Schmidt Mária: Déja vu

Schmidt Mária: Azt olvasom a Szabad Népben, akarom mondani a Népszabadságban, 1950, illetve dehogyis, 2006. augusztus 3-án, hogy „A helyes és elvszerű álláspont bizonyára az volna, hogy polgári és/vagy 'munkásáruló' pártokra soha ne szavazzunk, hagyjunk föl a káros illúziókat terjesztő burzsoá parlamentarizmus támogatásával. Ez viszont nullára csökkentené a baloldal 'zsarolási potenciálját'.” Nem, ezúttal nem Révai Józseftől idéztem, hanem a Népszabadság egyik sztárszerzőjétől, a balliberális média dédelgetett kedvencétől: Tamás Gáspár Miklós egyetemi oktatótól. Ő az, aki hol az újságosstandok felborítására szólítja fel olvasóit és remélt követőit, hol az SZDSZ melletti szavazásra, hol a szociálliberális kormány támogatására. A nyílt levél műfaja sem idegen tőle. Néhány éve Orbán Viktornak írt atyáskodó, leereszkedő modorban. TGM állandó szereplője a magyar nyilvánosságnak. Radikális baloldaliként csatlakozott az úgynevezett demokratikus ellenzékhez a hetvenes évek legvégén. Majd az utolsó pártállami, illetve az első szabadon választott parlament képviselője lett. Akkoriban, átmenetileg, jobboldaliként határozta meg magát. (Erre ma már kevesen emlékeznek, pedig felejthetetlen volt. Különösen a sétapálcája.)

(Népszabadság, 2006. augusztus 17.)