Martos Gábor: Ő tehát itt tart

Martos Gábor: Kezdődött mindez azzal az 55 darab francia, főleg impresszionista festménnyel – többek között Renoir, Gauguin, Cézanne, Van Gogh, Degas, Monet, Manet, Picasso alkotásaival -, amelyeket Svájc „ejtett túszul”, amikor is a moszkvai Puskin Múzeumból egy ideiglenes kiállításra az alpesi országba vitt képeket egy svájci céggel szemben fennálló, bíróság által is megítélt orosz állami tartozás fejében egy rövid időre lefoglalta és nem engedte visszaszállítani Oroszországba. (Most az más kérdés, hogy a cég „csak” 680 millió dollárt követel, s ráadásul a bíróság még ebből is csak 63 milliót ítélt meg a javukra, a lefoglalt képek értékét meg a szakértől legalább egymilliárd dollárra becsülik, de hát ilyen esetekben az ember nyilván nem ér rá filléreskedni…) „Civilizált ország nem ejthet túszul művészeti értékeket” – jelentette ki a svájci lépés hallatán az orosz állami televízióban azonnal Irina Antonova, a Puskin Múzeum igazgatónője; és persze igaza is van, még akkor is, ha alig pár nappal korábban éppen ő maga mondta azt a Die Welt című német lapnak adott interjújában (igaz, egy más „történelmi szituációban”), hogy a második világháború alatt és után a Vörös Hadsereg által a megszállt országokból hadizsákmányként elrabolt, s majd éppen az ő múzeumának birtokába került műtárgyak eredeti jogos tulajdonosainak (illetve hát ma már jórészt csak azok leszármazottainak) történő visszaadásáról szó sem lehet, hiszen, mint fogalmazott (akkor), „ami mostanáig Oroszországban maradt, az kompenzáció”. Vagyis, röviden összefoglalva az igazgatónő két nyilatkozatát: ami a miénk, bár most másoknál van, az természetesen a miénk, ami meg itt van, bár nem a miénk, természetesen az is a miénk. Ő tehát itt tart.

(Népszava, 2005. november 22.)