Tamás Gáspár Miklós: Nem sok ez, de még mindig több, mint amit a rendpárti egységfront embergyűlölői eddig fölmutattak. Mostanáig. Mostanra kiderült, hogy ha a vélelmezett politikai ellenfélről van szó, akkor nincsenek többé osztatlan és oszthatatlan emberi jogok. Klasszikus a kép: a tehetetlen, megbilincselt fogoly kínzója lába előtt fetreng, fölé magasodik az álarcos, sisakos, arcvédős, lábvértes, szöges csizmás, pajzsos, géppisztolyos, revolveres, viperás, gumibotos, gázpermetes óriás. És üti. Üti. Üti. Gumilövedéket lő öt méterről a szemébe. Rúgja. Gyalázza. Leköpi. Az elnyomó rendőrállam jelképét, a „vasprefektust„ pedig maradásra óhajtják bírni a liberális párt legfontosabb vezetői – bár szerencsére a kevésbé fontos vezetők halk, elhatárolódó hangokat hallatnak, noha nem a legeslegnagyobb nyilvánosság előtt. A Szabad Demokraták Szövetsége, amelyben én is voltam egykor valaki, volt valaha valami. Az új köztársasághoz leghűségesebb mozgalom. A szabadságnak mint újdonságnak a politikai-metaforikus összefoglalása. Szép volt és fiatal. Kedves szabad demokraták, legalább a múltra ne hozzatok szégyent, a jelen úgyse ér sokat. Oszlassátok föl a pártot, hagyjátok a fenébe az egészet. Már minden hiába. Demszky levele után, higgyétek el, nem lehet többé szabad demokratának lenni. Jobb lesz nektek is – és mindenkinek.
(Népszabadság, 2006. november 16.)
férfi kosárlabda
Szégyen Szolnokon: elcsalták a véghajrát, majd kiosontak a teremből a bírók
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!