Körmendy Zsuzsanna: Hat perc boldogság

Körmendy Zsuzsanna: „A nehéz gazdasági helyzet megköveteli az ilyen beszédet” – mondta a jobb oldali baloldali. „Nem jutunk előbbre, csak közös akarattal, ez volt a fő üzenet” – mondta a bal oldali jobboldali. Csak bámultam rájuk, mekkora tudás lehet bennük, hogy minden helyzetben ömlik belőlük a bölcsesség.
A stúdióból kitessékeltek. Csendben leosontam a kocsimhoz. Megnéztem az órámat: körülbelül hat percet beszélhettem.
Otthon a férjem már a kapuban várt vizes borogatással. „Drágám, vedd ki a szabadságodat” – mondta aggodalmasan. Bent a fotelban a háziorvosunk újságot olvasott. Közös akarattal hívhatták ki. „Adja a karocskáját, megmérjük a vérnyomásocskáját” – mondta türelmesen. „Anya, tök jó voltál!” – tört ki az én édes kisfiamból. A lányom a kritikusabb, ő zokogva tombolt. „Ezt hogy képzelted? Hülyét csináltál magadból! Az egész osztály rajtam fog röhögni!” – kiabált. A férjem persze nem szólt rá.
De én tudom, hogy így kellett tennem. Szólnom kellett. Hogy mindenki hallja. És tudja. Hogy mostantól más világ jön. Mert közös a felelősség abban, hogy idejutottunk. A lányom hisztériásan közölte, hogy holnap reggelig ne is számítsunk arra, hogy hazajön. A fiam elvonult számítógépezni.
A férjem kiszólt a mentőknek, akik az ajtóban álltak, hogy nem kell hordágy, tudok közlekedni a saját lábamon. A zötykölődő mentőkocsiban arra gondoltam, hogy semmit nem bántam meg.
Talán csak a hajszárítót sajnálom. Most vehetek újat.

(Magyar Nemzet, 2006. augusztus 7.)