Mint ahogyan arról lapunk is beszámolt, megfenyegették és be akartak törni a kabai polgármester, Szegi Emma lakásába szombaton hajnalban.

Egyelőre nem tudni, mi áll a Kaba első emberét ért támadás hátterében. Bodó Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője a történtekről a közösségi oldalán számolt be. Azt írta, Szegi Emma polgármestert, családját, lakását szombat hajnalban brutális támadás érte. A képviselő azt is elmondta, hogy a településvezetőt verbálisan bántalmazták, fenyegették, az autóját megrongálták, a lakásába pedig be akartak törni. Az elkövetőt elfogták, az indíték egyelőre nem ismert.
A polgármester a Haonnak részletesen beszámolt arról, mi történt azon a borzalmas éjszakán, megmutatta, hol és hogyan próbált bejutni az őrjöngő férfi az otthonába, és azt is megosztotta, mit lehet tudni a támadóról. Elmondása szerint az édesanyja negyed egykor arra ébredt, hogy valaki hőbörög az utcán.
Elkezdett dübörögni, arra már én is felébredtem. Kérdeztem tőle: »Anyu, mi ez? Milyen hang van itt?« Azt mondta, ő nem tudja, de már hallja egy ideje. Csörgött is a telefonom, a jegyző úr hívott – aki a szemközti épületben lakik –, hogy valaki megy a tetőn fel hozzátok
– kezdte. A falon, ahol felmászott, most is látszanak még a sáros lábnyomok. A tetőről a függőfolyosó korlátján átugrott. „A folyosón a szomszédnál leült egy székre, a lábán valamit megigazított, és célirányosan jött az ajtómig, azt akarta kinyitni. Hallottam belülről, hogy a kilincset rángatják” – mutatta a folyosón, hol pihent meg a férfi.
Több ajtó található itt egymás mellett, de ő célirányosan a polgármesteréhez tartott.
A szemközti lakásokból már hívták a 112-t, a rendőrség már úton volt, a jegyző pedig folyamatos telefonos kapcsolatban volt a polgármesterrel, próbálta nyugtatni, és tájékoztatni, mi történik kint.
Szegi Emma támadója artikulálatlanul üvöltött a tetőn
Nem boldogult a bejárati ajtóval, felment a lapostetőre, onnan hallottuk, hogy tör-zúz. Üvöltött, de olyan artikulálatlanul, iszonyat agresszívan. Hallottam, hogy rugdos mindent, később kiderült, hogy a villámhárítót rúgta szét a tetőn. Ezután leugrott a tetőről a bolt bejárati ajtaja feletti dobozra, onnan akart bejutni az ablakon, de szerencsénk volt, mert addigra megjöttek a rendőrök. Azon a dobozon meghúzódott egy darabig, majd onnan a villámhárítón felmászott a nagy tetőre – úgy ment felfelé a villámhárítón a falon, mint egy Pókember. Átugrott a lépcsőház tetejére, ott meghúzta magát, végül a tetőn bilincselték meg a rendőrök
– mondta. A támadó nem jutott be a lakásba.
Tudatmódosító szer hatása alatt lehetett a kabai támadó
„Borzasztó volt, eszembe sem jutott, hogy ilyen megtörténhet” – mondta megrendülten Szegi Emma, aki ismeri a támadót.
A Haon úgy tudja, egy helyi lakosról van szó, aki többek elmondása szerint rendszeresen használ tudatmódosító szert – a támadás idején is valamilyen szer hatása alatt lehetett, önkívületi állapotban –, többször volt ügye súlyos testi sértés miatt, börtönben is ült már.
A polgármesternek soha nem volt vele konfliktusa.
Nem hagyom, hogy ez a munkámban befolyásoljon
– jelentette ki a Haonnak határozottan a polgármester.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!