibáztam. Hibáztam, amikor nem vettem észre, hogy nagyon határozott törekvése van önnek és pártjának, hogy rossz hangulatot keltsen. Végignéztem kongresszusi beszédét. Kongresszusi beszéde... a megadás beszéde.

Orbán Viktor: – Az egy jókedvű beszélgetés volt, bocsánat. Igyekeztem...

Gyurcsány Ferenc: – Jó kedvű, egy lendületben lévő párt beszéde, igaza van, egy lendületben lévő párt beszéde, egy lendületben lévő elnöknek a beszéde, és ezt a lendületet nem arra használta elnök úr, hogy – Magyarok fantasztikus teljesítmény van bennetek, gyerünk csinálni! – hanem arra, hogy magyarok töpörödünk. Rosszabb helyzetünk, mint bármikor. Ha a kormánnyal vitatkozik ön, akkor önnek igaza van, mert ez a dolga. A kormánynak kell ellenzék, a parlamentnek kell ellenzék, az országnak nem. Az országnak én szerintem, azért nem szabad ilyet mondani, mert politikusok jönnek–mennek, előbb–utóbb remélem, hogy én is elmegyek, ön meg még jöhet.

Orbán Viktor: – Ne sürgessük a dolgokat, mindennek eljön az ideje.

Gyurcsány Ferenc: – De az ország, az ország ennél fontosabb. És hogyha ebben van egy esély, hogy igen a vitáink azok nem az ország teljesítményéről szólnak, hanem a kormányzás részletkérdéseinkről, ha ráadásul a vitáink pontos számokon nyugszanak, és ön nem mondja azt, hogy „Ugyan már, a számok nem fontosak” merthogy a közjót szolgáljuk szerintem fontosak, akkor ebben a pillanatban megvan az az egység platform, amin kell is beszélnünk arról, hogy na merre van a jövő Magyarország?

