Kristóf Attila: Én nem tudom, miért, de úgy érzem, mintha némiképp elment volna a kedvem. Eddig se sok volt, de most szinte lehetetlennek vélem, hogy újra elkezdjem mondogatni azt, amit az elmúlt tizenhat esztendőben körülbelül kétezerszer elmondtam, s képviseljem újra és újra azt a véleményt és világszemléletet, amelyről a magyar populáció fele nem vesz tudomást. Minek kerteljek: nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzeltem tizenhét esztendővel ezelőtt; szabadságunk, erkölcsiségünk, bátorságunk, hitünk, jólétünk, egészségünk, munkakedvünk, politikai judíciumunk egyre sötétebb régiókba ereszkedik, s így az az érzés tér vissza belém, amely végigkísért életutamon: eltévedtem, nincs otthonom és nincs hazám. Mentségem sincs erre a szomorúságra és szorongásra, hiszen keresztény vagyok, s tudva tudom, hogy az, amit az életemnek érzek és nevezek, nem csupán erre a világra szól, s a lelkem mélységes bánata talán-talán nem távolítja el tőlem a világosságot, s azt, amit – bár semmit sem értünk belőle – igazságnak nevezünk. Nem tehetek mást, lemondok az igazság jogáról, ami része ugyan az emberi akaratnak, de az én részem belőle rendkívül csekély.
(Magyar Nemzet, 2006. május 16.)
Hanusi Péter
Együtt erősebbek – így formálja át a térségi gondolkodást a Versenyképes járások program
