Postabank: fideszes szálak? – Stumpf: A közölt levél hamis

A Népszabadság tegnap egy Stumpf Istvánnak tulajdonított levélre hivatkozva arról számolt be, hogy a volt kancelláriaminiszter 2000-ben leállította a Postabank konszolidációjának vizsgálatát. Stumpf hamisítványnak nevezte a dokumentumot és perek megindítását helyezte kilátásba. Az ügy azért is érdekes, mert Keller László egykori közpénzügyi államtitkár feljelentése nyomán a rendőrség a pénzintézet feltőkésítése ügyében bűncselekmény hiányában 2005-ben lezárta a nyomozást. <br/><a href="http://www.mno.hu/index.mno?cikk=336290&rvt=2">&#8226; Az MSZP vizsgálóbizottságot kezdeményez</a><br>

Magyar Nemzet
2006. 02. 09. 23:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soha semmilyen alkalommal a négy év során nem avatkoztam be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) tevékenységébe, a levél hamisítvány – fogalmazott tegnap Stumpf István, miután a Népszabadság nyilvánosságra hozott egy olyan dokumentumot, amely szerint a volt kancelláriaminiszter 2000-ben leállította a Postabank konszolidációja kapcsán indított Kehi-vizsgálatot. A kormányhoz közel álló lap úgy fogalmazott: „a Kehi egykori jelentéséből – vélhetően ez az, ami a napokban megjelent az interneten – és a nyilvános cégadatokból hat év elteltével annyi mindenesetre sejthető: a visszaélések felderítésére kezdeményezett »mélységi« vizsgálatokat azért állították le és a jelentést azért titkosították 20 évre, mert azok a Fideszhez közel álló személyek érintettségét mutatták ki”.

Stumpf István kijelentette: Sepsey Tamással, a Kehi volt elnökével együtt azt vizsgálják, milyen jogi elégtételt vesznek a Népszabadságon. – A sajtó-helyreigazítási per a minimum, de kártérítési pert is fontolgatunk, mert a cikk a jó hírnevet sérti – fogalmazott. Leszögezte, miután a kancelláriaminiszternek nincs utasításadási joga a Kehi vezetőjének, „nehezen” tudja elképzelni, hogy ilyen tartalmú levelet bármikor is elé tettek volna. Véleménye szerint ezért nem is véletlen, hogy a lapban kitakarták az iktatószámot. – Azt javaslom, hogy ellenőrizzék le a Miniszterelnöki Hivatal 2000. december 14-i iktatását és a Kehi a környéki iktatását, hogy találnak-e erre vonatkozóan levelet – jegyezte meg. Stumpf azt is sérelmezte, hogy a Népszabadság nem kereste meg a cikk megjelenése előtt. Hangsúlyozta, 2003-ban is akkor került elő ez a téma, amikor valamilyen új szakaszba ért a vádemelési eljárás Princz Gábor ügyében, így most a választási kampányban lehet, hogy hasonló a helyzet, és „szintén el akarják terelni a figyelmet valamiről”.

Mint ismert, a Postabank előző ciklusban történt konszolidációját az Állami Számvevőszék is vizsgálta és törvényesnek találta. Keller László egykori közpénzügyi államtitkár azonban a pénzintézetnek juttatott tőkeinjekció kapcsán is feljelentést tett. A Belügyminisztérium felügyelete alatt működő rendőrség azonban tavaly februárban bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást.

A Népszabadság tegnapi cikkében dokumentumokra hivatkozva közölte, „kiderül például, miként jutott Földi László egykori hírszerző tiszt – az Orbán-kormány idején számos állami megbízást kapott – a Defend Kft.-hez mindössze 2,5 millió forint előleg kifizetése után. Egy olyan céghez, amely 1999-től 2002 végéig összesen csaknem 17 milliárd forint bevételt termelt.” A lap azt nem említette meg, hogy a Defend – Földi László kisebbségi tulajdonszerzése ellenére – mindvégig állami többségi tulajdonban volt.

Az iratokból a Népszabadság szerint az is kiderül, hogy miként szerzett meg egy, a Fidesz egykori kampányfőnökének, Wermer Andrásnak a cégügyeit intéző ügyvéd az egykori Postabank-vagyonból 1,7 milliárd forint értékű cégeket alig tízmillió forintért azon a PB Workout Kft.-n keresztül, amelynek feladata a hitelintézet vagyonelemeinek értékesítésével az állami konszolidáció költségeinek mérséklése lett volna.

A napilap a cikk illusztrálásához a Postabank egykori balatonfüredi üdülőjét használta, amelyet annak idején állítólag félmillió forintért adtak el. A hotelt az Imola cégcsoport működteti, amely azonban korántsem nevezhető Fidesz közelinek. A cégcsoport korábban és mostanában is inkább szocialista vezetésű önkormányzatoktól kap megbízást.

Pichler Ferenc, a PM kabinetfőnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: az előző kormány idején, a Kehinél készült jelentés titkos, így nem tudják, hogy azonos-e az interneten megjelent 55 oldalas dokumentummal.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke tegnap kijelentette: a Postabank konszolidációja szabályosan történt, nem volt túlkonszolidálás.

A Postabank feltőkésítése egyébként azért vált szükségessé, mert a pénzintézet stabil működése a kétes kihelyezések miatt megingott. Emlékezetes például, hogy a Princz Gábor vezette bank hamis közraktárjegyeket befogadva több mint 12 millió dolláros akkreditívet nyitott az MSZP-hez közel álló Nádor Rt. számára. De a pénzintézetnek ugyancsak kára származott az úgynevezett a spanyol ingatlanüzletből, amikor is 5 millió dollár hitelt nyújtott egy 300 ezer dollárt érő spanyolországi legelőre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.