Forduljunk a fiatalok problémái felé is. A fiatalok munkanélkülisége a másik súlyos kihívás Magyarország számára. Az iskolákból kikerülőknek 20 százaléka nem jut munkához. 20 százaléka a fiataloknak úgy kezdi iskola után a felnőtt életét, hogy kezd benne megerősödni a gondolat, hogy rá nincs szükség.
Réka Szentesen elmesélte nekünk a saját történetét. Megkérhetem, hogy tegye meg ezt most is?
Kérdező 3: Én egy év múlva végzek, akkor leszek diplomás. Nagyon sok ismerősömtől hallom azt, hogy már nem is próbálnak munkát keresni, mert tudják, hogy nem tudnának megélni abból, amit kapnának friss diplomásként. Ezért egyből azt tervezik, hogy kimennek külföldre. Szerintem ez nagyon nem érheti meg az államnak, hogy saját pénzén taníttatja a diákokat, és ők a külföldön kamatoztatják a megszerzett tudásukat. Tehát nagyon sokan kimennek külföldre.
És Önnek mi a terve?
Kérdező 3: Majd meglátjuk, hogy jönnek-e hozzám ajánlatokkal, vagy nem…
Tervez-e családot?
Kérdező 3: Igen, szeretnék.
Rögtön az iskola után, vagy még előtte szeretne elhelyezkedni?
Kérdező 3: Szeretnék elhelyezkedni egyből az iskola után, mert kell valami egzisztencia, hogy fel lehessen nevelni a gyereket.
És vannak-e olyan példák is a környezetében, amelyek inkább biztatóak?
Kérdező 3: Vannak olyanok is akinek ezt sikerült ezt megtennie, de nagyon nehéz összeszedni annyi pénzt, hogy egyből lakásra is legyen, és hogy úgy tudjanak együtt élni. Vagy akinek még nincsen párja úgy tudjon élni, hogy az elfogadható legyen.
Tud-e valami arányt mondani, hogy az Ön ismerősei közül mennyien tudtak elhelyezkedni az iskola után, és mennyien maradtak munka nélkül?
Kérdező 3: Nálunk úgy fele. Körülbelül.
Ott is elmondtam, itt is szeretném megismételni, akkor Rékának mondtam, most szeretném mindenkinek, hogy a magyarokról azt szokták mondani – különösen akik a közéletet vizslatják –, hogy a magyarok túlságosan idegesek, túlságosan türelmetlenek, nem toleránsak. Most, amikor a fiatalok munkanélküliségére gondolok, akkor mindig eszembe jut egy mondat, amelyet a magyar társadalom, és a fiatalok is meglepően nyugodtan fogadtak, bizonyságot adván annak, hogy igen is mi egy béketűrő, toleráns nép vagyunk. A mondat valahogy úgy hangzott, hogy Magyarországon az a baj, hogy a fiatalok nem akarnak külföldre menni, hogy ott boldoguljanak.
Nos, egy erősebb demokráciával rendelkező, magabiztosabb országban egy ilyen miniszterelnöki tanács riadalmat, és erős reakciókat váltott volna ki. Riadalmat, hogyha ilyen súlyos a helyzet, akkor van-e még a fiataloknak jövője a saját hazájukban. És ideges reakciókat, mondván, hogy is lehet így velünk beszélni. És valóban, én magam is furcsállottam, hogy egyetlen egy ifjúsági szervezet sem emelte fel a hangját, és nem mondta azt, hogy aki ezt tanácsolja nekünk, annak a számára nekünk is van egy jó tanácsunk: fogja a jó ötletét, vágja a hóna alá, és menjen el innen, mi meg leszünk nélküle is.
