A november-decemberi karácsonyi „fogyasztási hitelszezon” előtt – amikor a hitelintézetek saját becslésük szerint éves áruhiteleik körülbelül 30 százalékát helyezik ki – a PSZÁF fogyasztóvédelmi kiadványokkal kívánja felhívni a figyelmet az e kölcsöntípussal kapcsolatos fontos tudnivalókra, kockázatokra, esetleges megtévesztő jelenségekre. A felügyelet ezen időszakban fokozottan figyeli, hogy a hitelintézetek betartják-e a fogyasztási kölcsönökkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi előírásokat.
A fogyasztási hitelek körültekintő kiválasztására hívta fel a figyelmet a PSZÁF főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján. Marsi Erika hangsúlyozta: a fogyasztási hitelek jellemzői eltérőek; fokozottan kell figyelni a hitelköltségekre, amelyekről csak a THM (azaz a teljes hiteldíj-mutató) igazít el pontosan. A devizahiteleknek van kockázata – jelezte Marsi Erika.
A hitelintézetek fogyasztási hitelajánlatainak költsége meglehetősen nagy eltérést mutat, így a jobb feltételek elérése érdekében az ügyfeleknek érdemes előzetesen körülnézni a hitelpiacon. A banki hirdetmények és az MNB adatai szerint 2005. júniusában a forintalapú személyi kölcsönöknél körülbelül 18 százaléktól 42 százalék THM-ig szóródtak az ajánlatok, míg a tényleges új folyósítások súlyozott átlaga körülbelül 30 százalékos THM-ű volt. Az áruhiteleknél 30-40 százalék között voltak az ajánlott THM-ek, s e kölcsöntípust – részben a változatlanul magas kereskedői jutalékok miatt – átlagosan mintegy 32 százalékos THM-mel helyezték ki a hitelintézetek.
Az ügyfeleknek célszerű mérlegelniük, hogy a fogyasztási hiteltípusok közül – áruhitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel – melyik éri meg költségét, kényelmi szempontjait, tekintve. Léteznek „ingyen hitelek”: akciók, 0 százalékos kamat, 0 százalékos THM, de ezeknél sem mindegy, hogy előre vagy folyamatosan vonják le például a kezelési költséget. A fogyasztási hitel költségeit megmutató legfontosabb iránytű a THM. Léteznek a THM-be nem foglalt költségek (késedelmi kamat, futamidő-hosszabbítás/szerződésmódosítás, biztosítási díj). A 0 százalékos THM valóságos lehet: ennek során a kereskedő is vállalhat engedményeket, de esetleg más áruházakéhoz képest drágább lehet a termék ára. Egyéb ügyfélbarát kedvezmények is lehetségesek, például 0 százalékos önrész, halasztott törlesztés. A nemfizetés kockázatát – pl. betegség, munkahelyi elbocsátás miatt – az ügyfél hitelfedezeti biztosítással küszöbölheti ki.
Fontos kérdés a THM-számítás módja: a THM évesített mutató, így az egy évnél rövidebb futamidejű kölcsönök esetén is évesített THM értéket kell kimutatni. Azonos mértékű kamat mellett viszont minél rövidebb az éven belüli futamidő, annál magasabb értéket fog a THM mutatni. Ezért célszerű mindig kiszámolni a visszafizetendő teljes összeget is. Ha ugyanis ugyanakkora összeget, ugyanakkora THM-mel hosszabb futamidőre vesz fel az ügyfél, akkor összességében többet kell visszafizetnie, bár igaz, hogy a havi részletek alacsonyabbak.
A felügyelethez érkeznek panaszok amiatt is, hogy hitelkártyával történő vásárlásnál magasak a készpénzfelvételi díjak. Ennek az lehet az egyik magyarázata, hogy a hitelintézet szándékosan befolyásolja az ügyfelet, hogy vásárlásra, s ne készpénzfelvétre használja kártyáját. Jellemző folyószámlahitel-panasz, hogy az ügyfélnek rendelkezésre tartási díjat kell fizetni a nem használt hitel után is. Ennek oka, hogy a bank ezen időszak alatt is készenlétben tartja az ügyfél számára a hitelösszeget.
(A PSZÁF honlapja nyomán)
Harmincéves a Draconian Times, a rock sötét katedrálisa















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!