A női verseny sajnos legkevésbé sem rólunk szólt, így az idő kerekét most csak addig pörgessük vissza, amikor az utolsó csoport következik, a rövid program után az első hat helyen állóval. A 16 éves grúz Gedevanisvili talán el se hiszi, hova került, ront is többször.
Másodikként jön a versenyben vezető Sasha Cohen. Még ő is csak 21 esztendős, négy éve negyedik volt Salt Lake Cityben, van két vb-ezüstje, s most ő az ügyeletes üdvöske a tengerentúlon. Naganóban Tara Lipinski, Salt Lake Cityben Sarah Hughes nyert olimpiát, ám fél perc alatt eldől, hogy Amerika most hoppon marad. Cohen ekkor már másodszor tápászkodik fel a jégről, az első két ugrását elrontja. Mégse omlik össze, a Nino Rota-féle Rómeó és Júlia-feldolgozásra becsülettel végigpörgeti a programját, apró tűzgolyóként száguld, kecsesen pörög, forog, csak az eleje, az ne lett volna!
Arakava Sizuka következik Japánból, a két évvel ezelőtti világbajnok, vele mégse nagyon számolnak előzetesen. Cohen rontása persze átírja az esélylatolgatásokat. Majd maga Arakava is. Élete legjobbját futja, és nemcsak az anyagerősség van rendben, Puccini Turandotja életre kel előttünk a jégen. Pár méterre tőlem állva tapsolnak a Nemzetközi Korcsolyázószövetség most csak egyszeri nézőként jelen levő korifeusai, a falak enyhén megremegnek a hangorkántól. Arakava vezet, nem is kevéssel.
Honfitársa, Suguri Fumie és egy másik amerikai, Kimmie Meissner kűrje arra pont jó, hogy kifújjuk magunkat, amíg utolsóként Irina Szluckaját szólítják. Salt Lake City ezüstérmese már 27 éves, élete utolsó nagy lehetősége ez. Kétszeres világbajnok, s az idén már történelmet írt, a lyoni Eb óta immár hétszeres Európa-bajnok. Annak idején Sonja Henie és Katarina Witt is csak hatig jutott. De ők nyertek olimpiát is, előbbi hármat, utóbbi kettőt. Szluckaja pedig már nem fog. Sok kis apró hiba után jön egy nagy, elesik a tripla Rittbergerből. Amikor az eredményjelzőn felvillannak a pontszámai, hirtelen a fejéhez kap, mert az ezüstre talán számított, de a végeredményt közölni hivatottan a nevek Arakava, Cohen, Szluckaja sorrendben jelennek meg a táblán. Arakavát közben már a lelátón ölelgetik, majd eredményhirdetés, s látszólag mindenki örül. A sajtótájékoztatón Arakava még mindig nem hiszi, hogy nyert, Cohen és Szluckaja pedig tudomásul veszi, hogy „ilyen az élet” – ahogy a moszkvai lány szó szerint is mondja. Mosolyog, s nem tudhatjuk, mi rejtőzik az álca mögött.
S akkor most a mieinkről. Sajnos előbb Pavuk Viktória – akinek a jégre lépése előtt el kell takaríttatnia egy bedobott kéteuróst –, majd Sebestyén Júlia is halványan teljesít. Előbbi a tripla flipből, utóbbi a tripla toe-loopból esik el, s néhány háromfordulatost mindketten duplára redukálnak. Törvényszerű, hogy vissza is esnek pár helyet. Sebestyén a tizenhatodikról a tizennyolcadikra, Pavuk a tizenkilencedikről a huszonharmadikra. Utóbbinál az újságírók előtt kétszer is eltörik a mécses, a 2004-es Eb-n aranyérmes Sebestyénnek csak a hangja bicsaklik meg néhányszor gyanúsan. „A mai teljesítményemmel sem lehetek elégedett, de talán nagyon csalódottnak sem kellene lennem. Az viszont még most is nagyon bánt, hogy a rövid programom hiába sikerült szépen, nagyon alacsony pontokat kaptam rá. Utána két napig sírtam…” – vallja be Pavuk, s jobb más felé terelni a szót, mert párás szemmel ismét a zsebkendője felé nyúl.
„Most is úgy érzem, hogy jó formában vagyok, és amikor felmentem a jégre, biztos voltam benne, hogy nem lesz gond. Az edzéseken sincs. S hogy akkor az utóbbi időkben miért nem úgy sikerülnek a versenyeim, ahogy szeretném? Ezt én sem tudom… Talán az a baj, hogy túlságosan meg akarok felelni az elvárásoknak. Amióta 2004-ben megnyertem az Eb-t, tudat alatt is bennem van a bizonyítási kényszer, s ha valamelyik versenyem nem úgy alakul, ahogy szeretném, akkor a következőn még inkább bizonyítanék, és ez egy ördögi láncolat” – fejtegeti Sebestyén, és mielőtt búcsúznánk, megígéri, hogy igyekszik kikecmeregni belőle.
origo.hu
„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja
