Aczél Endre: Szó, mi szó, az észak-koreaiak – noha képtelenek gazdasági értelemben a dél-koreai testvérek beruházásai, Kína élelmiszer- és energiaszállításai és ugyancsak a kínaiak meg az oroszok politikai jóindulata nélkül a víz felszínén maradni – ugyanolyan státusra vágynak, mint amilyent Amerika hallgatólagosan Indiának és Pakisztánnak adományozott. E státus neve: elismert atomhatalom. Az elismerés ugyan fogalmilag ellentétes az atomsorompóval – s efölött elvileg a nemzetek egész közösségének őrködnie kéne -, de a precedens megvan. Ha ez nem történik is meg, „annyit„ minimum ki akarnak csikarni az olykor operetthősöknek tetsző észak-koreai vezetők, hogy az Egyesült Államok közvetlen tárgyalásokba bocsátkozzék velük, s ugyanolyan biztonsági garanciákat nyújtson rendszerük zavartalan fennmaradásához, mint amilyet az emlékezetes rakétaválság után Kennedy nyújtott Hruscsovnak 44 éve, Castro Kubájára nézve. Újabb történelmi párhuzam, talán kevésbé sánta, mint az előző. Ha persze valaki afölött moralizál, hogy egy koldusszegény diktatúrának miért kell rakétafegyverkeznie, miközben az embereit etetni sem tudja, az abszolúte indokoltan teszi. Ráadásul ez a szindróma nem is mai keletű.
(Népszabadság, 2006. júlis 13.)
BKK
Járatritkítás lett az éjszakai metróból