Orbán Viktor: – Miniszterelnök úr, ön az elmúlt jó néhány hétben, sok helyütt fordultam meg az országban, tudja van ez a Nemzeti Konzultációs rendezvénysorozat, amelyen megpróbáljuk megtudni az emberek véleményét hatpontos kérdésben. És ilyenkor az ember sok száz emberrel beszél, talán több tucat településen is megfordultam és az a probléma, amiről ön beszél, ez szinte mindenhol előkerült. Azt mondták az emberek, hogy kívül érzik magukat az ellenzék meg a kormánypártok vitáin. Nem róluk szól, távol van tőlük. És találkoztam egy emberrel, aki nagyon érdekes dolgot mondott, és szerintem jó válasz arra, hogy az ön félreértésé eloszlassuk. Azt mondta, hogy ő azt vette észre, hogy ma a politikában három igazság van. A kormány igazsága, az ellenzék igazsága, meg az emberek igazsága. És a kormány meg az ellenzék igazsága mögött számok vannak, az emberek igazsága mögött pedig valóság, a valóságos élet. Ezért nem vagyok híve annak, ahogy ön szeret fogalmazni ilyen háborús retorikában, hogy párbaj, háború, tehát, hogy ilyen számháborút folytassunk, hanem azt javaslom mindenkinek, ha most ott ülnek a televízió képernyők előtt és el akarják dönteni, hogy most akkor végül is kinek van igaza, akkor hallgassanak saját magukra. Az emberek igazságára. Ha van módjuk vegyék elő a 2002.–ik évnek, még kormányváltás előtti sárga csekkjét, amin befizettek, mondjuk gázt vagy villanyt, aztán vegyék elő a legutóbbit, ha megvan még, hogy mennyit fizettek be most, ugyanerre. Aztán, ha még megvan a régi nyugdíjszelvényüket vagy fizetési szelvényüket vegyék elő és tegyék a mostani mellé, és ebből meg lesz a kép, hogy milyen helyzetben van a magyar gazdaság? Ugyanis nem hiszek abban, hogy ön eldöntheti, hogy a magyar gazdaság milyen állapotban van, akárhány hirdetést ad fel, ugye kirobbanó sikerről, bármennyit. Én sem és ön sem lesz abban a helyzetben, hogy mi döntsük el, hogy a gazdaság jól megy vagy rosszul. Ugyanis a gazdaság akkor megy jól és kizárólag akkor megy jól, ha az embereknek is jól megy. Én nem hiszek olyan gazdaságban, ami állítólag jól megy, de az embereknek közben rosszul megy. A gazdaság működésének egyetlen értelme, hogy az emberek előre juthassanak, boldoguljanak az egyről a kettőre. Ha jól megy az embereknek, jól megy a gazdaság is. Ezt a vitát szerintem, nem mi fogjuk eldönteni, nem az ellenzék igazsága és nem a kormánypártok igazsága az érdekes, hanem kizárólag a valóságos élet és az emberek igazsága. Én azért gondoltam, hogy meg is próbálom ezt a mai – ön által háborús hangulatban, párbajban, számháborúban indított feleslegesnek és ne haragudjon, de talán a szócséplés veszélyét is magában hordozó – vitát olyan mederbe terelni, hogy abból az ország polgárai számára is kikerekedjék valami, és arra gondoltam, hogy hozok is három javaslatot, és párbaj helyett inkább munkát kérek öntől. És arra kérem, hogy ezt a három javaslatot fontolja meg, és ha lehet akkor ebben a három javaslatban egyezzünk is meg. Ez három olyan javaslat, különböző területekről, amelyekben meg tudnánk egyezni szerintem. Elolvastam és meghallgattam önnek több hozzászólását is, amely a tervezett adó–átalakításokról szól. Megengedi, most a részletekbe nem szeretnék belemenni, csak egyetlen dolgot emelnék ki. Szerintem, abban az esetben, hogyha az Áfa–emeléssel kezdődik az adórendszer átalakítása, akkor hibát követünk el. úgyhogy arra kérem önt, hogy korrigáljuk ezt a döntést és az áfa–csökkentés valójában a gazdagok érdekét szolgálja. Ezt könnyű belátni, hiszen minél többet fogyaszt valaki, annál több áfát fizet, tehát az áfa–csökkentés nem segíti a szegényeket a gazdagokkal szemben. Nem lesz tőle – ahogy ön szokott fogalmazni – igazságosabb az adórendszer. És azt is meghallgattam, hogy ön azt mondta, hogy körülbelül 166milliárd forintot szánnak erre az öt százalékos áfa–csökkentésre, és azt gondoltam, hogy ezt okosabban is fel lehetne használni, ráadásul az áfa–csökkentést – ne haragudjon meg azért, amit mondani fogok – de az áfa–csökkentést még ha ön erre az álláspontra is jut a végén, hogy kitart szerintem, e mellett a hibás döntés mellett, akkor az emberek nem fogják érezni, mert a vállalkozások rossz állapotban vannak, a kereskedőknek veszteségeik vannak, hiába küldünk ki akárhány kommandót is. Az áfa–csökkentésből származó előnyök aligha fognak megjelenni vagy csak töredékében az embereknél. Ezt a gazdasági élet minden szereplője az elmúlt hetekben már elmondta. És ha igaz, hogy 166 milliárd forintot szánt erre a célra, akkor azt javaslom, hogy kövessük, vegyünk egy balkanyart. Csökkentsük a legkisebb keresetű bérből és fizetésből élő embereknek az adóterhét, és hogyha 18 százalékos adókulcsot lehozzuk 13 százalékra, akkor az körülbelül olyan 160–170milliárd forintba fog kerülni és biztos, hogy nem a gazdagokat, hanem a szegényebbeket fogja támogatni, a kis keresetű bérből és fizetésből élőket. Ráadásul Medgyessy Péter egy olyan választási programot hirdetett meg még 2002-ben, amelyben éppen ezt ígérte, hogy a személyi jövedelemadónak az alsó kulcsa az 13 százalékos lesz, szerintem most ezt megtehetnék. Ez az első javaslat, amiben szeretnék egyetértésre jutni önnel. A második az, arról szól, hogy augusztus 1.–én önök döntöttek a gázáremelésről, a magánszemélyeket ugyan ez nem érinti, de érinti az iskolákat, érinti a kórházakat, a rendelőintézeteket. Arra szeretném kérni önt, hogy miután a kormány dönthet erről az áremelésről, akkor legalább a kórházakat, a rendelőintézeteket, meg az iskolákat vegyük ki ebből a körből, mert ott komoly bajok lesznek, vagy a szolgáltatások színvonala esik le, vagy pedig el fogják bocsátani az embereket. Végezetül a harmadik javaslatom, amivel szeretnék önnel egyetértésre jutni, az pedig az, hogy kérem önt, hogy ne adja el a repteret. Ne adja el a repteret, az egy aranytojást tojó tyúk, minden évben nyereséges, legutóbb is tízmilliárdot hozott. Csináljon vele, amit jónak gondol, alakítsa át, bármi, csak arra kérem, hogyha lehet, akkor tartsuk meg a közvagyonnak a körében, ez részben gazdasági kérdés, részben pedig talán biztonsági kérdés is, hiszen a repülőtér az ország biztonsági kapuja. Tehát azt javaslom, miután megadtuk szerintem az embereknek az esélyt, hogy a saját csekkjeik alapján eldönthetik, hogy mik a valóságos számok és én nem akarom az emberekre rájuk erőltetni az igazságot, ahogyan én látom, ezért szerintem inkább próbáljunk dolgozni, és próbáljunk megegyezni ezekben a kérdésekben.

