Gyurcsány „ügyessége” elhalványította az ellenzéki párt csillagát?

Schröder nyugdíját a Gazprom egészíti ki a közeljövőben – írja a Focus hírmagazin. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban a magyar politikai életet elemzik – korábbi információk alapján –, különös tekintettel a Fidesz és az MSZP, illetve Orbán és Gyurcsány párharcára.

Focus (focus.msn.de)

A müncheni hírmagazin Orosz jeggyel a felügyelő bizottságba címmel tudósít a volt kancellár, Gerhard Schröder nyugdíjkiegészítő tevékenységéről.

A North European Gas Pipeline Company névre hallgató gáztársaság – mely a Balti-tenger talapzatán fekvő vezetéket építi és majdan üzemelteti – felügyelő bizottságának tagjairól február második felében, Moszkvában döntenek majd.

A magazin információja szerint mindkét német kisebbségi tulajdonos, az E.on Ruhrgas és a BASF – egyenként 24,5 százalékos részesedéssel vesznek részt a projektben – kettő-kettő képviselőt küldhet a grémiumba. A konszernek legfelsőbb vezetésükből küldenek képviselőket.

A többségi állami tulajdonban lévő orosz energiaóriás Gazprom, a Focus információi szerint öt tagot delegálhat a felügyelő bizottságba, és az ő joga az elnök megnevezése is. Ezt a posztot a volt kancellár, Gerhard Schröder (SPD) fogja betölteni. Ezen túl a grémium tagja lesz a Gazprom alelnöke, Alexander Medvegyev.
Az 1200 kilométer hosszú, 4 milliárd euróba kerülő vezeték 2010-től 27 milliárd köbméter gázt szállít Nyugat-Európába.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)

A konzervatív német napilapban Reinhard Olt Gigászok harca című – konzerv anyagnak tűnő – bécsi keltezésű írásában foglalkozik az áprilisi magyarországi választásokkal.

A 2002 tavasza óta kormányzó pártokat és az ellenzéket közel egyforma nagyságú tömbként láttatja. A szerző valószínűsíti, hogy a két kis pártnak gondjai lehetnek a parlamentbe jutással. Olt szerint a győzelmet a két nagy párt vezetőjének személyes összecsapása fogja eldönteni. Gyurcsánynak – közvetlen elődjének „dicstelen távozását” követően –, legalábbis a közvéleménykutatásokban, sikerült pártját a Szövetség szintjére felhoznia. Ennek okát a láthatóan kevéssé tájékozott Olt a magas szociális kiadásokban, nyugdíjemelésekben, növekedést és foglalkoztatást serkentő befektetésekben, infrastrukturális projektekben, kiemelten az út- és autópályaépítésben véli főként meglelni. A szerző megjegyzi, hogy az állami cégek eladásából befolyó összegek – pl. Budapest Airport – sem képesek a költségvetési hiányt csökkenteni. A GDP 6 százalékát kitevő költségvetési hiánnyal Magyarország Európában csúcstartónak számít.

Azon gondokkal, melyekkel többek között Almunia, az EU pénzügyi biztosa foglalkozott a közelmúltban a magyar televízióban – a társadalom előrehaladó elöregedésének következményeivel –, Gyurcsány láthatóan nem törődik. A választási harcban a deficitet, mint a modernizáció eredményét próbálja meg „eladni”. Azokat az összehasonlításokat, miszerint Szlovákia és Csehország is hasonló fejlettségi szintet tudnak felmutatni, ráadásul még a konvergenciaprogramot is betartják, Gyurcsány a gazdasági növekedésre történő utalással, illetve a kilátásba helyezett vásárlóerő növekedéssel intézi el.

