Csontos János: Elnökölni hárommillióért?

Csontos János: Ha valóban folynak ilyen tapogatózó tárgyalások, az újabb adalék ahhoz, mivé lett a magyar demokrácia a szocialisták és a szabad demokraták kezén. Van ugyebár a médiatörvény, amely olyan, amilyen, de már azzal is díszítősornak nézték, hogy annyi öblös csonkakuratóriumozás után egy fura csonka kuratóriummal átnyomtak egy minden tekintetben lojális elnökjelöltet. Úgy látszik azonban, hogy keményebb időkben még lojálisabb elnökökre van szükség. Amikor azt firtattam, vajon ki lehet hárommilliós emberünk, dodonai válaszokat kaptam. Csupán egyvalaki mondott olyasmit, hogy talán pörgessem végig a bukott és bukásra álló miniszterelnökökkel együtt nyaraló médiaszemélyiségek listáját. Fogalmam sincs, kik jöhetnek szóba: elvégre egy stabil, kiforrott demokráciában komoly, fajsúlyos médiaszemélyiségek még a látszatát is elkerülik annak, hogy együtt rekreálódjanak olyan politikusokkal, akikkel aztán a műsorszerkesztés napi robotjában óhatatlanul ütközniük kellene. A másik, találgatásra okot adó körülmény pedig az, hogy ha mégis akad elnöki befutó a legszórakoztatóbb nyaralótársak közül, akkor vajon hogyan bonyolítják le a káderváltást. Régebben a kegyvesztettért egyszerűen küldtek volna egy fekete autót – ma már ez talán mégsem járható út. A kuratóriumon átnyomni ilyen átlátszó dolgot pedig még ebben az összetételben is roppant kockázatos. Talán ha venne az elnök egy mélytengeri búvársorozatot az anyósától. Vagy ha hirtelen úgy elfáradna, hogy teljesen önként a nyugalomba vonulása mellett döntene, s még egészen spontán módon az utódlásáról is végrendelkezne…
Igaza van a barátomnak. Ha már mindenképp muszáj, inkább leszek rádióelnök.

(Magyar Nemzet, 2006. július 19.)