László Tamás: Hol a cement?

László Tamás: Álljon itt egy keserű vicc a korlátlan felelőtlenségű társaságról, amit úgy hívnak, hogy magyar kormány (az ország egy kft.). Összedől egy ház, beomlanak a vasbeton födémek, összeroppannak az oszlopok, maguk alá temetnek építőket, lakókat, mindenkit, aki benn rekedt a házban. Összeül a bíróság, és maga elé idézi (ki mást is idézhet?!) a vasbeton szerkezet alkotóelemeit: a homokos kavicsot, magyarul sódert, a betonacélt és a cementet. Elsőnek a sóder áll a bíró elé: „Én, kérem, csak éreztem, hogy nyomnak minden irányból, egy darabig ellenálltam, aztán egyszer csak összeroppantam, porrá zúztak a rám nehezedő erők. Homok, törmelék lett belőlem.” Másodiknak a betonacél következett: „Engem meg minden irányból húztak, nyúltam, csak nyúltam, és egyszer csak nem bírtam tovább az iszonyú feszültséget, elszakadtam. Így történt, bíró úr, látja, mi lett velem.” A cement nagy nehezen állt a bíró elé, látszott rajta, hogy legszívesebben megszökne, de a bíró hajthatatlan volt: „Na, cement, veled mi történt?” A cement válasza: „Hja, kérem, bíró úr, én ott sem voltam!” Így dől össze egy ház, temet maga alá mindent, és a cement nagy nehezen kimondja az igazat, hogy ott sem volt. A vezetőink sem voltak ott? Ha ott voltak, azért felelnek, ha nem voltak ott, akkor azért! A házunk, az egész ország pedig összedőléssel fenyeget…
És hol a cement, ami egy népet, egy országot összetart?
És hol a „felelős kormány”, ami már az 1848-as 12 pontban is így szerepelt?

(Magyar Nemzet, 2006. július 24.)