„A kommunizmus megbukott mindenféle értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt.”
(Márai Sándor)
A Fidesz – elsősorban – elhibázott kampánystratégiája miatt veszített. Ebben benne volt a véletlenszerű győzelem esélye is, ennek ellenére a még saját logikája mentén sem következetes koncepció szükségszerűen vezetett az újabb vereséghez. Orbánék ismét megpróbálkoztak a centrumban tartózkodók, a bizonytalanok és a baloldaliak megnyerésével is. Abból a téves állításból indultak ki, miszerint a „késő kádári középosztályok, és a csak populista ígéretekkel megszólítható kádári proletariátus egy részének támogatása nélkül a hazai jobboldal nem tud hatalomra jutni. Ezt 2002 világosan bebizonyította.” Ezt a célt szolgálta a párt „földszintes” kampánya, e miatt állították középpontba a pragmatikus, szociális és elosztási kérdéseket. Ezért öltözött Orbán Viktor a képzeletbeli kádári kisember igénytelenségének megfelelően, és frazeológiája ezért bővült a kádári, szociális demagógiával. A Fidesz kommunikációs szinten sokszor úgy tett, mintha feladta volna rendszerváltoztató szándékait. Ennek logikus következményeként a Fidesz és az MSZP közti eszmei-politikai különbség sokszor eltűnt.
Ellentmondásos szerepkörben
Csakhogy ez az átpozicionálás kártékony és fölösleges volt. A kisemberek ugyanis nem várják el politikusaiktól, hogy ugyanolyan reményt vesztetten nézzenek ki, mint ők. Az értékelvű politizálás feladása elbizonytalanította a jobboldali szavazók egy részét, ugyanakkor semmiféle hozadéka nem volt. Ennek időnkénti felismerése rákényszeríttette a Fideszt az ideologikusabb, baloldal ellenes üzenetek megfogalmazására, ami az ellenséges médiaközegben napok alatt hatástalanította a kádári kisemberek megnyeréséért folytatott addigi munka nagy részét. E hiábavaló küzdelemben a Fidesz elveszítette korábbi legnagyobb előnyét is, mert nem maradt energiája egy koherens jövő-és társadalomkép felmutatására. Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc lendületes szónoklatai az érzelmi azonosulás lehetőségének biztosítása mellett, azt a látszatok keltették, mintha a szocialisták rendelkeznének a problémák megoldására alkalmas kész forgatókönyvekkel. Jobboldali párt nem nyerhet ideológiai hívószavak, vonzó jövő-és ország kép nélkül.
Orbán Viktor sokáig egy pártok feletti, nemzetegyesítő, kádári, apa figurát alakított a médiumokban, aki a pártpolitikai szféra felett, a társadalmat mozgósítva próbált politizálni. Ez több szempontból is rossz döntés volt, hiszen mindenki tudta, hogy Orbán valójában a jobboldali politikai erők egyes számú vezetője és integráló személyisége. Ráadásul a baloldali médiumok beszorították Orbánt a radikális, populista, hatalommániás vezér szerepkörébe, ezért a nemzetegyesítő szerep éppen azokra nem hathatott, akiket megcélzott. Ilyen ellenséges médiaközegben Orbán soha nem lesz képes a bizonytalanok és a balliberálisok megnyerésére. Minden kitörési kísérlet elpazarolt idő és energia.
