Lehangoltan vettük tudomásul, hogy a mieink igazi adottságaikat csak néhány játszmában csillogtatták és a táblázatból is látható, hogy Lékónak volt esélye magasabb helyezésre csakhogy, közvetlen vetélytársai ellen (Szvidler, Anand) katasztrofális felkészülési hibák miatt veszített, s ráadásul Morozevics elleni kihagyása, teljesen nyert állásból – végzetesnek bizonyult. Pedig ez utóbbi játszmában játszott talán legjobban a versenyen, mégis elbukott, bizonyosan hatalmas időzavara miatt. Ezt a pillanatot érdemes felidézni, mert az egész világ elemezni fogja (a Lékó-stáb különösen) hiszen a szicíliai védelem e változatában (Szvesnyikov) hihetetlen sikereket ért el, stílusváltoztatásával világszínvonalú eredményessége vitathatatlanná vált: minden idők legjobb magyarjaként világbajnoki párosmérkőzést játszhatott Vlagyimír Kramnyikkal.
Szerényen említsük meg, hogy a jelen bajnokát – Veszelin Topalovot – és Alekszej Sirovot is legyőzte „en passant”– azaz menet(elés) közben.
32. – Hf6??
( Hxg3!! 33. Kxg3: Bf6!! 34. Vh3 Ff4+ 35. Kf2 Bh6! 36. Fh5 e4! 37. Bd4 Ve5!! 38. Bxe4 Vc5+ 39. Ke1 Bxh5 40. Ve6 Bhf5! -+ szemmel látható. Talán még jobb 32.- Hd2! 33. Bf2 Bf6 34. Vh3 Fg5 35. Fh5 He4 36. Bff1 Hc3 37. Bde1 Fd2 38. Ba1 Bg8! Idő+ kegyelmi állapot együtt.)
„A huszár eddig a játszma meghatározó figurája volt, de most a segédrendező (talán a sors?!) jóvoltából lelép a színről …Szerencsejátékosoknál, vagyis „brahis” személyiségeknél biztosra lehetne venni az áldozatot: szarvánál a bikát, lesz ami lesz alapon. Ahogyan az arénákban a legnagyobb torrerók teszik, életüket kockáztatva a közönség s a maguk kedvéből féltérdre ereszkedve, az utolsó döfés nagyszerűségét kihangsúlyozva kacsintanak ki a világra, és nemritkán meghalnak ezért a gesztusért. A híres viador Manoléte, halála előtti pillanatokban arra az értetlen riporteri kérdésre, hogy miért nem ugrott el a bika szarvai elől, hiszen életveszélyben volt, büszkén ezt válaszolta: Azért, mert ha elugrottam volna, akkor nem hívnának Manolétének… „
33. Vh3 Hxg4 34. Vxg4 Vf6 35. Ve4 Ff4 36. Kf2 Vh6 37. gxf4 Bxf4 38. Bh1 Vg7 39. Vd5 e4?? 40. Bdg1! Bxf3+ 41. Ke2 Bf2+ 42. Kd1 Ve5 43. Bh5! Bf1+ 44. Bxf1 Bxf1+ 45. Ke2 Vf4 46. Vd4+ Kg8 47. Bg5+! Vxg5 48. Kxf1 Vc1+ 49. He1 Vf4+ 50. Kg1 Vg5+ 51. Hg2 Vc1+ 52. Kh2 Vh6+ 53. Kg3 Vg5 + 54. Kf2 1–0.
Pech. Vagy balsors? Egyremegy.
Tehetség, felkészülés dolgában tehát nincs is hiba, de a magyarokra annyira jellemző elbizonytalankodások, elerőtlenedések szinte nyert állásokból, állandóan ismétlődő tények. Mi lehet ennek a kiváltó oka ? Morbus hungaricus? A bonyolult problémát ( afféle turáni átok…) nem lehet szóvirágokkal elföldelni. A sakkszakma ismeri ezt a fajta gyengeséget: a legnagyobbakat is megsuhintotta alkalomadtán a „balsors” – pl. Capablanca sem tudott mit kezdeni e „fátummal” éppen legnagyobb riválisa ellen 1927-ben Bs.Airesben, s bukott ő is.