Gyurcsány Ferenc: – Pártelnök úr, zavarba hoz.

Orbán Viktor: – Az nem baj, az nem baj.

Gyurcsány Ferenc: – Zavarba hoz, mert most azt mondja, hogy ne beszéljünk már ezekről a számokról, hát mert, hát ki a csuda érti, hogy mi az, hogy GDP? Ki érti azt, hogy nem tudom hány milliárd? Ugyanakkor az elmúlt hetekben–hónapokban, nyilvános rendezvényein a pártelnök úr semmi mást nem tett. Növekedésről beszélt, GDP–ről beszélt, személyi jövedelemadóról beszélt – hozzáteszem most is arról beszél – ráadásul ezeket pontatlanul és olyan módon, hogy alapot adjon arra, hogy töpörödik és zsugorodik. De zavarba hoz másért is. Nézze elnök úr! A politikus igazi teljesítménye nem az, hogy mit mond ellenzékben. A politikus igazi teljesítménye, hogy mit tesz, amikor kormányon van. Már pedig ön, amikor kormányon volt, akkor nem tett adócsökkentést. Megígérte az adóreformot 2000-ben, majd, amikor nem tette meg, akkor elmagyarázta ön és a kormánya, hogy ezt miért nem lehet megtenni. Amikor ellenzékben volt, akkor pedig most pár hónappal ezelőtt benyújtott egy adócsomagot a kormánynak. Az az adócsomag tökéletesen ellentéte annak, amit most mond. Egy hónappal ezelőtt június 6.-án ön azt nyilatkozza, hogy az egykulcsos adónak a híre, annak az egykulcsos adónak, ahol ugyanannyit fizet, a gazdag is és a szegény is. A parlamentnek benyújtott adócsomagjában, egyik legerősebb elem a 25 százalékos adókulcs leszállítása, nem 20-ra, ahogy mi mondjuk, hanem 18-ra, ráadásul most. Kilencszázmilliárd forintot akartak egy lépéssel a költségvetésből áfa–csökkentéssel együtt. Én azt mondom, hogy elnök úr, önnek egyébként igaza van, hogy ezek népszerű javaslatok, én belátom és belátom azt is, hogy kell valamit mondani a kormány mostani...

Orbán Viktor: – Népszerű vagy ésszerű?

Gyurcsány Ferenc: – Népszerű, és valamit kell mondani a kormány adócsomagjára, de el kell dönteni, hogy mikor mit higgyünk el? Azt higgyük–e el, amit benyújtottak a parlamentnek, az nem ez. Azt higgyük–e el, amit egy hónapja nyilatkozott június elején vagy azt higgyük el, amit most mond? Én meg azt gondolom, hogy nekünk az a dolgunk, hogy adórendszert változtassunk, mert ön is ezt akarta 2000-ben, azaz nem egy adókulcshoz kell hozzányúlni, most azt az érzést kelteni az emberben, hogy lám–lám az ellenzék vezére végre a kisember fejével gondolkodik és elmagyarázza nekünk, hogy az áfa–kulcs a gazdagnak jó, az Szja alsó kulcsa az pedig a szegénynek. De az ellenzék vezérének, amikor kormányon volt, ha így gondolkodik, akkor azt kellett volna tennie, hogy a minimálbért adómentessé teszi. Nem tette azzá. Az ellenzék vezérének, hogy ha ő ezt gondolja, akkor mondjuk azt kellett volna tennie, hogy a munkanélküli ellátást 12 hónapról nem szűkíti 9 hónapra. Az ellenzék vezérének eszébe juthatott volna, amikor kormányon volt, hogy mondjuk egy egyszerű dolgot, mint az étkezési jegynek, ami adómentesen adható az értékét felemeli 1200 forintról, nem emelte, most mi felemeltük 8000-re. Azt szeretném mondani, hogy természetesen az ön javaslatát meg fogjuk vizsgálni, mert minden javaslat borzasztóan fontos, és amit ön felvet, abban van racionális elem, hogy az áfa–csökkentésnek a hatását, ami családonként ötezer forint, hogy oda tudjuk–e adni, amikor a kereskedő erősebb?