Bűnösből áldozat
Az elmúlt négy évben a jobboldal és a Fidesz intellektuálisan is elszürkült. A háttérben dolgozó szakértői műhelyek értelemszerűen nem befolyásolhatták a jobboldali közgondolkodást és nyilvánosságot, a politikusok pedig intellektuális szempontból alkalmatlanok voltak e feladat ellátására. Az egyetemi-akadémiai értelmiség jelentős része továbbra sem kockáztat: egzisztenciális kiszolgáltatottsága miatt ma is ragaszkodik a balliberálisok által kanonizált tudományossághoz, valamint a hazug, politikailag korrektnek mondott beszéd-és gondolkodásmódhoz. Rosszul felfogott szerepértelmezése miatt a Fidesz értelmiségi holdudvara lemondott a kritikai attitűd gyakorlásáról, és többnyire csak a lojalitását hangoztatta. Valódi szellemi-intellektuális háttér hiányában a politikusok a közvélemény- és társadalomkutatási eredményekből próbálták meg kihámozni, hogy mit vár el a nép, milyen ígéretekkel és lózungokkal lehet nyerni. Meg sem próbálták a fordítottját: tudatosan alakítani a szavazók gondolkodását, befolyásolni értékrendjüket, növelni problémaérzékenységüket, szélesíteni látókörüket. Pedig erről, egy a jövőt alakítani szándékozó politika, sohasem mondhat le. Szervilisen és gyáván követték a kampánystratégák praktikus, szegényes fantáziájának szüleményeit. Ennek következtében az utolsó hónapokban a súlyos hibákat elkövető, jellegtelen Rogán Antal valamint a már teljesen elhasználódott Deutsch-Für Tamás alakították a Fidesz politikáját – párhuzamosan Orbán Viktorral. A Vizsla-ügy, a szerverbetörés ügye, Gyurcsány állítólagos beintése, Mikola cinikus megjegyzése a határon túli magyarok kérdésében stb. teljesen elterelték a figyelmet az Orbán Viktor által megfogalmazott és fontosnak szánt üzenetekről. A vereség után Orbán magára vállalt minden felelősséget, és Kövér László is arról beszél, hogy mindenért az elnökség a felelős. Ez az álláspont tarthatatlan, és erkölcsileg elfogadhatatlan. Nincs kollektív felelősség. A társadalmi munkamegosztásnak megfelelően az említettek egy feladat elvégzésére vállalkoztak, annak reményében, hogy azt el is tudják végezni. Időközben kiderült, hogy túlbecsülték saját képességeiket és képtelenek voltak a kapott feladatok elvégzésére. Ezért megbízóikat politikai felelősség terheli, de a kampánystratéga Habony Árpád, Rogán Antal és Deutsch-Für Tamás esetében erről sokkal többről van szó. Ők morálisan, politikailag és szakmailag egyaránt megbuktak: ez nem maradhat következmények nélkül. A sokat hibázó, kevéssé tehetséges politikusok félreállítása nem bűnbakképzés, hanem a sikeresebb jövőt biztosító logikus lépés. A szankciók elmaradása felelőtlenség, a követelményrendszer kiiktatása egy struktúrából a jövőt veszélyeztető lépés.
Aligha véletlen, hogy Rogán Antal – Wermer András legjobb magyar tanítványaként – egy alkalommal az alábbi cinikus és árulkodó nyilatkozatot tette: ha valaki érdemi politikai munkát akar végezni, az „… a várvédő magatartás helyett a várat megszerezni akaró magatartás mintáját öltse fel. (…) Ma Magyarországon valóban az a sajátos politikai helyzet van, hogy nem lehet ideológia mentén építkezni. Akkor sem, ha azt kereszténydemokráciának, akkor sem, hogyha azt nemzeti ideológiának, akkor sem, hogyha azt konzervativizmusnak, akkor sem, hogyha azt polgári politizálásnak hívjuk.” (Szövetség, 2004. január 23.)
Eltúlzottnak bizonyult a Gyurcsány Ferenc személye ellen folytatott kampány is. A Fidesz stratégái nem értették meg, hogy egy bizonyos ponton túl már nem érdemes újabb ügyekkel előhozakodni, mert a bűnösből áldozatot csinálnak, aki sajnálatot és részvétet vált ki. A kádárizmus szellemi örökségét ápoló és képviselő baloldaliak és a liberálisok számára az erkölcsi kérdések nem sokat számítanak. Elfogadták Horn Gyulát, Medgyessy Pétert és a gyanús körülmények között milliárdossá lett Gyurcsány Ferencet is megkedvelték. Ép erkölcsi érzékű, boldogabb sorsú országokban az MSZP mindhárom volt és jelenlegi miniszterelnöke – előélete miatt – a politikai közéletben sem vehetett volna részt.
