Marty Mauser egy New York-i cipőboltban tengődik, de a fejében már rég a reflektorok égnek és pattog a labda: feltett szándéka, hogy a világ első számú pingpong-bajnokaként vonul be a történelemkönyvekbe. A film ebből az alapból indítja el azt az egyre őrültebb spirált, amelyben Marty minden újabb húzással csak még nagyobb galibába keveredik, olyannyira, hogy a pingpongról egy idő után nemcsak a film, hanem mi magunk is megfeledkezünk. A film sodró energiája nem véletlenül idézi Josh Safdie előző, testvérével közösen rendezett filmjének, a Csiszolatlan gyémántnak a tempóját, csak itt a szerencsejáték helyett pingponglabdák pattognak.
Marty Supreme: akkor sem adja fel, amikor már lehet, hogy jobb lenne
A Marty Supreme élvezettel löki bele Timothée Chalamet figuráját az újabb és újabb csapdákba: rossz döntések, nagyszájú ígéretek, félrecsúszott üzletek követik egymást, és a történet ettől olyan, mintha valaki folyamatosan emelné a tétet egy játékban, amit már rég el kellett volna engedni.
Timothée Chalamet végig lubickol ebben a kreatív káoszban, a tűzről pattant figura pökhendi pimaszsága, magabiztossága viszont kétélű fegyver: rendkívül szórakoztató, de érzelmileg nehezen elérhető.
Marty figurája hiába kap egy egyszerre logikus és életszerű jellemfejlődést – és száll le végül arról a bizonyos magas lóról –, nem könnyű vele azonosulni.
A Marty Supreme a megszállottság története. Egy srácé, aki annyira el akarja hitetni a világgal – és főleg saját magával –, hogy ő a legjobb, hogy közben észre sem veszi, mennyi mindent borít fel maga körül. Ettől a makacs energiától működik a film: attól, hogy Marty minden logika ellenére újra és újra üt egyet a labdába, hátha most végre az ő oldalán pattan.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!