Orbán Viktor: – Nem fogjuk tudni. Legyen benne biztos.

Gyurcsány Ferenc: – Én meg azt mondom, hogy nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük a kisember érdekét, és maga is ebben egyetért.

Orbán Viktor: – Na, de hát kommandókat fog kiküldeni, az nem egy megoldás.

Gyurcsány Ferenc: – Nem kommandókat fogok kiküldeni, hanem a nyilvánosság erejét, a közös felelősséget, amit ön is oly sokszor szeret hangoztatni, fogjuk felhasználni arra, hogy a kereskedők tudják, itt az áfa-csökkentés hatása nem arra való, hogy ugye a kereskedő zsebét vastagítsa, hanem, hogy a vásárló pénztárcáját.

Orbán Viktor: – Miniszterelnök úr, van az a probléma, hogyha ön megnézi a számokat, amit tán épp a Figyelőben láthattam valami ilyet, Magyarországon a kereskedők nincsenek túlságosan jó bőrben. A külföldiek talán igen, de a magyar kereskedők nincsenek túlságosan jó bőrben, tehát nem hiszem, hogy azt kéne mondanunk rájuk, ilyen osztályharcos hangulatot idézve, hogy vastagítsák a bőrüket. Innen a zsírréteg már csak egy lépés. Tehát én azt szeretném mondani önnek, miután Magyarországon, Európában a legmagasabbak között van a körbetartozás aránya, és a legmagasabbak között van a megszűnő vállalkozások száma, tehát nincsenek jó állapotban, sem a kereskedők, a magyar kereskedők, sem a vállalkozók, ezért nem várhatjuk el tőlük, hogy majd a nyilvánosság nyomása miatt lejjebb fogják vinni az áraikat. Nem ezt fogják tenni, hanem konszolidálni próbálják a cégeiket, a veszteségeiket próbálják csökkenteni, úgyhogy én kérem önt, hogy belátom, hogy most erről esetleg nem akar beszélni, de kérem fontolja meg. Na most, ami a beszélgetés másik két részét illeti. Én igyekezni szoktam és most is igyekszem nem adni olyasmit az ön szájába, amit nem mondott. Esetleg, ha ön ezt megtenné, megtisztelne vele. Ugyanis én sehol nem mondtam azt, hogy én az egykulcsos adónak a híve vagyok, az ellenkezőjét mondtam. Azt mondtam, hogy Magyarország számára lassan úgy merül fel a kérdés, hogy el tudja–e kerülni az egykulcsos rendszer bevezetését, aminek egyébként nem vagyok híve. Tehát pont az ellenkezőjét mondtam annak, amit ön, még egyszer kérem, nem tulajdonítson nekem olyasmit, amit nem mondtam. Ami a mi négy évünket illeti, ott pedig, nézze. Azt szokták mifelénk mondani, hogy – Az az ember, aki egyfolytában bizonygatja a saját igazát, az nagyon bizonytalan ember lehet. – tehát nem érzem szükségét, hogy bizonygassam a magunk igazát. Valóban kormányoztunk négy évet, az a négy év helytáll magáért. Az sajnos nem volt tökéletes négy esztendő, voltak erősségei is, meg megvoltak a maga gyengeségei is, de nem hiszem, hogy az embereken kívül bárki más, akik átélték ezt a négy esztendőt, igazából korrekt is reális véleményt tudna erről alkotni és ha megengedi ezt a négy évet nem is nagyon vonnám be a viták tárgya közé, inkább a jövőre vonatkozó szándékokat, hiszen abból a négy évből kibontakoznak dolgok a jövőre vonatkozóan. Azt, hogy a minimálbér ügyében fejmosást kaptam öntől, az nem esik igazán jól, megmondom őszintén, mert 1998–ban, amikor átvettük a kormányzást, akkor 18.500 forint volt a minimálbér és azt ötvenezerre emeltük. Éppen a minimálbérben találni kifogást a polgári kormány működésében, nem tűnik igazán méltányosnak. Ami az adórendszer átalakításának az elmaradását illeti, ott pedig ott sem a múlttal foglalkoznék, hanem, ha megengedi, akkor a jövőre vonatkozóan