Az elmúlt négy évben a Fidesz rengeteg energiát pazarolt fölösleges dolgokra. Ilyen volt a nemzeti összefogás és a nemzeti egység megteremtésére irányuló törekvés. Orbán Viktor szerint minden korábbi párthatáron átlépve párbeszédet kell folytatni a honpolgárokkal a nemzeti egység megteremtése érdekében. Az egész országot szövetségbe kell szervezni, ami nem azonos a jobboldali szövetséggel, mert a nemzeti egység megteremtését szolgálja. „Mi (…) nem politikai küzdelmet folytatunk pártokkal pártokért, kormányokkal kormányokért, a mi küzdelmünk elsődleges célja a közösségépítés. A teljes magyar nemzeti egység megvalósítása.” (Elhangzott a zilahligeti református templom felszentelésén, 2004. szeptemberében.)
A népfrontos szemlélet kudarca
A nemzeti egységre való törekvés merőben antidemokratikus, szellemi-intellektuális téren pedig egy világnézet és értékrend dominanciáját jelenti. A nemzeti egység megteremtésének egyetlen haszonélvezője lenne: a kádárizmusban kompromittálódott elitek és a mai kormánykoalícióhoz kötődő és azt működtető csoportok. Nemzeti egység esetén ugyanis nincsenek politikai, erkölcsi és etikai megfontolások, hiszen az egység lényege a különbözőségek relativizálása, eltüntetése.
A népfrontos szemlélet nem növelte, hanem csökkentette a Fidesz hatékonyságát. Nagyon nehéz konfliktusok nélkül egyben tartani egy olyan konglomerátumot, amelyet 2003-ban az alábbi nevek fémjeleztek: Malgot-Pozsgay-Szűrös-Kolosi-Deutsch-Schmidt M.-Hankiss Á.-Pokorni- Áder-Orbán-Kövér-Tőkés-Makovecz-Bencsik. Még nehezebb hárommillió szavazónak egy konzisztens politikai forgatókönyvet és stratégiát írni. A korporista szerveződésekre emlékeztető tagozatok létrehozása önmagában nem érhette el a kívánt célt. Ugyanez vonatkozik a Nemzeti Koalíciós Tanácsra és a Faluparlamentekre is.
A Fidesz vesztét végső soron ezúttal is a nyugdíjasok és a fővárosiak okozták. A szavazók harmadát kitevő nyugdíjasok között az MSZP 51-39 százalékos arányú előnnyel rendelkezik. Ezt a 40 év alattiak körében mért Fidesz előny nem tudta kompenzálni. A jövőre vonatkozó aggasztó jel, hogy a 19 és 29 év közöttiek körében nőtt az MSZP és az SZDSZ támogatottsága.
Orbán Viktor szerepe és felelőssége
A volt miniszterelnök rossz emberismereten alapuló személyzeti politikája, egyszerre meglévő befolyásolhatósága és hajthatatlansága jelentősen csökkentették tevékenysége hatékonyságát. Ugyanakkor tényként szögezhetjük le, hogy kitűnő stratégiai és taktikai érzéke, valamint karizmája nélkül, a magyar jobboldal ma is csak jelentéktelen zárványként létezne a magyar társadalomban. Ennek ellenére Orbán Viktor nem Szent István, és nem Kossuth Lajos.