Orbán Viktor számára ezzel szemben „nemzeti szégyen és gyalázat”, hogy Magyarország a 2004 májusában csatlakozott országok közül gazdaság- és pénzügypolitikai mintatanulóból az utolsók közé csúszott le. Szövetségének kapóra jönnek a brüsszeli szemrehányások és figyelmeztetések. Hosszú ideig megelőzte a Fidesz a konkurensét (erről az időszakról nem igazán maradtak fenn FAZ tudósítások – K.L.), amikor politikai üzeneteit egyszerű és jól érthető formában mutatta be. Így sokak számára meggyőzően hatott például a „polgári Magyarország” Orbán kormányzati ideje alatt felmutatott képe is. Gyurcsány ügyessége azonban elhalványította az ellenzéki párt csillagát. A Fidesz profilja megváltozott. Most egy olyan választói réteget céloznak meg, mely a szocialisták híve, de megrettent az MSZP „neoliberális kurzusától“. A 2002 óta parlamenten kívülre szorult jobboldalt is magában foglalva(!) próbál a párt olyan széles választói bázist biztosítani, amely elegendő lenne az egyedüli kormányzásra. Ezzel egyidőben Orbán szövetségekből és nemzeti körökből álló pártja megkísérli cáfolni, hogy a Fidesz agresszív, radikális és bizonyos népcsoportokat kirekesztő lenne. (Sajátos logika, hogy nem annak kell bizonyítania valamit, aki ezt állítja, hanem a megvádolt próbálja igazolni ennek ellenkezőjét – K.L.) Ez a taktika azonban oda vezet, hogy a Fidesz politikai kontúrjai elmosódottnak látszanak és nem tűnnek hívogatónak. Kérdéses, hogy azzal új mottóval ,,új állam, új gazdaság, új politika“ mellyel a legnagyobb ellenzéki párt a választási kampány döntő szakaszát felvezette, sikerül-e kirobbanó sikert elérnie, s az állítólag feljövőben lévő MSZP-t megállítania.

Die Presse (diepresse.com)

A konzervatív osztrák napilapban Axel Reiserer Vita Blair
iskolai reformja körül című londoni keltezésű tudósításában
foglalkozik a Munkáspártot megosztó legújabb ellentéttel.

Tony Blair még sohasem rettent meg a politikai vitáktól, még
akkor sem, ha párttársaival került ellentétbe. Ezért dacolva
a Munkáspárton belül feszülő ellentétekkel, kitart az iskolareform mellett. A 353 munkáspárti képviselőből akár 120 is a miniszterelnök és oktatási miniszter-asszonya, Ruth Kelly ellen voksolhat.

A reformtervek elutasítása, vagy az ellenzéki konzervatívok
segítségével történő elfogadása mindenképpen aláássa Blair
tekintélyét. Az iskolai reform körüli vita lényege, hogy a kormány
nagyobb választási lehetőséget kíván adni a szülőknek és a
helyi intézményfenntartóknak. A közel 30 milliárd fontos
(11,2 billió forintos ) oktatási kiadások ellenére a nyilvános iskolák állapota siralmas. A diákok negyede az általános iskolát minimális nyelvi és matematikai ismeretek nélkül fejezi be. Az OECD és a kormány is egyetért abban, hogy az elégtelen képzettség az egyik meghatározó oka a nemzetközi összehasonlításban is gyenge brit termelékenységnek.

A helyi iskolákban eddig az elsődleges felvéli feltételnek a lakóhely számított, most már – mint a magániskolák esetében is gyakorlat –, a gyerekek tudását és képességeit is figyelembe vehetik. A munkáspárti „lázongók” a választási lehetőségben további szelekciót látnak, mely azoknak lenne kedvezőbb, akiknek amúgy is sokkal jobbak az esélyeik. Tény, ha egy jobb iskolát megnyitnak, akkor több szülő kívánja odaküldeni a gyermekét – magyarázta az amúgy ultra-lojális miniszterelnök-helyettes, John Prescott a reformtervekkel szembeni ellenállását.

A Blair tervei elleni kritikának van egy másik, mélyebb oka is: Blair összes reformterve – célozza az az iskolát, az egészségügyet vagy a közigazgatást – az új polgárság, az új Munkáspárt legfontosabbnak tartott támogatói körének érdekeit szolgálja. A miniszterelnök az első sorokban küzd minden olyan ügyben, amely a középosztály szívén fekszik.