Természetesen a fiatalok külföldi munkavállalása önmagában nem baj. Mindig is így volt ez Magyarországon, a fiatalok iskola után szerettek még külföldön tanulni, ha tehették, a szakmájukat kipróbálni, újabb tudást, ha lehet másik szakmát gyűjteni, szerezni. A baj az, hogyha kényszerből kell elhagyniuk Magyarországot. Mert ha kényszerből hagyják el a hazájukat, akkor biztosan tudhatják, hogy ha az állapotok itthon nem változnak meg, nem lesz értelme visszajönni. És az első barátság külföldön az még egyszerű, talán még a fél sem bonyolult, de amikor külföldön megszületik az első gyermek, akkor komoly kétségek vannak afelől, hogy valaha visszajönnek-e még a gyermekeink. Sokan vagyunk, akik nevelünk saját gyermeket, és mindannyian tudjuk, hogy nem azért vállaltunk egyet, kettőt, hármat, négyet, ki mennyit, hogy a végén majd külföldről kapott fényképeken láthassuk csak az unokánkat. Ezért Magyarországnak egy olyan hazának kell lennie, amely szívesen engedi külföldre tanulni a fiatalokat, de olyan állapotokat teremt itthon, hogy mindig legyen hova hazajönniük, ahol várja őket az otthon és a biztonság.
Nemrégen Dél-Írországban jártam, és találkoztam ott egy munkavállalóval, egy magyar kőműves szakmunkással. Megkérdeztem, mennyit keres. Azt mondta, hogy miután mindent levontak a fizetéséből, egymillió forintot kap kézhez. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar gazdaság nem holnapután lesz abban a helyzetben, hogy ilyen fizetést tudjon adni. De ez a tény, ez a történet felhívja a figyelmünket arra, hogy a magyar gazdaságnak radikálisan emelni kell a béreket és a fizetéseket. Fölhívja a figyelmet arra, hogy nem szabad elfogadnunk azt a közgazdaságilag logikusnak tűnő érvelést – sok híve van ennek a gondolatnak – hogy Magyarország akkor versenyképes, ha olcsók a bérek.
Pont fordítva van.
Ha olcsók maradnak a bérek, elveszítjük a legjobb munkaerőinket. És ha elveszítjük a legjobb munkaerőket, Magyarország nem lesz versenyképes. Ezért a magyar versenyképességhez tisztességesen megfizetett, magas bérekkel honorált munka kell.
Természetesen találkoztam olyan emberekkel, akik segélyből élnek. Elvesztették a munkahelyüket és most segélyt kapnak. Nekik is elmondtuk, hogy a segély fontos, de jó ha mindenki tudja, ha az országot átjárja az a hangulat, amely tisztában van azzal, hogy a segély nem megoldás. A segély nem gyógyszer a munkanélküliségre. A segély fájdalomcsillapító. Igaz minél nagyobb a baj, annál gyorsabban, és annál nagyobb dózisban van rá szükség, de az igazi orvosságot, a bajból kisegítő, segítő kezet azt csak a munkahely teremtheti meg.
Magyarországon a munka és a közlekedés is összefügg egymással. Magyarországon ma gépkocsit tartani olyan, mintha luxuscikket tartana az ember. Holott nagyon sokan élnek olyan helyen Magyarországon, amely nem kínál számukra munkahelyet, és csak utazással tudnak családjuk fönntartásáról gondoskodni. Ezért Magyarországon meg kell változtatni azt az állapotot is, hogy a gépkocsi luxuscikk, és a közlekedés költségeit radikálisan csökkenteni kell.
Kezdjük rögtön azzal a kérdéssel, ami az autópályákat illeti, ez úgy is divatos téma.
Tudják-e Önök, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy Magyarországon európai összevetésben mit mutat az éves autópálya-matricák ára. Magyarországon mi ezért egy évben 35 ezer forintot fizetünk. Az osztrákok 19 ezret, a svájciak 6,5-et, a szlovákok pedig 8-at. Ha mindezt lefordítom kilométerre, akkor azt tudom mondani, hogy kilométerenként mi magyarok 51 forintot, az osztrákok 9-et, a svájciak 4-et, és szlovákok is csak 18-at. De mi 51-et!
Ez egy munkaellenes szabály, amit hamarosan meg kell változtatnunk.
1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9.
origo.hu
„Ezek undorító férgek!” – üzent a magyar celeb