Úgy tűnik megbukott a teljes jobboldal lefedésének és integrálásának elképzelése. Az „egy a tábor, egy a zászló” elv mentén folytatott politizálás végső soron nem vált be, tartalékai e módszenek már nincsenek. Az elképzelés mégsem volt teljesen elhibázott, hiszen majdnem sikerre vezetett. Az egységes stratégia kidolgozását hátráltatták a párbeszédre törekvő naiv szalon jobboldaliak, a mérsékeltséggel házaló széplelkűek, akik képtelenek tudomásul venni, hogy az SZDSZ által vezényelt baloldal egyetlen célja a nemzeti érdekvédelem gyengítése, az egész jobboldal, de elsősorban Orbán Viktor szellemi-erkölcsi megsemmisítése.
Akik az Orbán nélküli jobboldalról fantáziálnak, azok elvesztették realitásérzéküket. Nyilvánvaló szociológiai tények tagadása nem vezet sehova. Orbán Viktor létezése nem érzelmi vagy akarati kérdés. A részben saját hibájából elvesztett két választás ellenére Orbán Viktor a választók akaratából a jobboldal meghatározó tényezője maradt. Ez több mint egy millió ember döntése, akik közül sokan érzelmileg is kötődnek választott politikusukhoz.
Nyerési esélyeit csökkentette, hogy már másodszor hibázott a választási kampány egyik döntő elemének tartott televíziós vitán. 2002-ben kizárólag Orbán visszafogott, rossz vitastílusának volt köszönhető, hogy nem vált mindenki számára nyilvánvalóvá Medgyessy Péter, akkori baloldali miniszterelnök-jelölt felkészületlensége és alkalmatlansága. Kisebb mértékben, de ugyanez a hiba ismétlődött meg a jóval tehetségesebb Gyurcsány Ferenc elleni 2006-os vitán, ahol Orbán nem vette fel az agresszív szocialista jelölt fordulatszámát és nem törekedett ellenfele sarokba szorítására. Ezt sokan a gyengeség jeleként értékeltek.
Visszatekintve Orbán Viktor eddigi pályafutására, a két választást valójában 1999-ben veszítette el, amikor úgy döntött, hogy szakít az ügyintéző miniszterelnök szerepfelfogással, és e helyett történelemformáló, koncepcionális miniszterelnökként dolgozik tovább. Ennek a jól érzékelhető váltásnak megvolt a pozitív hozadéka. Negatívumként tarthatjuk viszont számon, hogy miután nem voltak tisztázottak a döntési jogkörök, ráadásul hiányzott egy vertikális, a működőképességet biztosító hierarchia is, rövid idő után a politikai-stratégiai kérdésekben ad hoc döntések születtek. A Fidesz addig sokra tartott második vonala nem volt ura a helyzetnek, ezért aztán viszonylag gyorsan megnőtt a bizonytalan politikai kontúrokkal rendelkező konjunktúra lovagok száma és befolyása.
Függetlenül a személyes szimpátiáktól, Orbán Viktor nélkül nincs kormányzásra esélyes jobboldal. Vele viszont nyerni nem lehet, mert a volt miniszterelnök rendkívül megosztó személyiség. Félő, hogy a mostani csavaros, kissé populista-kádárista kampány után jelentősen megnőtt azon jobboldaliak száma is, akik valószínűleg nem szavaznak többet rá.
Hogyan tovább?
Változatlan szervezettel és politikusi garnitúrával a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség soha nem nyerhet. Sem Orbánnal, sem nélküle. Nem tehetik ugyanazok, ugyanazt, ugyanúgy. De a politikai-ideológiai üzenet is korszerűsítésre szorul. A feladat majdnem akkora, mint 1994-ben volt.
