Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint a forint jelenlegi árfolyama – az ingadozások ellenére nem veszélyezteti a jegybank következő év végére a meghirdetett inflációs célját. A jegybanki vezető ezt a véleményét a Deloitte és a portfolió.hu által szervezett „Forint reggeli” című rendezvényen fejtette ki kedden Budapesten.
A jegybank ügyvezető igazgatója aláhúzta: bármilyen politikai állású kormány is alakuljon a parlamenti választásokat követően, annak minél előbb hozzá kell fognia az államháztartás rendbetételéhez és egy hosszabb távra szóló hiteles programot kell bemutatnia az államháztartás kiigazítására, a hiány csökkentésére.
A rendezvényen jelenlévő nemzetközi pénzpiaci szakértők egybehangzó álláspontja az volt, hogy a külföldi befektetők egyelőre kivárnak, elfogadják az államháztartás jelenlegi helyzetét, de számukra is pozitív jelzés lenne, ha a választásokat követően már a közeljövőben egyértelmű jelzés érkezne az új kormány részéről arra vonatkozóan, hogy elindítja az államháztartási deficit lefaragását.
Martin Blum a BA-CA ügyvezető igazgatója aláhúzta, a forint gyengülése várhatóan folytatódik, a piac azonban arra számít, hogy a választások után megindul az államháztartás rendbetétele. Szó nincs katasztrófáról, de a forint mozgását 256-276 forint/euró közötti szintre várja a szakértő azzal együtt, hogy a külföldi befektetők továbbra is érdeklődnek a forintkötvények iránt – olvasható a hvg.hu-n.
Járai: Veszélyt jelenthet a tartósan 265 körüli forintárfolyam
A forint elmúlt időszakbeli gyengülése egyelőre még nem veszélyezteti a jegybank inflációs céljait, de ha huzamosabb ideig 265 körül marad az euróval szembeni árfolyam, akkor a 2007-es folyamatos 3 százalékos célt több tized százalékponttal meghaladhatja a pénzromlás üteme – mondta el a Reuters-nek adott interjújában Járai Zsigmond, az MNB elnöke.
A jegybanki vezető jelezte: a piacok kamatemelést áraznak, ami be is következhet, ha a kormány a választásokat követően nem kezd hozzá az államháztartási hiány csökkentését irányzó lépésekhez. –A piac egyértelműen kamatemelést áraz a következő időszakra, de hogy mi fog történni, az a gazdaságpolitikai változásoktól függ„ – jegyezte meg.
Járai figyelmeztetett, hogy a költségvetési kiigazítás késlekedése fokozhatja a forintra nehezedő (leértékelődés irányába mutató) nyomást, emellett az emelkedő fejlett piaci kamatok is kockázatot jelentenek a forintpiacra.
A Monetáris Tanács elnöke most is utalt rá, hogy ha az eddig a költségvetésen kívül kezelt tételeket (például MÁV-adósság) is belevesszük a költségvetési körbe, 10 százalék feletti GDP-arányos deficit adódhat erre az évre – olvasható a portfolio.hu-n.

Magyar Péterék feleslegesnek tartják több millió ember véleményét