Aczél Endre: Szülinap, régi mese

Aczél Endre: „A„ forint, függetlenül a mesterséges, az egész szocialista–kommunista világra jellemző árviszonyoktól, abban különbözött a „társvaluták” túlnyomó többségétől, hogy általában volt mögötte áru. Míg a tömbre a krónikus hiányok voltak jellemzők, a Kádár-korszakban „normálisan„ el lehetett költeni a pénzt. A magyar vezetés nem csinált látszat-árstabilitást, nem hivalkodott talmi statisztikákkal; inkább hozzányúlt az árakhoz, de alapvető cikkekben (s idővel luxuscikkekben is) folyamatos volt a kínálat. Ilyenformán a forint – ismét annak rögzítésével, hogy az áru- és pénzviszonyok alakulásában a piac erősen korlátozott szerepet játszott – kívánatos, sőt irigyelt valutává lett a „szocialista táboron” belül. Csak forintból legyen elég – ezt sóhajtozta a magyar nép is, igaz, nem nagyon tudván, hogy életszínvonalát nyugati hitelek tartják a víz színe fölött. P. s. Ami a sóhajt illeti, ez azóta se változott, holott annyi dollárt (eurót) veszünk, amennyit akarunk. Igaz, az eladósodottság se. De ez már egy új történet.