Természetesen a versenyzők és segítőik véleménye nélkül, minderről csak találgathatunk, ámbár a jelenség kutatása, feldolgozása életfontosságú lehet, a jövőre nézvést. Sapienti sat – kevés szóból is értenek a bölcsek. (Állítólag.)
És a valóságról néhány mondat, Veszelin Topalov sikeréről: győzelmét, szakmai felkészülésén és egyéni ambicióján kívül még mi erősíthette a verseny folyamán?
Mert olyan lelkierőről tett tanúbizonyságot, amely ugyancsak figyelmet érdemel.
Szerencsés indulását Anand elleni kihagyása (teljesen nyert vezérvégjáték) nem törte meg, inkább elszántságát növelte (ritka erény) s újabb ötös nyerősorozatával világszenzációt keltve rohant előre megbabonázva ellenfeleit.
Tal, Fischer, Karpov, Kaszparov, Anand pályafutásával összevetve, Topalov is eljutott az ígéret földjére, mégpedig korábbi vak rohanásainak balsikerén okulva higgadtan belenyugodott az általa gyűlölt remisorozatba, és íme, a nyugodt erő biztonsága, most világbajnoki címhez vezetett. Botvinnik mélyelemzése idevág: a világbajnoksághoz jellemerő is kell, nemcsak szakmai és sportbeli tudás.
A külsőségek is segítették: tíz éve él Spanyolországban (nyilván anyanyelvi szinten beszéli a nyelvet) ami hazai pályát jelenthetett, argentin szurkolóit lázba hozta játékával, eredményességével, s ami nagy szerepet játszhat egy sakkozó lelkiállapotában. Aztán: hogy Topalov 8.-as sorsolási száma kedvezményt is eredményezett, hiszen mindig ugyanazon táblánál játszhatott. Ez a körülmény egykor Botvinnik privilégiuma volt, s emellé gyengébb látása okából, tekintélyét növelve még Luganoban is (1968) külön lámpást harcolt ki magának, miközben a rossz világítás miatt Fischer például rögtön ott is hagyta az olimpiát és elutazott. Óriási botrány közepette. Nem szívesen idézném néhai Barcza nagymester (és mások) véleményét, felháborodását, ami persze színezte a világbajnokság hangulatát s mind a mai napig Fischer nimbuszát (is) erősíti. Vagány fickó! – lelkesedtünk, akkori fiatal „sakkbűnözők”.
Topalov a „remihalál” árnyékában sem zavartatta magát s megajándékozta Bulgáriát a mindenki által áhított férfi sakkvilágbajnoki címmel. Mint Stefanova korábban: a női FIDE világbajnoki titulussal!
Példaképek után vadászó újságírók, szakemberek most lázasan érdeklődnek a „miért s miként sikerült bolgár sakktársainknak mindez” iránt, s a kor szelleméhez igazodva (amerikanizmus) mibe kerülhetett mindez a „népgazdaságnak”, kérem.
A magyar sakkszövetségnek azt ajánlom, hogy álljunk be mi is a sorba…
Ps.: Polgár Zsuzsa világbajnoksága után Lékó Péter csak hajszállal kerülte ki a koronázást: az igazi világbajnokkal ( Kaszparov legyőzőjével) „csak” döntetlenül játszott. Mi sem állunk túl rosszul sakkpresztízs tekintetében. Talán ideje lenne megtámasztani magunkat sakkban is a jelszóval, hogy Hajrá magyarok!
Magyar Péter
Magyar Péter a Tiszán, kamerák kereszttüzében csónakázik, közben a munkahelyén a gazdák sorsáról döntenek
