Kis Tibor: Rossz belegondolni, mi lett volna, ha a határon túliak kegyeire kacsingató propagandatrükköt valaki visszautasítja, és az illető netán ülve marad a teremben. A legkevesebb, amit az illető megkapott volna a Fidesz-vezér segédeitől, az nyilván a hazaáruló jelző. (Nagy kár persze, hogy a honatyák nem tették ki magukat ilyen veszélynek – több okunk volna most becsülni őket.) Orbán vélhetően nagyon elégedett, hogy így bejött neki az ócska politikai trükk. És mit számít ehhez képest, hogy az akció kikezdte az Országgyűlés (maradék) tekintélyét -, hogy azt ne mondjuk, bohócot csinált belőle?
Mindez azonban csupán az egyik olvasata a történteknek. A másik még ennél is sokkal lehangolóbb. Ilyen alattomos orvtámadást ugyanis egy talpig demokrata politikus soha, semmilyen körülmények között nem követhet el az ország legmagasabb közjogi instanciájával szemben. Egy jogállam parlamentjében vannak írott és íratlan szabályok (ezek betartására elsősorban a házelnök ügyel). Lejárató partizánakciók ezért jobb helyeken alig képzelhetők el. Orbán javaslatával azonban valójában nem felállította, hanem falhoz állította a magyar törvényhozást. Akik ilyen övön aluli ütésekre képesek, azok nyilvánvalóan nem konszenzust keresnek – bármennyit papoljanak is erről – nemzetpolitikai ügyekben sem. Gyurcsány Ferenc reagálásában teljes joggal riposztozott azzal a felvetéssel: nem jó, ha mindannyiunk közös nemzeti érzelmeivel népszavazáson kívánnak egyesek visszaélni és az sem, hogy ha azok, akik nemzeti megegyezésről beszélnek, ilyen dolgokat művelnek a magyar parlamenttel.
(Népszabadság, 2005. december 6.)
origo.hu
Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”