A jobboldal ideológiai és strukturális megújítása elkerülhetetlen feladat. A Fidesz és a KDNP önálló entitásként való megjelenése, az általuk létrehozott Magyar Szolidaritás Frakció megalakulása kedvező jel, de nem elegendő. Az elvesztett kisgazdabázis visszaszerzése érdekében célszerűnek tűnik a Nemzeti Fórum és a Magosz hatékony közreműködésével előbb egy új frakciót majd egy új pártot létrehozni. (A Nemzeti Gazdapárt megszervezésének ötlete Hegedűs Tamás közgazdásztól származik.) Olyan többosztatú, de együttműködésre képes jobboldalra van szükség ahol mindenki belátja, hogy az MSZP és az SZDSZ legyőzése mindennél fontosabb nemzeti érdek. Ehhez képest a pártérdekek és a személyi ambíciók lényegtelen kísérőjelenségek.
A szellemi-ideológiai megújulást szolgáló új jobboldaliság lényege, a korábban polgárinak nevezett értékek és elvek határozottabb és közérthető képviselete. Súlyos hiba lenne a jobboldal politikáját az átlagemberek szintjéhez és véleményéhez igazítani. Kizárólag arra figyelni, hogy miről beszélnek a választópolgárok. A mai Magyarországon a jobboldal nem mondhat le értékközvetítő szerepéről, a távlati nemzeti célok megfogalmazásáról, azaz a hétköznapi tudat folyamatos alakításáról, befolyásolásáról.
Olyan típusú új jobboldalra van szükség, ahol a politikai tagoltság a politikai-ideológiai sokszínűség és az érdekképviseletek mentén jön létre.
A nyerési esélyhez, a Fidesz mellett, szükség van több, valódi társadalmi támogatottsággal rendelkező és együttműködésre kész pártra is. A MIÉP fölött eljárt az idő, a Jobbik vezetői pedig érthetetlen türelmetlenségükben eljátszották erkölcsi tőkéjük nagy részét. Az MDF nyilvánvalóan a Political Capital – azaz az MSZP és az SZDSZ – kreatúrája. Dávid Ibolya valódi népszerűségéről sokat elmond az egyéni választókörzetében kapott 4,8 százalék.
Ideológiailag, érzelmileg kettészakítva
A jobboldal új politikai stratégiájának kidolgozásakor nem hagyható figyelmen kívül, hogy Magyarország egy politikailag-ideológiailag kettészakadt ország. Ezt a helyzetet azonban nem a Fidesz idézte elő 1998 és 2002 között, hanem az 1948-ban totálissá lett – és négy évtizeden át fenntartott – kommunista diktatúra. 1948-at követően hosszú időre szembekerült egymással a társadalom két nagy csoportja: a kommunizmust működtetők, a rendszer haszonélvezői, ideértve a kollaboráns magyar értelmiség nagy részét, valamint azok, akik mindezt csak eltűrték, ugyanakkor családjukban és a privát szférában -sokszor megalkuvások árán- de mégiscsak megőrizték a tradicionális nemzeti-polgári-keresztény értékrendet. A két oldal eltérő kulturális preferenciákkal rendelkezik, és többnyire a szocializációja is más. Magyarország egy politikailag-ideológiailag és mentálisan (érzelmileg) is kettészakadt ország.
