Mivel minden történelmi korszak más, nehéz párhuzamba állítani, következtetéseket levonni a múlt századi tömegmegmozdulásokból, de mégis felvetődik a kérdés, hogy lehet-e definiálni, mikor alakultak ki olyan politikai helyzetek, amelyek aztán tömegmozgalmakhoz vezettek. Ormos Mária történész először a tömegmegmozdulásokat csoportosította, miszerint vannak helyi, helyi megoldatlan problémákra reflektáló megmozdulások, és vannak nagyobb, ma talán úgy neveznénk, hogy globális problémákra reagáló tömegrendezvények. A két főcsoporton belül több típust különböztet meg a történész. Elsőként azt a fajta elégedetlenséget említi, amikor az emberek egy csoportjának elkezd jobban menni, egyre több mindenre tesznek szert, és a többség megpróbálja ezt tőlük visszavenni. Másodsorban – és általában ez volt jellemző Magyarországra is a XX. század elején – azokról a szervezett csoportokról beszélhetünk, amelyek valamilyen cél érdekében lépnek fel. Ormos Mária végül a harmadik típusba azokat az eseteket sorolja, amikor az emberek odáig jutnak elégedetlenségükben, hogy fegyvert ragadnak és erőszakhoz folyamodnak. Ez esetben az intézményes politikának már nincs semmiféle megoldási javaslata a problémákra, és ezért gyakran előfordul, hogy az ilyen megmozdulások diktatórikus állapotokba torkollanak.
A radikális megmozdulások kezelését Ormos Mária 1956 példáján érzékelteti. Általában is elmondható, hogy a radikális tömegek kontrollálása után, a felülkerekedő erők lemondanak a tömegről és úgymond hazaküldik őket. Az 1956-os események kapcsán meg kell említeni az azt megelőző három évet. 1953 és 1956 között, a Nagy Imre kormány idején az emberek fellélegeztek, elkezdtek jobban élni. Amikor azonban jött a megszorítás, a magyarok nekiindultak, és már nem akartak engedni addig megszerzett javaikból. Fontos azonban megjegyezni, hogy Magyarországon nem csak erőszakkal szerelték le a radikalizálódott tömeget. A Kádár-rendszer ugyanis fel tudott kínálni olyan alternatívát, amely garantálta az emberek jólétét. Hogy ennek mi volt az ára, az csak később derült ki. Elsősorban ennek köszönhető, hogy Magyarország viszonylagos nyugalomban érkezett a rendszerváltás küszöbére, és mindenféle erőszakos cselekmény nélkül vált demokratikus országgá 1989 után.
Lánczi András politológus máshonnan közelítette meg a radikalizálódás lehetőségének kérdését. Mint mondta, ma az emberek csalódottak, nem értik, hogy mi is történik velük, miért vannak a megszorító intézkedések. A miért-ekre nincs válasz, a politikus elit nem tud magyarázatot adni. A politológus úgy véli, mivel az intézkedések szinte mindenkit érintenek ilyen-olyan mértékben, ezért egyre többen fogják hallatni a hangjukat. Ez például annak a lehetőségét is felveti, hogy az emberek elkezdenek másként gondolkodni a politikáról, és esetleg a maguk kezébe venni annak alakítását. Lánczi András szerint Magyarországon jelenleg artikulálatlan a politikai műveltség, politikai tudatosság; és nagy szükség lenne arra, hogy a civil szféra megmozduljon.
Arra vonatkozóan, hogy mi válthatja ki a radikalizmust az emberekből, Lánczi András az elkeseredettséget, az erkölcsi felháborodást említette. Ennek kialakulása azonban mindig csak utólag rekonstruálható, előre megjósolni nem tudja, mikor radikalizálódnának az egyes szervezetek. Fontos lenne, hogy először meginduljon valamiféle kapcsolat az emberek között, hogy kihasználják a demokratikus rendszerek nyújtotta eszközöket elégedetlenségük kifejezésére. Ilyen eszközök lehetnek például a tüntetések, érdekérvényesítő csoportok, különböző szerveződések alakítása. Ami pedig a radikalizálódás kiváltó okát illeti: Lánczi András szerint nem feltétlenül akkor következik be a radikalizálódás, amikor elvesznek valamit, hanem amikor az emberek szeretnének valamit megszerezni – például a szabadságukat –, és ebben akadályozzák őket.
radio.hu
orosz-ukrán háború
Öt év után jöhet az első Zelenszkij–Putyin telefonhívás
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!