ajánlanék valamit a figyelmébe. Magyarországon az adórendszer bünteti a családokat. Bünteti a családokat. Azért bünteti a családokat, mert csak azt veszi figyelembe az adórendszer, hogy valaki mennyit keres, és érzéketlen arra, hogy hány embert tart el belőle, ezért egy egyedülálló ember, ha keres száz forintot, azután ugyanúgy adózik, mint hogyha valaki három gyermeket tart el abból a száz forintból, adórendszer nem érzékeli ezt a különbséget. És én azt javaslom a jövőre nézve, és ezt próbáltuk mi megtenni a magunk – nem tökéletes – eszközeivel, de ebbe az irányba tettünk lépéseket. Azt javaslom, hogy olyan adórendszert érdemes kialakítani, amely ezt figyelembe veszi, és ha valaki három, négy vagy öt embert tart el, beleértve a házastársát, esetleg egy magatehetetlen rokonát, vagy a gyermekeit, akkor az adórendszer legyen igazságos ebből a szempontból. Mi ebbe az irányba tettünk egy lépést, bizonyára emlékszik rá, amikor bevezettük a gyermekek után járó adókedvezményt, ami szerintem, egy hasznos lépés volt, de nem volt tökéletes lépés, mert miután az ön szavaiból is kitűnik, meg talán az emberek fejében is így van ez, ezek kedvezménynek tűnik, olybá tűnik, mint hogyha ez a kormány jóindulatán múlna, hogy az emberek kapják vagy nem. Az önök jóindulatán nem múlik, mert önök nem emelték az elmúlt három évben ez a kedvezményt, a gyermekek után járó adókedvezmény mértékét, amit fájlalok egyébként. Tehát nem kedvezményt kellene beiktatnunk az adórendszerbe, hanem az adórendszer alapját kellene megváltoztatni és a mostani igazságtalan alapról, az igazságosabb családi alapra kellene áthelyezni, az adókedvezményt, akkor ki is lehet iktatni, hiszen akkor így egy igazságosabb adórendszeren belül, ha a gyermekek számát is figyelembe vesszük, akkor a több gyermeket nevelő szülők jobban járnak, mint azok, akik nem nevelnek gyereket, nem tartják el magatehetetlen, esetlegesen meglévő rokonaikat; vagy nem marad otthon a feleségük, hanem ő is munkát vállal. Tehát azt hiszem, hogy ebbe az irányba kellene lépést tenni, ami pedig a Parlament elé benyújtott csomagot illeti, nézze, próbálkozunk. Az az igazság, hogy sok tucat javaslatot tettünk az elmúlt esztendőben, sőt az idén is, a parlamentben, hogy esetleg befogadnak egy javaslatot. Munkabarát adócsökkentési kedvezményeket indítottunk, számításokkal. Azt gondolom, hogy néha korrekt vitára érdemesek lettek volna ezek, de önök ezeket nem fogadják be, és ezért kénytelenek vagyunk, benyújtunk egy csomagot, önök nem veszik napirendre. Rendben van, tudomásul vesszük. Megpróbálunk egy másikat benyújtani és ez így fog menni, egész addig, amíg mi ellenzékben vagyunk, önök pedig kormányon, hiszen az a dolgunk, hogy megpróbáljunk olyan javaslatokat tenni, amiből előbb–utóbb értelmes megegyezések születhetnek. úgyhogy arra kérem, hogy ne a rovásunkra könyvelje el, hogy különböző indítványokat adunk be különböző időpontokban, különböző csomagokat, hanem inkább ezt tudja be annak, hogy próbálkozunk, és még egyetlen egyszer sem volt példa arra, hogy a benyújtott javaslatainkat önök befogadták volna. Azt szeretnénk elérni, hogy egyszer legyen ezekről értelmes vita, és legyen megegyezési lehetőség, ezért is mondtam el mindazt, amit elmondtam. úgyhogy, amit gyengénknek vagy esendőségünknek lát, azt legyen kedves inkább tekintse erényünknek és méltányolja az eltökéltségünket.

>> Tovább

• 1. | • 2. | • 3. | • 4. | • 5.