Lijhart holland politológus a Benelux államokban és Svájcban etnikai és vallási alapon, míg Ausztriában ideológiai-világnézeti alapon írta le a politikai széttagolódás (a „pilléresedés” vagy „oszloposodás”) jelenségét. Ha „oszloposodott” vagy „pilléresedett” társadalmakról beszélünk, az azt jelenti, hogy ezek az országok vallási, etnikai vagy ideológiai alapon megosztottak. Ennek ellenére konszolidált demokráciákról van szó, tehát egy ország kettészakítottsága nem jelent feltétlenül problémát. A rendszerváltozás óta nyilvánvaló, hogy hazánkban az ellentétek mélyek és racionálisak. A szellemi eliten belül meglévő politikai-ideológiai megosztottság és a részben ehhez kapcsolódó kulturális ellentétek már az alacsonyabb státuszú társadalmi csoportokban is megjelentek. A posztkommunista baloldal és a nemzeti jobboldal kiélezett küzdelme lehetetlenné teszi az átjárást a két tábor között. Elkezdődött egy folyamat, amelynek a végén egy-egy szubkultúra a bölcsőtől a sírig képes gondoskodni polgárairól. Törvényszerű, hogy a magukat elnyomottnak vagy mellőzöttnek érző társadalmi csoportok igyekeznek kiépíteni a saját maguknak megfelelő intézményeket: ez a folyamat a pártok körüli szatelit-szervezetek létrehozásával kezdődik és sokszor csak az integratív, komplex társadalmi struktúrák megkettőződésével ér véget. Így olyan egymás mellett elhelyezkedő, párhuzamos intézményrendszerek jönnek létre, amelyek nemcsak az egyének, de különböző társadalmi csoportok számára is lehetővé teszik az elkülönülést, az élet szinte minden területén: az óvodáktól a sportegyesületekig. Az állampolgár szabadon dönthet minden kérdésben, de legtöbbjük természetesnek veszi az adott helyzetet, s a tradícióknak megfelelően él. Más szubkultúrákra egyszerűen nem kíváncsi. Magyarországon elsősorban ideológiai-világnézeti és kulturális ellentétek, valamint a múlthoz való viszony miatt ez a folyamat előrehaladott állapotban van, hiszen a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség körül egyre jobban kirajzolódik egy szilárd jobboldali többség, míg az MSZP és az SZDSZ nyilvánvalóan a posztkommunista-szocialista erők, az újbaloldaliak és a balliberális értemiségi csoportok „pillérévé” válik. A megosztottság ellenére a „pilléresedett” országok hatékony gazdasággal és mintaszerű polgári demokráciával rendelkeznek.
Magyarországon a nemzethez való kötődés jellegében kétszáz éve létezik egyfajta meghasonlásnak is tekinthető különbség, érzelmi kettéhasadtság. Trianon traumája feldolgozhatatlanná és szinte megoldhatatlanná tette ezt a kérdéskört.
A jelenlegi súlyos helyzetben a Fidesznek hangsúlyozottan nemzeti, jobboldali párttá kell válnia, végleg szakítva liberális gyökereivel. Elfogadhatatlan a Lánczi András és társai által sugallt álláspont, mely szerint nincs vállalható és folytatható magyar jobboldali örökség, ezért a zsidó konzervativizmust kell feléleszteni. Ez utóbbi koncepció érvényre jutása esetén kész a híd az SZDSZ felé. A Fidesz-Magyar Pogári Szövetségnek nyitott, a demokratikus magyar jobboldal integrálására alkalmas szervezetté kell válnia.
Az idő sürget: egyre gyakoriabbak a keresztény-és magyarellenes kirohanások. Előrehaladott állapotban van a magyar közoktatási rendszer szétverése, kulturális intézményeink ellehetetlenítése és az életünket szabályozó értékek relativizálása, az általános erkölcsi normák diszkreditálása. Óriási áldozatok és rengeteg szenvedés árán, de a gazdaság mindig újjászervezhető. A szellemi-intellektuális szférában okozott pusztítás azonban sokszor visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el.
Két Magyarország van
A feladat adott. A jobboldali országrésznek olyan politikai képviseletre van szüksége, amelyik a békés egymás mellett élés keretei között, képes legalább az ország egyik felét a jobboldaliak számára is élhetővé tenni.
(A Magyar Nemzet hasábjain az elmúlt napokban élénk vita bontakozott ki Tölgyessy Péter cikke kapcsán (Második megintés, Magyar Nemzet, 2006. április 29.), amely a Fidesz és Orbán Viktor politikai jövőjével foglalkozott. Tóth Gy. László írása – amelynek rövidített változata a Magyar Nemzet május 10-i számában jelenik meg – e vitához szól hozzá.)
origo.hu
Kórházból üzent Reviczky Gábor – életmentő beavatkozás előtt áll
