Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán közzétett videójában azt mondta, Magyar Péter pénzért küld embereket fideszes fórumokra balhézni, majd emlékeztet, hogy egy helyi megszólalót bántalmazás ért, miután erről beszélt.

A politikus úgy fogalmazott: elfogadhatatlannak tartja az ilyen jelenségeket, és azt kérdezte, hogy ilyen jövőt szánnak-e Magyarországnak a tiszások. Szentkirályi Alexandra kijelentette:
Magyarországon 1990 óta nem volt példa ilyen mértékű gyűlöletre, hazugságokra és erőszakra épülő kampányra.
Úgy vélekedett, hogy a Tisza Párt új mélységet hozott a baloldali politizálásba, és ennek szerinte politikai következményei lesznek.
Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta:
nem szeretné, ha ilyen országban kellene felnőnie a gyermekének, és úgy fogalmazott, hogy sokan osztják ezt az álláspontot.
Bejegyzése végén arra szólított fel, hogy mondjanak nemet az erőszakra és a gyűlöletre, és kijelentette: a Fidesz a biztos választás.
Mint ahogyan arról arról lapunk is beszámolt , elismerte egy informátor, hogy húszezer forintot és benzinpénzt fizettek azoknak, akik balhézni mentek Lázár János gyöngyösi fórumára. A rendbontás egyik főszervezője a tiszás Csík Miklós volt, aki korábban a Momentum polgármesterjelöltje volt, jelenleg pedig Magyar Péterék szekerét tolja.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!